Nemzetgyűlési napló, 1920. I. kötet • 1920. február 16. - 1920. április 16.

Ülésnapok - 1920-13

 Nemzetgyűlés IB. ülése 1920. êvt március hó 17-én, szerdán. 131 nyilvántartási lapok. Erre igen sok helyen a közigazgatás e funkcionáriusai még a fülük botját sem mozgatják, nem küldik fel az adatokat és a szerencsétlen emberek kétségbeesve járnak-kelnek — nem tudom, hogy más képviselőtársaim nyakára is olyan számban jönnek-e, mint a borsodiak jönnek én hozzám — (Igaz! Ugy van!) és nem tudunk tenni semmit, csak azért, mert a községi jegyző nagy elfoglaltsága miatt nem tudja kiállítani annak a pár embernek a lapokat, amelyekre szükségük van, hogy a rokkantellátás kifizettessék. Elismerem, hogy a községi jegyzőket túlságosan terhelte a világháború oly dolgokkal is, amelyek különben nem tartoztak hivatásuk köbébe, de lehetetlennek tartom, hogy most, amikor túl vagyunk a világháborún, ne legyen első és főkötelessége a községi jegyzőnek az, hogy kiállítsa a nyilvántartási lapot és a szerencsétlen emoereket hozzájuttassa ahhoz a kevés segélyhez, melyet az állam nekik megadhat. (Mozgás.) Épen azért, mert e kimutatások kiállítása nagyon késik, a következő interpellációt terjesztem a belügyminister úrhoz : (Olvassa.) 1. Van-e tudomása a belügyminister urnák arról, hogy a katonai rokkantellátási hivatal a nyugdíjjárulékokat azért nem fizetheti ki, mert a hadügyminister 281.-31741-A. sz. rendeleteit a közigazgatás közegei, jelesen a jegyzők nagy része nem hajtotta végre, a kimutatásokat nem készítette el és nem küldötte fel. 2. Ha van tudomása mindezekről, hajlandó azonnal sürgősen intézkedni, fegyelmi büntetés terhe mellett, hogy a rendeletet a jogosultak érdekében azonnal végrehajtassék ? (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláció ki fog adatni a belügyminister urnák. Ki következik ? Szabó Sándor jegyző : Molnár János ! Molnár János : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk ! Halljuk !) Engedelmet kérek, hogy ezekben a nehéz időkben is előhozakodjam azzal, hogy a közszolgáltatások érdekében kirendelt előfogatok ügyét bizonyos mértékben rendezni kell. Ez az ügy oly sokféle vonatkozásban tartozik a kisgazdaközönségre és általában az életre, hogy ezek elhanyagolása sok kellemetlenségre, félreértésre ad okot és sok kárt von maga után. Nálunk a közmunkaszolgáltatások és előfogatok kérdésének rendezése a régi időben a régi törvényhozásban hibásan állapíttatott meg, mert a közmunkák megváltását nem az egyenlő teherviselés alapján állapították meg. Ezek bizonyos maradványai a régi 1848-as időkből való jobbágyi munkának, egyáltalában nem rendezték ezt minden tekintetben a közönséget megnyugtató módon és különösen a kisgazdák voltak azok, akikre a közmunkaszolgáltatások legnagyobb mértéke nehezedett, legjobban voltak megterhelve, amig más osztályok kedvező elbánásban részesültek. (Ugy van«! a jobboldalon.) Hozzátehetem azt is, hogy nemcsak a törvény volt hibás, hanem a végrehajtás is, amennyiben a végrehajtással is sok kellemetlenséget okoztak a kisgazdáknak. Ezeket most nem teszem szóvá, mert hiszen a t. ministerelnök ur is emiitette a programmjában, hogy e hiányok, ha fenn is állnak, nem oly égetők, hogy most rögtön kézbe lehetne venni a rendezést és ezekre nézve később fog intézkedni és azt hiszem, a közmunkák váltságának reformja be fog következni a legsürgősebb teendők elvégzése után. Most azonban a dolog ugy áll, hogy a közmunkákra vonatkozólag nagy sérelmek és rendetlenségek állanak fenn és ezeket sürgősen kell hovatovább rendezni részint az igazság és az egyenlő teherviselés szempontjából, részint pedig azért, hogy a közönség megnyugtattassék, annak érzelmi világa valamennyire rendbehozassék, amennyire az a mai nehéz viszonyok között lehetséges és végre, hogy a termelés rendje is biztosítva legyen. Nevezetesen — mint méltóztatnak tudni — a közmunkák a háború ideje alatt majdnem országszerte egyáltalán nem vétettek igénybe. Igen kevés helyen történt a közmunkákra vonatkozólag valami intézkedés ugy a kivetés mint a végrehajtásra nézve. Ezzel szemben az történt, hogy a közmunkák megváltása, illetőleg a közmunka teljesítménye alapján ugy a közigazgatási, mint a katonai hatóságok ezeket a különböző hivataloknak szükséges előfogatokat mindenütt egyenesen igénybe vették mindannyiszor a szükség szerint, minden rendszer, igazságosság és majdnem mindig minden kártérítés nélkül. Sokszor oly módon történt ez, hogy már maga az igénybevétel is a legnagyobb kellemetlenségekkel járt és a legnagyobb elégedetlenség érzését keltette magában, a közönségben, amelynek ezeket az előfogatokat ki kellett állítania. Nem akarok ezzel a kérdéssel nagyon mélyen foglalkozni, mert hiszen nem az a fődolog, hogy bizonyos sérelmeket előadjunk, bizonyos dolgokat alaposan tudomására hozzunk a t. Háznak, hanem hogy nagyjából, vázlatosan a magam indokolását, a magam gondolkozását a végeredményre vonatkozólag előadhassam. Epen ezért egy nevezetes esetet fogok ezzel a kérdéssel kapcsolatban felhozni, A háborúban ugyanis megtörtént az az eset, hogy egyes kisgazdákat kirendeltek, mint előfogatosokat. Azok elmentek egy, két, néha három hétre, némelyik azonban egy évnél is tovább volt kirendelve mint előfogatos. Ebben az időszakban a két lova tönkre ment ; akkor az illető besoroztatott a hadseregbe, a családja felé sem tudott nézni, a felesége pedig betegen feküdt —• nem is egy esetet tudok — annak egyetlen ápolóját, a fiát is elvitték katonának. Ugy, hogy amikor a kirendelésen alapuló egyévi vagy másfélévi fuvarozásából hazajött, ugy ő, mint családja egészségileg is, anyagilag is tönkre ment. Ezzel szemben megtörtént az, hogy nem is, egy, de több egyénnel, az illető hatóságok semmiféle kárpótlást nem adtak, sőt megesett az is, hogy az illetőnek azok az iratai, amelyek valami kárpótlás felvételére jogosították, az intézkedések közben elvesztek a hatóságoknál, amelyekhez 17*