Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-8

1*4 Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hó 21. Bevezetőben egy igen furcsa jelenséget fogok itt most elmondani, amikor arról fogok beszélni, hogy a vörös hadsereg helyzete e pillanatban nem a legrózsásabb, emellett azonban be kell jelenteni, hogy a nem legrózsásabb helyzet mellett a vörös hadsereg győzelmet győzelem után arat, folyton nyomul előre, napról-napra uj diadalt arat és mindennek ellenére épen ezt a pillanatot használjuk fel arra, hogy idejöjjünk és azt mondjam, hogy a vörös hadsereg helyzete nem a legrózsásabb. Ezt meg kell magyaráznom. Megjegyzem azonban, elvtársaim, hogy ez nem jelenti azt, hogy egy mondatban elmondjam, miért nem rózsás a vörös hadsereg helyzete, miért tartjuk mi ezt a pillanatot annyira kritikusnak, hogy idejöjjünk az országos gyűlés elé. Ehhez képest ezt alaposan, az események sorozatos Összefüggésében kell itt előterjesztenem. Legyen szabad a következőket megállapítanom. A legteljesebb mértékben a nyiltság eszközével kivánok élni, mindent nyíltan elmondani a proletárság legfőbb képviseletének. Mindent nyíltan, — kiindulva abból, hogy a nyiltság nem árt. A nyiltság nem árthat a vörös hadsereg helyzetének. Aki a külföldi lapokat figyelemmel kiséri és ismeri a vörös hadsereg helyzetét, az láthatja, hogy felvonulási terveink, hadosztályaink elhelyezése hiba nélkül van megírva a külföldi lapokban. Legutóbb a Times egyik számában volt szerencsém olvasni ezt, tehát a külföld erről értesülve van. Nem is itt van a hiba. Ami az igazság, ha ők ezt később megírják, az nem baj. Mert ugy, amint ők értesülve, vannak a vörös hadsereg hadihelyzetéről, ugyanúgy értesülve van a vörös hadsereg az ellenséges imperialista állam hadi helyzetéről. Amilyen pontossággal meg van nálunk a saját hadi helyzetünk, ugyanolyan pontossággal be lehet bárkinek mutatni minálunk a román, cseh és francia hadrendet, azt a hadrendet, amely bennünket érdekel. Az egy régi mese, hogy ellenséges államok egymás között valamit el tudnak titkolni. Tehát egészen nyugodtan és nyíltan beszélhetünk bizonyos dolgokról. Azonban e nyiltság mellett a legfontosabb az, hogy őszinték legyünk a proletársággal szemben. Megállapodásunk — és ehhez nem kell megállapodás, magamban érzem azt a kötelezettséget, és nem elég, ha azt mondom, hogy magamban érzem, mert miután itt külüg)á kérdésekről van szó, Kun elvtárs lesz a másik előadó — Kun elvtárssal együtt állapítottuk meg teljes egyetértésben és mind a ketten érezzük azt a kötelezettséget, hogy félre nemcsak a titkos diplomáciával, hanem félre azzal a rendszerrel, hogy ne tárjuk fel a helyzetet egész valójában a proletárságnak egész nyíltsággal és egész őszinteséggel. (Helyeslés és taps.) Egyet kell azonban kérnem a nyiltság és őszinteség mellett. Én itt tényeket, gyakorlati tényeket és eseményeket akarok felsorolni. Lehet, sőt egészen bizonyos, hogy a vita folyamán nálam sokkal jobb szónokok sokkal szebben fogják az ellenkezőjét elmondani annak, amit én mondok. En azonban nem akarok szónoki sikereket aratni és kérem is az elvtársakat arra, hogy tartózkodjunk ma minden lelkes kitöréstől. Itt ma csak a hideg ész szavára kell hallgatni, a lelkesedésből untig elég volt. (Ugy van!) Lelkesedésre, amely tapsokban jut kifejezésre, senkinek ebben a teremben szüksége nincsen. Olyan lelkesedésre azonban, amely cselekedetekben fog kifejezésre jutni, olyanra van szükségünk. Erről azonban későbben akarok beszélni. Hangsúlyozom azt, hogy egyáltalán semmiféle szónoki sikerekre itt nem pályázunk. Kizáróan a tényeknek, az eseményeknek láncolatát akarjuk itt az elvtársak elé terjeszteni és kérni az elvtársaktól azután a választ mindazokra a kérdésekre, amelyeket itt fel fogok vetni. A választ azonban, megmondom egészen őszintén, nem határozatokban kérem többé, nem szavakban és nem szónoklatokban kérjük, hanem kérjük cselekedetekben, követeljük cselekedetekben. És ha a Tanácsok Országos Gyűlése azt fogja határozni, hogy cselekedni tovább nem tud, hogy nem tudja tovább a vörös hadsereg számára megteremteni azokat a feltételeket, amely feltételekre szükségünk van, akkor mondjuk meg ezt itt nyíltan és őszintén, ne csaljuk egymást, ne tapsoljunk szép mondatoknak, ami után mindenki csak hazamegy és nem történik semmi, amint eddig nem történt semmi. A nyíltságra még egyet, elvtársaim. A külföldi lapok rólunk — akik olvassák a külföldi lapokat, tudják — olyan fantasztikus hazugságokat közölnek, amely fantasztikus hazugságokat — én soha életemben nem voltam sem regényíró, sem szépirodalmi ember — én bizonyára nem tudnék Jeirni, de azt hiszem, hogy annak is, aki regényírással foglalkozik, nehezére esnék mindazt leirni, amit ott összevissza hazudnak. Ha tehát mi akármilyen nyíltan beszélünk, vagy akármennyire titkolódzunk, ők hazudni továbbra is fognak. Az tehát bennünket teljesen hidegen hagyhat, hogy ők mit irnak, mit hazudnak rólunk, nekünk a saját belső hely/etünket kell mérlegeim, a saját belső helyzetünket kell megvizsgálni. Es ha én itt egész nyíltan el fogok mondani nindent, még valamit le kell szegeznem. Az se tart vissza ettől a nyíltságtól, hogy, ugy látszik, az elvtársaknak egy része, vagy egy töredéke, vagy egyes elvtársak ugy akarják a proletáruralmat megerősíteni, hogy /isszavonást szitának az elvtársak között, (Ugy van!) — kérem, elvtársaim, hagyjanak a gondolatmeneteimet kifejteni — visszavonást szitának az elvtársak között és attól sem riadnak vissza, hogy akárkit, akármikor bármily becstelen cselekedetekkel vagy gondolatokkal vádoljanak. En ezt kötelességemnek tartom elmondani épen ebben a pillanatban, amikor én itt nagyon nyíltan fogok beszélni és mindent el fogok mondani, ami a lelkemen fekszik, hogy ezidő szerint nem kevesebb történik, mint az, hogy kutatják a