Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-828

828. országos ülés Í91S egyetértést és barátkozást ápolták. Ekkor következett Bosznia-Herczegovina annektálása, Hogy ez az annekfcálás minéi simábban menjen, különös eszközhöz fordult a bécsi központi hatalom. Mindazokat a politikusokat, akikről feltételezte, hogy talán kifogásolni fogják az anneksziót, egyszerűen apokrif, hamisított okiratok alapján az u. n. nagy-szerb proj)aganda pörben a vádlottak padjára ültette és börtönbe juttatta. Az a bennünket mindig gyalázó Friedjung volt az, aki a bécsi tálaláson minden géné nélkül beismerte, hogy azok az okiratok, amelyek alapján 53 becsületes }}olgár, családfő börtönbe került, apokrifek, hamisítványok. (Mozgás a baloldalon.) Hock János : Ez a bécsi rendszer ! Évszázadok óta jól ismerjük a kezét ! Balla Aladár: De mondok én a képviselőháznak még ennél is megdöbbentőbb dolgot. Miután az a bécsi kamarilla — vagy minek nevezzük azt a mindig bennünket üldöző és szabadságunkat letördelő hatalmat — attól is tartott, hogy talán Magyarországon a magyar politikusok közül merészkedik majd valaki az annekszió ellen szavát felemelni, a koaliczióban lévő balszárny vezérférfiai ellen is a következő gyalázatosságot követte el : Belgrádban az osztrák-magyar követség hivatalos helyiségében elkészítettek egy okiratot, mely összeesküvésszerü tartalmával hivatva lett volna az okirat aláíróit, — hamisított aláírásokról van szó — Batthyányi, Hollót, Justhot, Teleki Arvédot, Lovászyt és társait egyszerűen börtönbe juttatni. Azt az okiratot kiszögezték a követség hivatalos helyiségének ajtajára, ugy fotografálták le és csináltak róla facsimilét arra az esetre, ha Batthyány és társai szót mernek emelni álcár a parlamentben, akár az országban az annektálás ellen. Hegedüs Lóránt: Miért kiabál? Balla Aladár : Majd ha az anneksziós román határkiigazitás kérdéséről lesz szó, akkor a képviselő ur kiabálhat, vagy halkan beszélhet, amenynyiben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank szintén asszisztálni fog önnek. Nagyon köszönöm különben a figyelmeztetést, mert legalább a hangomat kímélem vele, (Derültség a baloldalon.) Az annekszióval kapcsolatosan, amint méltóztatnak tudni, a szerb nemzet bizonyos aspiráczióiban sértve érezte magát és bizony igen kritikussá vált a helyzet az osztrák-magyar birodalom és" a szerb királyság között, s ha akkor Szerbia nem veti alá magát annak a kemény feltételnek, hogy Gjötgy trónörökös mondjon le trónöröklési jogáról, kitört volna a háború Ausztria-Magyarország és Szerbia között. Nemsokára bekövetkezett a Balkán-háború. A Balkán-háborúban a szerb, azt hiszem, most már mindenki által elismert vitézül harczoló nép, évszázados elnyomói, a törökök ellen legvéresebb csatákat viva, elérte a tengerhez való kijárás útját, nemcsak Medua San Giovannifc. ha.nern Durazzót is elfoglalta, beültette kormányzóját s közigazgatását és szuverenitását Id térj esztette ezen október 23-án, szerdán. 445 tengerpartra is. Méltóztatnak tudni, hogy akkor az az Ausztria, amely most állandóan a tengerre való szabad kijárás s a tengeren való szabad kereskedelem jogát hangoztatja, ezért küzdeni kivan és ennek a béke asztalánál is bizonyára szószólója lesz, egyszerűen vétót emelt az ellen, hogy a szerb nemzetnek kijárása legyen a tengerhez s a németek segítségével akkor létesült az az operett-fejedelemség, melynek élére Wied herczeg került. De ez a vétó nem mutatkozott elég alkalmasnak arra, hogy a szerb nemzetbe belekössön. A prizrendi esetre, Prohászka esetére volt szükség. Tudják-e önök, mi volt a Prohászka-eset ? Szegény Prohászka császári és királyi konzul a háborús uszítás érdekében kénytelen volt egyelőre férfiasságának legna^obb ékességéről, díszéről lemondani. (Felkiáltások ; Nem volt igaz ') Azt mondom épen, hogy egyelőre, az uszítás czéljából. Éjien abban az időben jártam én Bécsben és ott bizony minden társaságban, még szép asszonyok társaságában is, megrendülve beszéltek erről az operáczióról, melyen szegény Prohászka keresztülment, és bármily nyilvános helyiségbe kerültem, egyebet, mint a Prinz Eugen-indulót és a »Hoch der Krieg«-et nem hallottam ; s jaj volt annak, aki fel nem ugrott .ennek a Prinz Eugen-indulónak hangjaira, mikor rázendített mindenütt az osztrák k. u. k. MilitärkapeJle. Már akkor el voltak tehát határozva a háborús hangulat csinálása mellett arra, hogy a szerb szomszéd népbe belekötnek, s csak az akadályozta meg akkor a háború kitörését, hogy akkori olasz szövetségesünk dij)loiuácziai megkeresésünkre, hogy miként magyarázná a rnizrendi sérelmet, azt jelentette ki, hogy ez nem képez casus íoederis-t, sőt a német császár is megunta a sok kardcsörtetést Bécsben és azt üzente : »Mit nleinem Säbel rasselt ihr nicht!« Azzal, amit elmondandó vagyok, igazolni akaiom, hogy Ausztria igenis készült a szerbiai háborúra. Közben, 1913. és 1914-ben egy kis mozgósitásszámba menő csapatösszpontositást rendeztek Bosznia-Herczegovina területén, s akkor 1914. június havában a végső lökést megadta az a borzadalmas merénylet, amelynek áldozatává lett derék trónörökösünk és ártatlan neje. Gyalázatos, alávaló egy merénylet volt ez, de a háborúnak okául nem szolgált, mert csak alkalmat szolgáltatott a háborúra. Megragadták ezt az alkalmat, hogy végre leszámolhassanak szerb szomszédainkkal. S ha megengedik, csak egypár hivatalos vagy félhivatalos — mert azt hiszem, hogy a német nagykövet, Lichnovszky, elég hivatalos személyiség — nyilatkozattal igazolom, hogy először is a demarehe kmdélis hangja bizony nem volt alkalmas arra, hogy, ha tényleg a háborút el akarta volna kerülni a monarchia, az elkerülteEsék.Talán emlékezetükbe hozhatom t. uraim, hogy azon követelésen felül, amely ugy szólt, hogy június 26-án a hivatalos lapban a vezérczikk helyén egy ko^mánydeklaráczió jelenjék meg, amelyben megbotránkozásának ad kifejezést a magyar és az osztrák monarchia elleni agítáczió felett, aminek