Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-827

402 827. országos ülés 1918 október 22-én, kedden. Azon a Julius 19-iki közös ministeri értekezleten az ultimátum szövegének megállapítása után még egy másik határozat is hozatott. Méltóztassanak megengedni, hogy a ministeri értekezlet jegyzőkönyvének erre vonatkozó részletét felolvassam. (Olvassa:) »Hierauf — t. i. az ultimátum szövegének letárgyalása után — ersucht der kön. ungarische Ministerpräsident die Anwesenden, den Beschluss zu fassen, von dem er bei den letzten Besprechungen betont hätte, die Zustimmung der kön. ungarisehen Regierung zur ganzen Aktion abhängig machen zu müssen. Der Ministerrat hatte nämíieh noch einstimmig auszusjirechen, dass mit der Aktion gegen Serbien keine Eroberungsplane für die Monarchie verknüpft seien, und dass dieselbe bis auf aus militärischen Grundén gebotenen Grenzberichtigungen kein Stück von Serbien annektieren wolle. Er muss unbedingt darauf bestehen, dass ein solcher einstimmiger Beschluss gefasst werde.« Erre aztán a jelenlevők egyike annak az aggályának adott kifejezést, hogy (olvassa): »Daes man mit der Möglichkeit rechnen miisse, dass es uns am Ende des Krieges wegen der dann vorhandenen Verhältnisse nicht mehr möglich sein werde, nichts zu annektieren«, mire: »hat der kön. ungarische Ministerpräsident erklärt, er könne diese Keserven nicht gelten lassen (Élénk helyeslés jóbbfelol.) und er miisse mit Bücksicht auf seine Verantwortung als ungarischer Ministerpräsident darauf bestehen, dass sein Standpunkt einstimmig^ von der Konferenz angenommen werde.« (Elénk helyeslés jóbbfelol. )

r Erre javaslatom egyhangúlag elfogadtatott. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Magyar fordításban igy hangzik: (Olvassa.) »Erre a m. kir. ministerelnök felhívja a jelenlevőket annak a határozatnak a meghozatalára, amelyről az utolsó megbeszélések alkalmával hangsúlyozta volt, hogy az a magyar kormány hozzájárulásának előfeltétele. A ministertanácsnak ugyanis egyhangúlag ki kellene mondania, hogy a Szerbia elleni akczióhoz a monarchiának semmiféle hódítási terve nem fűződik, s hogy az — katonai szemjiontból szükséges határkiigazitástól eltekintve — semmit nem akar Szerbiából annektálni. Feltétlenül kell egy ilyen egyhangú határozat meghozatalához ragaszkodnia.« Midőn pedig a jelenlevők egyike azt az ellenvetést tette, miszerint »számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy a háború végén olyanok lesznek a viszonyok, miszerint kénytelenek leszünk valamit annektálni«, »a m. kir. ministerelnök kijelentette, hogy e kifogást el nem fogadhatja, és felelősségére való tekintettel ragaszkodnia kell ahhoz, hogy álláspontját az értekezlet egyhangulag elfogadja.* Itt tehát már nem volt szó arról, hogy milyen kijelentést teszünk idegen hatalom előtt, de magában a monarchia kebelén belül is az ilyen határozatokba és a háborúval és békével kapcsolatos kérdések eldöntésébe beleszólási joggal bíró tényezők között garancziát kerestem arra, hogy feltétlenül biztosítva legyen ennek a háborúnak a védelmi jellege, feltétlenül biztosítva legyen, hogy bárminő fordulatot vesznek is az események, ez a háború ne végződhessen ugy, hogy a monarchia olyan területeket annektáljon, amelyek szerintem egyfelől ellentétben állottak volna a magyar nemzet békeszerető és szabadságszerető természetével, másfelől pedig nem erőgyaraj>odá?t, hanem komplikácziőt és gyengítést jelentett volna a monarchiára. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Ezzel az egyhangú elhatározással kezdtük meg a háborút. Hangsúlyoztuk valamennyien, akik résztvettünk annak intézésében minden egyes esetben, hogy ez a háború védelmi háború; hogy ezt biztonságunk megóvásáért vívjuk és hogy azt semmiféle agresszív hódító kívánságokkal és vágyakkal össze nem kötjük. És épen egy olyan pillanatban, mikor a katonai helyzetnek kedvező volta erre alkalmasnak látszott, 1916. november havában beszéltük meg német szövetségesünkkel és deczember havában tettük meg azt a békelépést, amelyik szintén világosan, minden hódító hadiczélnak visszautasításában és magunktól való elutasításában kulminált. Es ha nem csalódom, épen abban az időben, mikor az, fájdalom, ellenségeink részéről rideg visszautasításra talált, gondolom 1917. januárban tettem azt a kijelentést, — nem volt időm utána keresni, a pontos időpontról nem állok jót, a kijelentésre azonban biztosan emlékezem — hogy ami szövetségesünk egy nappal sem fogja a háborút tovább folytatni, mint a, mennyire saját biztonságunk megóvására szükséges. Fényes László: Nem tartották be! Csinálták a mélyítést. Gr. Tisza István: És t. ház, midőn még tovább is előnyünkre látszott a katonai helyzet fejlődni, mikor a czári birodalom összeomlása az orosz haderőnek legalább is messzemenő megrendülésével járt, akkor következett be 1917. Julius havában a német birodalmi gyűlésnek ismert békehatározata, amely a háborús czéloknak defenzív természetét szintén igen határozottan hangsúlyozta. Engedelmet kérek, ellentétbe helyezkedünk a tényekkel és a magyar nemzetet egy nagyerkölcsi tőkéjétől és fájdalom, nagyon nehéz körülmények között reánk zúdított béketárgyalások között egy nagy segítő támaszpontunktól fosztja meg az, (Igás! Ugy van! jóbbfelol) aki ugy igyekszik beállítani a kérdést, mintha ennek a nemzetnek háborús szenvedélyei vagy agreszsziv czéljai okozták volna a háborúnak akár felidézését, akár a háborúnak ilyen folytatását. (Élénk helyeslés és taps jobbról és a középen.) Mi hangsúlyoztuk békevágyunkat ismét és ismét, unos-untalan, talán többször, mint kellett