Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.
Ülésnapok - 1920-16
198 A Nemzetgyűlés 16. ülése 1920. évi március hó 23-án, kedden. Rubinek István: Szerencsés véletlen! Gr. Sigray Antal : ... azelőtt Fehéri urat nem ismertem, s akkor neki is elmondottam. O azt hirlapilag felhasználta. Talán emlékezni fog a minister ur, hogy az ő beállítása tulajdonképen nem volt helyes, mert tévedésen alapult. En ezt a tévedést azonnal korrigáltam és pedig táviratilag, mert nekem egészen mindegy volt, hogy a másik beállítás talán szerencsésebb lett volna pártszempontból, de én az igazságot senki kedvéért és semmiféle szempontból nem változtatom meg. (Éljenzés a középen.) Rubinek Gyula földmivelésügyi minister: Azt nem is lehet szerencsére! Gr. Sigray Antal : A ministerelnök ur... (Felkiáltások a jobboldalon ; Lesz! Derültség.) Bocsánat, a földmivelésügyi minister ur ugy tüntette fel a dolgot, azt hiszem, talán direkt azt is mondta, hogy én azért vártam olyan sokáig ezzel az üggyel, hogy a választások előtt politikai hajszát intézzek az ő tisztelt személye s az ő igen tisztelt pártja ellen. Én mint kormánybiztos kötelességemnek tartottam, hogy semmiféle párt mellett állást ne .foglaljak ós ne korteskedjem (Igaz ! Ugy van ! a haloldalon.) és nem is korteskedtem, mire tanúm egész Nyugat-Magyarország. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) A belügyminister úrtól egy rendeletet kaptam, s azt továbbitottam valamennyi alattam álló közegnek, mely rendelet azt tartalmazta, hogy semmi szin alatt ne engedjem meg, hogy hivatalos közegek bármiféle párt érdekében korteskedést fejtsenek ki. Direkt az volt az utasításom, amit különben magamtól is megtettem volna, hogy minden párttal szemben teljesen egyenlő mértékkel mérjek. (Zaj a báloldalon. Halljuk ! Halljuk! jobbfelöl.) Hegyeshalmy Lajos: Éljen Beniczky! Gr. Sigray Antal: Tényleg volt egy kivétel, melyre a tisztelt képviselő ur utalt. Abban a kerületben ugyanis, melyben az én birtokom nagy része fekszik, mely szomszédos azzal a területtel, ahol a nép bizalmából vagy tízezer szótöbbséggel engem választottak meg, két jelölt lépett fel : egy közismert, mindenki által nagyrabecsült és politikai tekintetben, keresztény voltában abszolúte megbízható ur, aki a kisgazdapártnak volt jelöltje és egy jelölt, a keresztény Nemzeti Egyesülés programmjával. Midőn hozzám jött a nép azon régi bizalomnál fogva, mely a nép és köztem, hála Istennek, megvan és megkérdezett, hogy kire szavazzon, én azt mondottam, hogy szavazzanak a Kisgazdapárt jelöltjére, mert ő szerintem az igazi keresztény és. nemzeti eszmék képviselője. Ez igaz. (Zflj és felkiáltások a baloldalon : Ki volt az ?) Ez az őriszentpéteri kerület képviselője. (Zaj.) Hitelesítették : I). Nagy János s. k, naplóbiráló l Azt hiszem, ebből láthatják az urak, hogy én nem folytattam semmiféle agresszív pártpolitikát, hogy előttem magyar és magyar közt különbség nincs, nekem minden becsületes magyar ember testvérem, én csak azok ellen foglalok állást, akik ezt a becsületes magyar egyetértést meg akarják zavarni saját piszkos üzleteik számára. (Éljenzés és taps a baloldalon.) En bizom benne és remélem, hogy a szemben ülő tisztelt urakkal mi a jövőben is komoly munkában együtt dolgozhatunk. (Felkiáltások jobbfelöl : De nem igy, hanem csakis komoly munkában! Mi azt akarjuk!) Mert amint mondottam, nálam magyar és magyar ember között — és ide beleértem azokat is, akik magyarul éreznek, még ha más anyanyelvűek is — különbség nincs. Csak egy gyengém van, de azért azt hiszem meg fog mindenki bocsátani, hogy családi tradícióm és nevelésem folytán is a föld, a falu népe közelebb áll szivemhez, mint mások. (Éljenzés és taps.) Elnök: T. Nemzetgyűlés! Harminc képviselő ur beadott hozzám kérést, hogy zárt ülést rendeljek el. Minthogy az idő előrehaladt, ezt nem is kellene elrendelnem, de másrészt én teljesen a Nemzetgyűlésre bizom azt, hogy időmegtakarítás szempontjából ma tartsuk-e meg a zárt ülést. (Felkiáltások : Ma tartsuk !) Ezt a határozatot csak akkor hozhatjuk, miután ellenkezik a házszabályokkal, ha a Nemzetgyűlés tagjai közül senki sem szólal fel ellene, mert egyetlen egy képviselőnek a tiltakozása elegendő ahhoz, hogy én a zárt ülést a mai napra ne rendeljem el. Méltóztatnak tehát egyhangúlag hozzájárulni? (Felkiáltások: Igen!) Akkor a zárt ülést elrendelem. Az ülést öt percre felfüggesztem és felkérem a közönséget, hogy a karzatról távozzék el. (Zárt ülés után.) (Az elnöki széket Bottlik József alelnök foglalja el.) Elnök : T. Nemzetgyűlés ! Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap, szerdán, március hó 24-én d. e. 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzessék ki : 1.) a mai ülés jegyzőkönyvének hitelesítése, 2.) az indítvány- és az interpellációs-könyvek felolvasása, 3.) az Osztrák-Magyar ; Bank által kibocsátott bankjegyek felülbélyegzéséről szóló pénzügyministeri törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni ? (Igen !) Ha igen, akkor azt elfogadottnak jelentem ki. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 3 óra 45 perekor.) Barla-Szabő József s. k. ]i tagok.