Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-5

88 Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó /& vonatkozó adminisztratív jogkörük és hatáskörük leíine, hatalmasságokká nőjjék ki magukat, akik ítélkezhetnek és intézkedhetnek efölött és igen nagymértékben személyi mivoltukban befolyásolhatják az ügyek elintézését. Hogy a termelés ez uj adminisztrációjában ez a tendencia valamennyire kifejlődhetett és hogy ez az adminisztráció talán még sokkal terjedelmesebb és bürokratikusabb, mint amennyire kellene lenni, annak mellékesen még egyik okára akarok rátérni és ez az, hogy a termelés hirtelen átvétele alkalmával nem lehet a hatásköröket ugy elkülöníteni a különböző gazdasági ágazatok szerint, hogy az ügyek elintézésére vonatkozólag világosan meghatározhatnék, hogy ez az ügy ehhez vagy ahhoz a hivatalhoz, népbiztossághoz, "vagy hová tartozik. Ebben az irányban még sok tennivalónk van, azonban a népgazdasági tanács ujabb szerevezete lehetővé fogja tenni azt, hogy pusztán hatásköri összeütközésből származó hátráltatása az egész termelésnek lehetőleg megszűnjék. Vissza akarok térni ahhoz, hogy meg kell szűnnie a, termelésben kialakuló bürokratizmusnak. Ennek pedig csak egyetlenegy megszüntetési lehetősége van és ez az, ha a termelési demokráciát még nagyobb mértékben kifejlesztjük, a termelési adminisztráció ellenőrzésére. A népgazdasági tanács szervezése jelentékeny lépést jelent ebben az irányban, mert lehetővé teszi azt, hogy a szakszervezetek és a termelésben résztvevő tényezők közvetlenül ellenőrizhessék a termelést vezető, adminisztrative végrehajtó és irányító szervek működését. Ez azonban nem elegendő ellenőrzés ahhoz, hogy a termelési adminisztrációnak esetleges bürokráciává való fejlődését megakadályozza. Ennek feltétele nézetem szerint — és ez egyik tervezett lépése a népgazdasági tanácsnak — hogy szakmai tanácsokat létesítünk minden egyes üzemágban, (Helyeslés.) például szakmai tanácsokat létesitenük a malomiparban, a vegyészeti iparban, a vas- és fémiparban, amelyek állni fognak az illető szakma gyárainak termelőbiztosaiból, a munkástanácsok elnökeiből és kiküldötteiből, egyszóval olyan szervezetet fognak képezni, amely valóban hivatott képviselője az illető iparágnak és amely maga közvetlen ellenőrzése alatt tarthatja azt a termelési adminisztrációt, amely az illető szakma ügyeivel foglalkozik. Nekem az a nézetem, hogyha ilyen módon, a szakmai demokratikus tanácsok kiépítésével ilyen ellenőrzés alá vehetjük a termelési adminisztrációkat, akkor itt minden termelési bürokrácia fejlődésének lehetősége ki van zárva, mert minden visszaélés azonnal napfényre kerül, nyilvánosságra jöhet, és annak kiküszöbölése nem lesz lehetetlen. Ezekben kívántam foglalkozni ezzel a jelenséggel, amit összefoglalván, a munkateljesítmény csökkentésének nevezünk. Azonban amikor konstatáljuk azt, hogy számos iparágban a munkateljesítmény jelentékenyen csökkent, hogy számos iparágban messze mögötte vagyunk annak a teljesítménynek, amelyet — nem szólva a béketeljesitményről — a háború alatt elértünk, akkor a tárgyilagosság szempontjából nem elég pusztán ennek magyarázatára utalni, — mint ahogy beszédem elején erre utaltam — hanem meg kell állapitanom azt is, hogy mit tudtunk elérni ennek megszüntetése irányában és vannak-e a termelésben olyan jelenségek, a melyek biztatólag mutatnak rá arra, hogy ezek a hátrányok kiküszöbölhetők, hogy ezzel szemben a kommunista termelési rendre való áttérés máris mutatja a maga produktivitásának előnyös hatásait. Mert hogyha a termelés ezen oldalait elhanyagolnék a magunk tárgyalásaiban, akkor nem kapnánk teljes képet arról, hogy a kommunisztikus termelési rendre való áttérés eddig mit eredményezett számunkra és rossz képet kapunk a magunk részére is. Meg kell állapitanom, hogy a munkateljesítmény jelentékeny csökkenése mellett vannak igen kedvező eredmények is. Vannak jelenségek — egyes iparágakban tapasztalhatjuk, hogy a kapitalista profitérdekeknek a megszüntetése lehetővé tett számos olyan ujitás, változás keresztül vitelét, amely a munkateljesítmény csökkenését az illető üzemben jelentékenyen paralizálja. Hogy egy példát említsek fel, — amihez hasonlók kidolgozására és bevezetésére máris szervezetten dolgozunk — például; az Egyesült Izzólámpagyárban a munkateljesítmény körülbelül 26—30 %-kal csökkent, az a munkateljesítmény, amelyet átlag egy munkás a régi akkordbérekhez képest a mai munkabér mellett produkál. De igen helytelen képet nyernénk arról, hogy ez a gyárunk a diktatúra óta hogyan dolgozik, ha nem tesszük hozzá, hogy ebben a gyárban a diktatúra kitöréséig naponta 3000 kbm. világító gázt égettek el és az itt dolgozó munkások százai a lehető legnyomorultabb, a legrosszabb életviszonyok között éltek, mert 40—50 C fok mellett kellett dolgozniok és az újpesti mentőknek más dolguk sem volt, mint a nagy hőségtől rosszul lett munkásnőket elszállítani és életre kelteni. Azonban a diktatúra napján bevezettek ebbe az üzembe egy eljárást, amelynek bevezetése eddig, tisztán a kapitalista profitérdekeken akadt meg : minek következtében 3000 kbm. világító gázra szükség nincs és az a 4—500 munkás nem lesz többé a gyárba belépés napján a tüdő vész halálraítéltje, hanem normális emberi viszonyok között dolgozhat, mert a diktatúra és a profitérdek kiküszöbölése lehetővé tette, hogy azokat a szabadalmi eljárásokat — amely uj eljárásnak alkalmazását a kapitalista rendszerben lehetetlenné tettek volna — azonnal bevezessük. (Élénk taps.) Meg kell állapítanom azt, hogy sikerült igen nagy mértékben a szakmai kooperáció alkalmazását megvalósítani számos üzemágban. Ezen a téren nagyon sok a teendő, de tudjuk, hogy a kommunista termelésnek legfőbb benső tartalma és lényege épen az, hogy szakmák szerinti együttműködést teremt az egyes üzemágak között ésezáltal kívánja elérni azt a nagy technikai munkatelj esitményemelkedést, melytől azt a produkti-