Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-827

m-i 827. országos ülés 1918 október 22-én, kedden. minden párt és egyéni különbség nélkül annak szükségétől, hogy ez a kívánságunk megvalósulton és amint emberileg lehetséges lesz, — mert hiszen az idővel, nehézségekkel, mindennel kell számolnunk — keresztül is visszük. (Helyeslés.) Ami a béke azonnali megkötését illeti, tiz napos mulasztás, Istenem! Ezen tiz nap alatt, amióta itt vagyunk, helyezkedtünk először a Wilsonféle jegyzék alapjára, tehát elmentünk a legmeszszebbre, hogy a békét megkössük. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) Én most arról a szörnyű veszélyről beszélek, amelyet tiz napi ittlétem okozott. Az én tiznapi ittlétem okozta, hogy a Wilsonféle jegyzék alapjára helyezkedtünk, másodszor ez okozta, hogy felajánltuk a fegyverszünetet és békekötést ellenfeleinknek. A béke azonnali megkötéséhez azonban kettő szükséges. Az szükséges, hogy az egyik fél felajánlja és szükséges az, hogy a másik fél pedig elfogadja. Azt hiszem, hogy mi felajánlásunkban készségünkkel messzebbre nem mehettünk, mint ameddig elmentünk. (Igaz.' XJgy van! jóbbfelől. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Késő !) A második az, hogy igaz, hogy egy olyan jegyzéket kaptunk, amely egy kissé eltolta a helyzetet attól, hogy a fegyverszünetet és a békét mielőbb megköthessük, mert ezt a kérdést érintetlenül hagyta. A béke megkötésének és kieszközlésének ennélfogva nem lehettünk akadályai. Másrészt azokra a feltételekre, amelyeket a Wilsonféle válasz szabott, meg fogjuk adni válaszunkat, megint bizonyára azzal, hogy e tekintetben tulajdonképeni kívánságunknak, hogy t. i. a fegyverszünet és a béke iránt tárgyaljunk, tegyen eleg( t (Zaj és felkiáltások a szélsöbaloldalon : Burián küldi megint ?) Én megjegyzem, hogy a Wilson-féle jegyzéket hivatalosan meg sem kaptuk. A Wilson-féle jegyzék a Reuter-ügynökség közlése alapján tétetett közzé. Nem hihetem, hogy egy ilyen hivatalos közzététel ne egyeznék meg azzal a hivatalos jegyzékkel, amely remélem, a közelebbi napokban kezünkben, lesz. Tehát a választ sem adhatjuk meg addig, amig a hivatalos jegyzék hozzánk nem érkezett. (Felkiáltások a baloldalon : Ausztriával együtt válaszolunk ?) Éitner Zsigmond: Ki fogja megadni a választ ? Burián ? Wekerle Sándor ministerelnök: Mi fogjuk megadni, ugy, amint hadviselő félként együtt vagyunk. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Nem adhatjuk külön. Mindenesetre ezen válaszjegyzékünkben ki fogjuk emelni azt, hogy mi cseh-szlovák ellenfelet nem ismerünk. (Igazi Ugy van! a jobboldalon ) Cseh-szlovák egyesülést egyáltalán nem ismerünk. Az csak cseh egyesülés. Hála Istennek, a mi szlovákjaink részéről még nem nyilvánult meg az a kívánság, hogy Csehországhoz akarnak csatlakozni. (Ügy van! a jobboldalon.) Sőt ellenkező jelenségek vannak. Minden kormánybefolyás nélkül, — amit egyenesen eltiltottam, nehogy diszkretitáljam a megnyilatkozásokat — nyilatkozások van- ' nak folyamatban és újulnak meg napról-napra, amelyek egyenesen tiltakoznak a Csehországhoz való csatlakozás ellen. Balla Aladár: De Ausztria nem respektálja ! Wekerle Sándor ministerelnök: Hogy Ausztriában micsoda tanácsok mit respektálnak, vagy mit nem, az, bocsánatot kérek, az én hivatásom és hatalmam körén kivül esik, de hogy respektálja az, alável nekünk dolgunk van, t. i. a mi fejedelmünk, erről a t. képviselőházat biztosítom, mert ezt a leghatározottabban kinyilvánította. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A másik megjegyzésein a délszláv-kérdésre vonatkozik. Voltam bátor már ebben a házban nyílatkezni, hogy a délszláv-kérdés tekintetében mi nem vagyunk ellene annak, hogy a magyar koronához tartozó délszláv tartományok — amelyek közé Dalmácziát is számítom — ha ugy kívánják, egyesüljenek. Ez a mi álláspontunk. Ki is nyilvánítottuk, hogy ezt saját elhatározásukra bízzuk. Tárgyalásokat folytattunk velük azon gravaminális politika alapján, amelyet a horvátok támasztottak azon a czimen, hogy az 1868: XXX. t.-c. határozmányai nincsenek végrehajtva. Tárgyalásokat folytattam velük és azzal váltam el tőlük ezelőtt két héttel, hogy hozzák tudomásomra messzebbmenő kívánságaikat, amelyek saját g zdasági és pénzügyi autonómiájukra és önállóságukra vonatkoznak és én ezen az alapon is hajlandó vagyok velük tárgyalni. Ez a tárgyalások mai állása. A felelettel adósok maradtak. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Csak azért állítom fel ezt a tételt így, hogy egészen preczizirozzam azt. hogy mi olyan alapra nem helyezkedhetünk, hog)^ a Szent István koronájához tartozó délszláv tartományok és királyságok ugy különváljanak, hogy Szent István koronájától elszakadjanak. (Élénk eüenmondúsok a szélsőbaloldalon.) Balla Aladár: Miért ne ? Kun Béla : Nem tudja megakadályozni. Fényes László : Micsoda magyar nemzeli érdek ez ? Polónyi Dezső : Sose voltak magyarok ! (Zaj.) Balla Aladár: Ez által tesznek bennünket, magyarokat, gyűlöltekké ! Wekerle Sándor ministerelnök: En sohasem láttam olyan alkudozást, hogy az ember mindjárt minuendo kezdett volna el alkudni és a puskáját előre odadobta volna. Mi törvényes alapon állunk és meg kell mindent tennünk, hogy törvényes alapon elégítsük ki igényeinket. Ez az álláspontom és meggyőződésein, hogy más magyar álláspont nem is lehet. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Fényes László: Az ellenség pedig fegyveres alapon tárgyal ! Wekerle Sándor ministerelnök: Épen abban hiba, hogy ugy ebben a délszláv kérdésben, valamint a nemzetiségi kérdésben olyan álláspontra méltóztatnak helyezkedni, hogy mi mindenáron egyezünk meg. Ezzel gyengítik a mi álláspontun-