Tanácsok országos gyűlésének naplója, 1919. I. kötet • 1919. június 14. - 1919. június 23.

Ülésnapok - 1919-7

Tanácsok Országos Gyűlése 1919. évi június hő 20, 15^ indítani ezzel az ő sietős munkájával, mint amenynyit azzal a benzinnel lehetne megindítani, (Ugy van ! Ugy van ! Felkiáltások : Színházba nem kell aató ! Ide sem ! Járjanak villamoson, mint mi !) Egy hang : Ha maga népbiztos lesz, maga is autón jár ! Lengyel Gyula népbiztos : Elvtársaim ! Sárkányovszky elvtárs azt kérdezi, van-e valami terv, amely szerint az állam háztartása működik, vannak-e kimutatások a kiadásokról és bevételekről. A válaszom az, hogy előzetesen pontos tervezetet készíteni egy forradalmi korszakban, amikor napról-napra születnek és szűnnek meg intézmények, előzetes, pontos tervet készíteni teljesen lehetetlen. Valóban ilyen hétről-hétre, vagy hónapról-hónapra szóló tervezetek előkészítése megtörtént. De ezek természetesen nem válnak be, mert ahogy nem lehetett a régi államháztartásban soha elérni azt, hogy a költségvetés kereteit pontosan betartsák egy évre, azt kell önöknek mondanom, hogy ma legalább olyan hosszú periódus egy hét ebből a szempontból, mint akkor egy esztendő volt. És még valamit kell itt hozzátennem, azt, hogy kimutatást az államháztartás kiadásairól utólag nemcsak hogy tudunk készíteni, hanem azokat isis merj ük. Kimutatást az államháztartás bevételeiről nem tudunk készíteni, elvtársaim, mert hiszen az államháztartásnak nincsenek bevételei. Micsoda bevételei legyenek, elvtársaim, amikor önök, legalább egyesek, berzenkednek amiatt, hogy azok, akik termelnek, a dolgozók, az államháztartás bevételeihez hozzájáruljanak azzal, hogy a munkásigazgatásban résztvevők elsősorban az ipari proletárok, azonkívül az állam védelmében résztvevők, a Vörös Hadsereg tagjai olyanformán részesedjenek a javakban, hogy a társadalmi költséget a javak árához hozzáadjuk és a javak ne vásároltathassanak össze a közvetlen termelő munkában résztvevők által. Az a szemrehányás hangzott itt fel sokszor, hogy nem kellett volna az adót leengedni. Elvtársaim, a földadót engedtük el. Méltóztatnak tudni, hogy a földadó 70 millió volt az egész régi Magyarország területén ? A nagybirtokokról a földadó behajtásának értelme nincs, azok termelőszövetkezetekké alakultak. A kisbirtokokon, elvtársaim, talán ki lehetett volna vetni földadót és ha megsokszorozzuk azt a földadót, amely a ma fennálló földbirtokokon, mondjuk, maximum talán 20 milliót tenne ki, ha ezt megötszörözzük, akkor 100 millió lett volna. Azt gondolják önök, elvtársaim, hogy talán ezzel lehetett volna az államháztartás egyensúlyát helyreállítani ? Es azt gondolják, hogy egy ötszörös adóemelés nem okozott volna nagyobb nyugtalanságot, mint amilyenről önök beszélnek, hogy nyugtalanságot okozott az elengedése? Nem tévedés, nem kapkodás tehát az, hogy mi az állami földadót elengedtük, mert az állami földadónak, ennek a csekély Összegnek, ennek a 20 miihónak behajtása a mai viszonyok között rendkívüli nehézségekbe ütközött volna és meggyőződésem,,, hogy több költséget okozott volna, mint amennyi maga az adó. Ellenben igenis nem tehermentesítjük — jogtalan tehát az aggodalom — a kisbirtokot, nem tehermentesítjük egészen az osztályárpolitika révén, amire még vissza kell térnem,,,, nem tehermentesítjük, mert igenis be akarunk hozni egy adót, amely adó a községi teher fedezésére szolgál. Magának a községnek nem kell majd különös apparátust felállítani, nem fog különösmegterhelésébe, munkájába kerülni, hogy a község határában a megszabandó elvek alapján bizonyos telekértékadót szedjen be. A községi költségek fedezésére úgyis szükség van ; ez lesz amódja. Állami adónak — amelynek elengedését kifogásolták — a behajtása hasznos nem lett volna semmi körülmények között, ellenben legalább annyi zavart okozott volna, mint az el-engedés. Az adózás kérdése kapcsán visszatérek tehát az osztályárpolitika kérdésére. Az osztályárpolir tika, elvtársaim, megint elsősorban nem pénzügyi hanem elosztási kérdés. Arról van szó, hogy az ipari proletár valóban kaphasson annyi munkatermeket, amennyit termel. Ma az• ipari proletárhátrányban van azzal, hogy neki egészen rendkívül sürgősen kellenek az élelmiszerek, mert az élelmezés nem halasztható. A ruházat rendes körülmények között várhat egy ideig, különösen ha meleg van, de az élelmezés nem halasztható, ö tehát kényszerhelyzetben van és ebben a helyzetben kénytelen magát bármilyen uzsoraárnak, bármilyen visszaélésnek alávetni. Szükséges tehát, hogy az ipari proletár az ő munkabéréért annyit vásárolhasson, amennyit termel. S hog.yanáll elő ez. a helyzet ? Ugy, hogy az ipari proletár megkapja az ipari termékeket elsősorban azon az áron, amelyért termelte, nem a társadalmi önköltségi áron, tehát nem azon az áron, amely magában foglalja a társadalmi igazgatás költségeit, hanem azon az áron, amelyért valóban ott az üzemben előállította. Lehetséges bizonyos esetekben, hogy az ipari proletariátus, amely mint mondom, ezenkívül maga adja ma a társadalmi igazgatás szerveit is, maga adja a vörös hadsereg tagjait, legalább általánosságban véve, ez az ipari proletariátus, amely magvát képezi ma a proletárdiktatúrát fenntartó proletariátusnak, hogy ez az ipari proletariátus még ezenkívül a messzemenő kedvezményekben is részesüljön egyes cikkeknél. Viszont azoknak, akik még mindig önálló üzemeket foly-r tatnak, a kisbirtokosoknak (Ugy van !) és minden^ kinek, aki nem tartozik ehhez a réteghez, meg' kell fizetnie a társadalmi igazgatás költségeit. ( Ugy van ! Ugy van !) Ez nem valami uj dolog, hanem ez az adózás egy formája. Az a kívánság, amelyet itt többször hangoztattak, hogy a magánüzemeket és birtokokat meg kell adóztatni, ebben a formában valósul meg,, de ez egyúttal lehetővé teszi és ez nagyon fontos,, hogy az ipari proletariátus munkatermekeiben több* csereeszköz, több csereérték álljon rendelkezés