Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.
Ülésnapok - 1910-828
428 828. országos ülés 1918 október 23-án, szerdán. kergetett bele. ( ügy van I a baloldalon.) Az Ausztriával fennállott kapcsolat, melylyel kapcsolatban volt a német szövetség, az egyedüli oka annak, hogy mi a világhatalmak nagy versengésében a központi hatalmak oldalán vettünk részt. Nekünk, a függetlenségi párt egyes tagjainak a német szövetség kérdésében mindig más álláspontunk volt. Nehogy félreértés legyen köztünk abban a tekintetben, hogy én valamelyes hazaáruló elveket akarnék hirdetni és hirdetni azt, hogy a háború folyamán mit szabad és mit nem szabad tenni ebben a kérdésben, megjegyzem, hogy a függetlenségi párt egy töredékének az volt a nézete a háború előtt, hogy nekünk a világhatalmak versengésében sokkal inkább lett volna természetes helyünk a másik oldalon, ott, ahol a szabadság és a demokráczia jelszavával indultak harczba. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ismétlem, nehogy félreértés legyen köztünk, nekünk tárgyilagos okaink voltak erre az álláspontra és, sajnos, az események álláspontunk helyességét legteljesebb mértékben beigazolták. Nekünk, magyaroknak, egy évezredes múlt hagyományai után nincs okunk egymástól félni, csak a határszélen lévő erősebb kultúráktól. A német kultúra volt az, mely velünk szemben oly óriási munkát fejtett ki, a német szervezettség, a német rend, erő és fegyelem az, mely az ő fejlődő, lüktető életével kelet felé tendált. Hock János: A Drang nach Osten ! Polónyi Dezső: Igen, a Drang nach Oster. Ezt mi láttuk és ezzel szemben mit láttunk 1 Haller István : A Drang nach Westen nem lesz jobb ! Polónyi Dezső : Láttunk itt egy Magyarországot, hosszú évszázados küzdelmei miatt hátramaradva, társadalmában, sőt nemzetiségeiben is tagozódva, láttunk egy gerincztelen középosztályt, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) láttunk egy tönkretett zsentrit, láttuk a munkaalkalom óriási hiányát, láttunk itt tőkeszegénységet, amivel ismét szemben állt a német nagy tőkeerő. Ne méltóztassanak csodálkozni, hogy ilyen viszonyok melleit mi már a háború előtt hirdettük ennek a szövetségnek természetellenes, káros voltát és azt, hogy nekünk a világnemzetek nagy versengésében sokkal inkább lenne helyünk a másik oldalon. Giesswein Sándor: Az összes nemzetek szövetségében . Polónyi Dezső: Mi csekély töredék voltunk, természetesen elveink hangoztatásán, fentartásán kivül egyebet nem. tehettünk. A háború kitört, a magyarság hadbavonult, önként értetődik, nem akadt köztünk egy ember sem, aki kötelességének kellő módon meg nem felelt volna. Mert más az, mikor én itt a házban elvi kérdések igazságát fejtegetem és más az, amikor becsületbeli kötelességemnek kell eleget tenni, ugy, amint az a magyarnak természete, egész lényege ós énje megköveteli. Nem, a magyar nemzet tagjai között nem szoktak árulók akadni. (Ugy van! a szüsőbdoldahn.) Ha meggyőződésünk is volt ennek a szövetségnek káros volta, amikor belesodródtunk ebbe a szerencsétlen kényszerhelyzetbe, akkor mentünk az árral és megtettük kötelességünket. Hock János: Nem gyengítettük a nemzetet sem szóval, sem akczióval. Polónyi Dezső : En itt e házban nyíltan beszélhetek. A függetlenségi és 48-as párt a háború kitörése után egy igen emlékezetes ülést tartott. Ott felvetődött a párt egy részének ez az álláspontja és megvitatás tárgyát képezte, vájjon nem jött-e el az idő arra, hogy mi jogainkat követeljük és állítsuk be magunkat oda, ahol szerintünk a nemzetek családjában r.ekünk megfelelő "helyünk volna. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Akkoriban gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam volt az, aki igazán szép és fennkölt szavakkal buzdította a pártot az egységességre és nem akadt egy sem, aki félre ne tette volna elveit és ne helyezkedett volna arra az álláspontra, hogyha már egyszer a szerencsétlen végzet erre az oldalra sodort bennünket, akkor ne gyengitsük ellenállással a nemzet erejét, hanem legyünk egységesek. Pedig én ezt a kérdést nem becsülöm le. Méltóztassék elhinni, ha abban az időben a függetlenségi pártvezérnél:, akinek többé-ke vésbbé, de mindeniknek igen nagy népszerűsége volt ebben az országban, ehelyett az állásfoglalás helyett a másik hangot ütik meg, én nem tudom, hogy annak milyen konzekvencziái lettek volna; én nem tudom ma már számításba venni, hogy ha a magyar és a székely ezredeknek az a hősi ellenállása ott a Kárpátokban azt a sok nagy rohamot fel nem tartóztatta volna, akkor már talán régesrégen lelikvidáltuk volna ezt a háborút, és ha egyebet nem, annyit mindenesetre elértünk volna, hogy jó néhány százezer becses magyar életet a hazának megmentettünk volna. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Visszatérek gondolatmenetem további fűzésére. Ott hagytam el, hogy ugyebár a német, nagy, fiatal, fejlődő nemzetnek az a lüktetése, amely egy perczig nem szűnt meg retrográd irányban mozogni, természetesen védekezésre intette azt a másik nagy hatalmat, amely — hiszen az ember sem szereti magát megölni — létének biztonságát akart szerezni. Akkoriban különösen a bagdadi vasút kérdése volt az, amelyik kihívta a nemzetközi viszonylatban a figyelmet arra, hogy a németségnek micsoda imperialisztikus czéljai vannak. Mi volt a természetes ? Az angol kereste a szövetségestálsakat. Melyik volt hozzá a legközelebb és melyik volt a legtermészetesebb szövetségestársa % A nagy Oroszország, amelynek érdeke kapcsolódott a Dardanellák kérdéséhez. Természetes, hogy Anglia mindent elkövetett arra, hogy a szlávságot sorba állítsa Németország törekvései ellen. A pánszlávizmust vette magának szövetségestársul. Nem akarom érinteni azokat a dolgokat, amelyeket Francziaországgal kapcsolatban a bekeritési politikával csináltak, csak itt akarok maradni azoknál a kérdéseknél, amelyek a mi viszonylatainkra nézve fontos-