Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-10

Tanácsok Országos Gyűlése 19Í9. évi június hó 23. 267 ható, ha ebben az irányban mindent becsülettel megteszünk. Hangsúlyozom azt, hogy bányaberendezéseink az egész országban teljes mértékben lerongyolódtak. Vannak olyan anyagok, amelyeket egyáltalában nem vagyunk képesek előállítani és a közel jövőben sem leszünk képesek előállítani. Erről gondoskodni kell a legintenzívebben, mert itt van a katasztrófa : ha a széntermelést nem tudjuk biztositani, akkor összeomlott az egész Tanácsköztársaság. Ez olyan fontos a mai pillanatban, hogy első helyre kell tenni. A bányászproletárok öntudattal rendelkeznek, becsületes forradalmárok és mindent megtettek, dacára annak, hogy évtizedeken keresztül rabszolgái voltak a régi bűnös rendszernek, ök ma forradalmi lelkesedéssel és erős hittel szolgálják a proletárdiktatúrát ; de elvárhatják ettől az országos tanácstól azt, hogy a széntermeléshez szükséges előfeltételeket nekik minden körülmények között biztosítsa. Ehhez feltétlenül szükséges az, hogy az anyagokat akármilyen körülmények között és akárhonnan is előteremtsük, a bányászok részére élelmezésről gondoskodjunk. A kultúrát, a közélelmezési ügyet az egész vonalon újjá kell szervezni, intenziven újjá kell formálni, mert a széntermelés csak így lehet biztosítva. Azok, akik a magyar proletariátust a jövőben vezetni vannak hivatva, azoknak egyenest köte'ességük az, hogy a proletariátus egysége érdekélen forrjanak össze a magyar proletariátus milliói• al és becsületesen, öntudatosan álljanak ennek az országnak az élére, mint egy ember és vezessék ezt a magyar proletariátust a világszabadság felé, mert ez a szent célunk és ezért mindent fel kell áldoznunk. (Helyeslés.) Elnök: Topa Jánosi Topa János : T. országos tanács ! Rövid leszek. Röviden csak annyit kívánok bejelenteni, hogyha azelőtt történtek bizonyos káresetek akár árviz, akár tüz, azt az országos gyűlés mindig tudomásul vette és iparkodott a károsultaknak segítségére sietni. Borsodmegyében, ahol erős ütközetek voltak a Bársonyos folyó mentén, 11 község óriási károkat szenvedett, de a legnagyobb mértékben károsult — ne higyjék azt, hogy csak azért mondom, hogy hazabeszéljek — az én szülőfalum, Felsőpöcz község. Mondhatom, hogy két háznak a teteje sincs épségben. De nem az a fontos, hogy nincsenek háztetők, hanem hogy az igazi proletároknak, a legszegényebbeknek, akik csak kis szalmakunyhókban voltak kénytelenek meghúzódni, lakásai fel vannak perzselve, csak a négy fal áll az égnek és ezek a szerencsétlenek az eső elől kénytelenek voltak odúkba bebújni. Ez május 23-án történt. A belügyi népbiztosságnál azonban annyi csatornán és utón kell járkálni, míg ezeknek az igazi proletároknak gyors segélyképen szurkos vászonból valami fütőfélét lehetne kiutalni. Fájuk nincs, amiből az épületeket rendbehozhatnák. Vannak olyan házak, ahová bevágotfr^a gránát, a szobaberendezést teljesen tönkretette és ugy hallom, hogy csak ezután — nem tudom én mikor — fog egy bizottság kimenni és felülvizsgálni azt, ami már talán május 26-án fel lett véve. A belügyi népbiztos elvtárstól okvetlenül kellett volna már valaminek kimenni, ha egyébnek nem is, de valami pénzsegélynek. Ez azonban mindezideig nem történt meg. Én tehát arra kérem itt, az ország szine előtt, a belügyi népbiztosságot, hogy ne akadályozzák meg az ilyen ügyek elintézését és ne kelljen olyan sok utánszaladgálással órák hosszat ülni egyik vagy másik hivatalban, ne küldjék az embert az egyik hivatalból a másikba, hanem tessék hivatalosan megállapítani azt, amit a borsodmegyei kormánybiztos gyorsan le is adott, tessék azt gyorsan elintézni és tessék ezeket a károsult községeket a legsürgősebben valamilyen gyors segélyben részesíteni, akár az épületek, akár élelmezés dolgában, de ezeken a szerencsétleneken gyorsan kell segíteni. A másik, amit fel akarok itt említeni, — nem tudom hova tartozik az ügy — az az itteni kórházak ügye. Ezt is le kell szögeznem, mielőtt eltávozunk. Ne higyjék azt, hogy a fővárosi elvtársak ellen, ha talán egyes vidéki elvtársak szavaiból azt is magyarázták volna ki, valami hangulat volna. Meggyőződött emberek vagyunk mindnyájan, azzal a tuhattal megyünk el, hogy valamit mégis csináltunk. Budapesten a kórházakban megvan az a szerencsétlen állapot, hogy amikor bejön a vörös katona, még ugy sem kezelik, mint ahogy a múltban kezelték. Szomorú dolog az. Kétszer is voltam sebesült, tudom, hogy mi a kórházi élet. Sokkal tisztességesebben kezeltek bennünket a múltban, mint ahogyan ma a vörös katonákat kezelik. Egyesek azt mondják, hogy nincs gyógyszer. A XVI. helyőrségi kórházban láttam egy vasmunkásnál, hogy mikor bal lábát operálni kellett, két és fél óra hosszáig kellett annak a szerencsétlen embernek a boncolóasztalon feküdnie. Miért kellett ennek az embernek két és fél óra hosszat nyögnie, nem tudom. Ilyen felületességgel kezelik a vörös katona sebesülteket. Ez abszurdum. Felhívom az illetékes bizottságot, tessék ennek szigorúan utána nézni és semmi körülmények közt sem engedni, hogy a kórházakban ilyen mizériák fennállhassanak. Azt mondják, hogy agitátorokra van szükség, és hangulatot kell teremteni az elvtársak között. A vörös katonák is ilyen hangulatos, lelkes emberek voltak, de itt a kórházakban irtják ki belőlük a hangulatot. Iparkodjanak a vörös katonákat fájdalmaiktól megszabadítani, őket elsőrendű kezelésben részesíteni. Ez a vörös katonák igazi megbecsülése. Érteném, ha valami kis, rossz faluhelyen történne ez és nem a fővárosban. Elnök: Kérem, tisztelt elvtársam, ne> méltóztassék egy esetből mindjárt azt a következtetést vonni, hogy a vörös hadsereget igy kezelőnek. Ez lehet egy tünet és egy kórházi visszaélés. (Felkiáltások : Nem egyes eset, Bokányi elvtárs !) 34*