Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-17

210 A Nemzetgyűlés 17. ülése 1920. amelyben a kormány ezen rendelkezése a nyilvánosság elé került. De én tovább megyek. Azok az emberek, akiknek nem szándékuk a pénzt összegyűjteni, már hónapokkal ezelőtt tudtak erről az intézkedésről. Akkor, amikor nekem ezelőtt körülbelül hat héttel egy vidéki hatodrangú bank könyvelője dátumszerűen megmondotta azt, hogy mikor fog a felülbélyegzés bekövetkezni, lehetetlennek tartom, hogy az egyenlő elbírálás elve érvényesülhetett ennél a pénzlebélyegzésnél azokkal szemben, akiket az mindenáron érinteni akart. (Igazi Ugy van! balfelöl.) Ezek hónapok óta csempészik ki a pénzt, fektetik be áruba a pénzt, hónapok óta tolják át máshoz mesterséges hirek terjesztésével és szándékos felszínen tartásával annak, hogy semmi más pénz nem jó, csak a kék pénz. Mesterségesen elterjesztették a népben azt a hitet... Meskó Zoltán: Zsidó vigécek jártak a falvakban í Somogyi István : ... hogy csak a kék pénzt kell összegyűjteni és az az ember aki összegyűjtötte a kék pénzt, most ennek megissza a levét, mig az a spekuláns pedig, aki a kék pénz és postapénz ázsióján hónapok óta keresett, vagyont gyűjtött, most vigan nevet a markába, mert nála szépen meglapul az a kicsi postapénz, amelyet még értékesíteni nem tudott. (Ugy van! Úgy van!) Az egyik dolog, amelyre nekünk figyelemmel kell lennünk, az, hogy itt megkezdődött ismét az a frivol játék, amelynek célja az, hogy minél jobban toljanak minden néven nevezendő terhet a magyar nép vállára, annak a magyar népnek a vállára, amelynek nincs összeköttetése, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) nincs megfelelő látóköre arra, hogy miként kell kicsempészni a pénzt a külföldre, miként kell azt kivinni és elvonni a felülbélyegzés alól. Ez a pénzfelülbélyegzés, nem habozom kimondani, hisz az előttem szólók is megállapították, tisztán és egyesegyed ül a kis embert, a föld mi velő népet és az ipari osztályt érinti, (Igaz! Ugy van!) azoknak kevés pénzét felében az állam számára rekvirálja el, a megmaradt másik felével pedig nagyon sok esetben — és itt lesz a baj — lehetetlenné teszi számukra azt, hogy további gazdálkodásukba befektetéseket tehessenek, ugyanezt fogja eredményezni az iparosnál is, azoknál azonban, akiket meg kellett volna fognia és akiknél a felülbélyegzés tényleg jelentett volna bizonyos összeget az állampénztár javára, nem sikerült semmit sem megfogni, a kaftán ismét kimenekült a minister ur karmai közül. (Élénk derültség és felkiáltások: Még szomorú!) Igen t. Nemzetgyűlés ! Itt is kénytelen vagyok felemlíteni, hogy milyen jóelőre tudtak ezek a körök arról, hogy itt egy radikális pénzügyi megoldás tervével foglalkozunk és menynyire nevettek, amikor a kormány, a kormány szócsövei és mi magunk is kénytelenek voltunk azt mondani, hogy ez a radikális megoldás nem következik be. Nekem pl. pozitiv tudomásom évi március hó 24-én, szerdán. van arról is, hogy a megszállás ideje alatt a megszálló csapatok 10—15 százalék lefizetése mellett szállították már ki nekik a kékpénzt idegen országokba. Ez egy hónapok óta működő, az egész országot behálózó maffia, amely .nem tanult semmit, (Felkiáltások : Meg kell tanítani!) amely még azt a kicsi vért is ki akarja szívni a magyar népből, amit eddig bennehagyott. (Igaz! Ugy van!) Amikor tehát mi, t. Nemzetgyűlés, ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk, ha már nem sikerült a vagyoni kérdések egész komplexusát együttesen megcsinálnunk s ha nem tudjuk azokat a bizonyos adókat együttesen kiróni, legalább vigyázzunk arra, hogy ennek a törvénynek keretén belül és ezen a kereten kivül is, ne üthesse fel a fejét semmiféle néven nevezendő kijátszása a törvénynek. Előttem szólott t. képviselőtársaim felemlítettek egyes eseteket, amelyekre vonatkozólag a törvényen apróbb változtatásokat kell tenni. Ezeket illetőleg nekem is megvan a véleményem, én azonban azt mondom, amit Csukás képviselőtársam mondott, hogy t. i. képtelenség az, hogy 20.000 koronával biró embertől elvegyenek 10.000 koronát — mert mire megy az a mai viszonyok között 10.000 koronával — s ugyanakkor a 60 millióstól nem tudják elvenni a 30 milliót, mert az a 30 millió máiolyan helyen van, ahol azt az Osztrák-Magyar Banknak teljes értékben kell majd beváltania. En is tisztában vagyok azzal és én is pártolom azt, hogy bizonyos visszaadásoknak el kell majd következniük, azonban ne méltóztassanak elfelejteni, hogy valahányszor mi akármilyen kicsiny kaput nyitunk ennek a törvénynek rendelkezésein, ugyanannyiszor és abban a pillanatban a spekuláció sáskahada fog azon betódulni s ez nem azoknak fog javára válni, akikért ezt az intézkedést tenni akarjuk, hanem azoknak fog nem remélt hasznot hozni, akiknek ezzel a törvényjavaslattal egyenesen a torkukat akartuk megszorítani. (Igaz! Ugy van!) T. Nemzetgyűlés! Elsősorban én is arra térek ki, hogy a törvényjavaslat 4. §-a abszolúte nem állja meg a helyét. Tegyünk már le egyszer arról a régi szokásunkról és szálljon le már egyszer Magyarország törvényhozása arról a vesszőparipájáról, amelyen évtizedek óta nyargal, hogy mi mindig liberális abb aknák, műveltebbeknek és felvilágosodottabbaknak akarunk látszani, mint a Nyugat bármely művelt állama. (Igaz! Ugy van! Felkiáltások a középen: Túl akarjuk licitálni őket!) Félreértések kikerülése végett kijelentem, hogy nem a pénzügy minister urat okolom azért, hogy itt ilyen kis büntetési tételek vannak megállapítva, hanem tulajdonítom ezt annak, hogy — amint méltóztatnak látni — ez a túlzó liberális felfogás már átment a hivatalok lelkébe. Midőn itt egy államnak a rehabilitásáról van szó, arról, hogy egy állam éljen-e vagy ne éljen, akkor mégis csak képtelen dolognak tartom, hogy vétségeket ői