Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-7

Tanácsok OfÈZâgos Gyűlése Î9i9. évi június hó W. Î73 alapul vészein ai utolsó 1910 — 1914 éveknek az átlagát és három szakaszra osztom az orszá­got a termelés tekintetében : először arra a nagy Magyarországra, amely régen volt Horvátorszá­gon kivül, másodszor azon Magyarországra, amely az eredeti demarkaeionális vonalak közé esett, és végül arra, amely a román offenzíva után következett be, amikor a románok már Szolnoknál állottak, ha ezt a három területet vesszük alapul, amelyeket azért tartottam szük­ségesnek összeállítani, hogy az országos gyűlés lássa azt, hogy az országnak megcsonkitása szá­mokban hogyan fejeződik ki, akkor a követke­zőt látjuk: Búzában a régi Magyarországon termett az utolsó négy évben 1910—1914-ig, átlagban 41 millió métermázsa. Az első demarkációs vonalon belül már csak 24 millió, a harmadik demarkációs vonalon bélül pedig csak 11 millió termett. Ebből tehát láthatjuk, — de később lesz módomban a lakosság összes számához viszonyítani ezt a termést, — hogy ez nem jelenti egyszersmind azt, hogy ha kevesebb is termett ugyan, de kevesebb embert is kell el­látni, hanem ennek pontosan a fordítottját jelenti. Ugyanezt a viszonyt találjuk körülbelül az őstermelés egyéb ágainál is, a rozsnál, árpánál, zabnál, tengerinél stb.-nél. Felolvasni ezeket talán nem szükséges. Annak dacára, elvtársaim, hogy a régi Magyarországban a termelés ilyen volt, ez ki­elégítette nemcsak az ország szükségletét, hanem ebből még exportálni is tudtunk és köztudo­mású dolog, hogy a magyar lisztet Angliában épen ugy meg lehetett találni kiváló csemege­ként, mint ahogy Franciaországban és más eu­rópai országokban is. Mindannak dacára, hogy ez volt az állapot, Magyarországnak a külkeres­kedelmi mérlege abszolút rossz volt. Magyar­ország külkereskedelmi mérlege állandóan vesz­teséggel zárult, ami azt jelenti, hogy mi mint mezőgazdasági ország, nagyon sokat vittünk ki külföldre mezőgazdasági terményekből, de a nyersanyagot kivittük ós készáru alakjában kel­lett behozni. Ennélfogva a mi mérlegünk foly­ton rosszabbodott. Csak két számot akarok fel­olvasni. Míg 1906-ban ez a veszteség 46 millió volt, addig 1912-ben ez már 249 millió koro­nára emelkedett egy évben. Vagyis ez azt jelenti, hogy évről-évre olyan volt a közgazdasági állapota Magyarországnak, hogy ez mindig csak rosszabb ós rosszabb lett. Ehhez járult az államadósságok növekedése szoros összefüggésben azzal, hogy mi többet ettünk meg, mint amennyit tényleg produkáltunk, amiről oly sok szó esett már és amire Varga elvtárs is nagyon helyesen rámutatott. Ha azt kérdezik, hogy hogy volt lehetséges, hogy közgazdasági életünk ennyire leromlott, hogy ennyire minden realitás nélküli volt, erre azt a választ kell adnunk, hogy amilyen romlott volt közéletünk a közigazgatásban, a bürokrá­ciában, a politikai életben, ép olyan romlott volt a közgazdasági életben is. Magyarországon a kereskedelemmel foglal­kozóknak nem az volt a főszempontjuk, hogy mikép tudnak az árun reális utón valamit keresni, hanem, hogy mikép tudja egyik a mási­kat valahogy becsapni. Erre vonatkozólag csak két számot mondok az elvtársaknak. 1904-ben 1611 csődeset volt Magyarországon, 1913-ban már 4840 csődeset volt. Ennek az értéke, a passzívája, amivel itt egyik ember, egyik keres­kedő becsapta a másikat, legalább egy mil­liárdra volt tehető egy esztendőben, ami rop­pant érdekes, ha megtudjuk, hogy Magyar­ország budgetje abban a bizonyos időben, amelyről ezek a számok szólnak, egy évben alig tett ki többet, mint amilyen összegben a kereskedelemben a becsapások történtek. Ilyen körülmények közt voltunk elvtársaim, ez volt az állapot, ez volt a régi Magyarország közgazdasági képe akkor, amikor a háború 1914-ben kitört. A háború azzal kezdődött, hogy egy nagyon rossz termésünk volt. Szem­ben azzal a 41 milliós terméssel, amely a há­borút megelőzött 4 esztendőben átlagban volt, 1914-ben csak 28 millió volt a búzatermés, a rozs 12 millióval szemben 10 millió, az árpa 15 millióval szemben 14 millió, végeredményben tehát a kenyértermő magvaknak az összes meny­nyisége szemben az előző négy évi átlagával, amely 68 millió mázsára rúgott, 53 volt, vagyis 15 millió métermázsa hiányzott mindjárt a há­ború elején az első év terméséből. Azonban, elvtársaim, nagy tévedés azt hinni, hogy ugyan­akkor, amikor a termés ilyen kicsi volt, itt mindent elkövetett a gróf Tisza István uralma alatt álló kormány, hogy azt a termést be is takarítsák. Nem! Amit Németországban megcsináltak rögtön a háború kitörésekor, hogy úgynevezett élelme­zési diktátort állítottak az uzsorásokkal szembe, azt itt Magyarországon csak 1915-ben csinálták meg, egy évvel a háború kitörése után, akkor, amikor megismerkedtünk már az első háborús évben a kukoricás kenyérrel, amelyre még bizo­nyára mindenki élénken emlékszik, nem egy orvosi beavatkozás után. (Derültség.) A helyzet elvtársaim, az volt, hogy ilyen rossz termés után bekövetkezett az egész gazdasági élet felfordu­lása. Amit mi most a tanácsköztársaság birtok­lásáért való harcunkban tapasztalunk, amikor mozgósítani kellett minden állatot, minden embert azért, hogy megvédjük a frontot, azt sokkal anarchisztikusabb formában, sokkal lehe­tetlenebb módon és panamákkal telespékelve csi­nálták meg a háború elején. Elvitték az embe­reket, az állatokat a gazdaságból, elvitték a kocsikat, aminek eredményeként bekövetkezett, hogy a gazdaságok teljesen leromlottak. A mezőgazdaság nem tudott dolgozni, nem volt állata, -pem volt szakszerű embere, aki a

Next

/
Thumbnails
Contents