Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-824

303 824. országos ülés 1918 október 17-én, csütörtökön. Károlyi Mihály ebben az ügyben nyilatkozni kivan, az általános felháborodás azonban kifogást tett először az ellen, hogy nem a t. képviselő urak, hanem gróf Károlyi Mihály nyilatkozzék, másodszor ilyen privát utón való jelentkezést elfogadhatónak nem tartottak és a minimumnak tekintették, hogy az ügy a mentelmi bizottsághoz utasittassék. A valódi tényállás megállapítása végett ezt tartottam szükségesnek elmondani. (Helyeslés jobbfélöl. Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Ki következik szólásra ? Huszár Károly (sárvári) jegyző: G-iesswein Sándor! Giesswein Sándor: A mai pillanat, a most lezajló események alkalmasak arra, hogy különféle nézőpontokat valló embereket együttes, közös működésre szólítsák. T. képviselőház! Én azt vallom, hogy annak kijelentése, hogy Magyarország független, önálló állami életet kivan élni, nagy történelmi esemény. (Igás! Ugy van!) Itt a házban vagyunk többen, 67-esek és 48-asok, akik arra a meggyőződésre jutottunk, hogy mind a 67, mind a 48 elavult fogalmak: nekünk a XX. század embereinek kell lennünk. Az események magukkal hozták azt, ami minden magyar ember szivében mint hatalmas óhaj él, hogy Magyarország önálló állami életet élhessen, hogy annak teljesüléséhez közeledjék. (Az elnöki szélcet ScitovszJcy Béla foglalja él.) Nézetem szerint nem bizalmi kérdésről van szó, hanem egy tényről, amelyet nekünk pártkülönbség nélkül le kell szögeznünk. En azt hittem, hogy ennek az eseménynek leszögezésénél lesznek gyűlések, lesznek ifjúsági ünnepélyek, elhangzik a »Talpra magyar«, felújul a márcziusi szellem az ifjúságban és bennünk öreg emberekben egyaránt. Ellenben ugy látom, mintha olyanok volnánk, mint az a beteg, akit a láz meggyötör és mikor megint felkel az ágyból, bizonytalan léptekkel jár, mintha elveszítette volna önuralmát. Ezt a dolgot pedig le kell szögeznünk, mert ha azt látjuk, hogy ha vannak litvánok és lettek, akikről eddig csak némely filológusok ós etnológusok tudtunk valamit, hogy azok önálló állami életet akarnak élni és hogy azok szót kérnek az európai kibontakozásban, akkor nekünk teljes egyetértéssel meg kell ragadnunk a szót, hogy a nagy kibontakozásban, mint különálló, önálló állam vegyünk részt. (Ugy van! a baloldalon.) Én bizonyos tekintetben örömmel szegezem le azokat a szavakat, amelyeket gróf Tisza István beszédének első részében mondott, bár engem politikai nézetemben azelőtt ós most is meglehetős ür választ el gróf Tisza István állameszméjétől, politikai nézeteitől. (Helyeslés balfelöí.) De ha ő most közjogilag olyan álláspontra helyezkedett, amely Magyarország önálló állami életét biztosítja és ha egyszersmind sürgeti azt, hogy Magyarország külön külföldi képviselettel bírjon, e tekintetben én olyan örvendetes közeledést látok, amelyet le kell szegeznem. E tekintetben, azt hiszem, nem lehetünk lassúak, hanem rohamos lépésekre vagyunk utalva. Ha azt mondja a mi külügyministerünk, hogy talán csak egy-két nap, vagy egy-két hét választ el bennünket a békekötéstől: nagyon jó, ha így van, de akkor minket csak néhány nap választhat el attól, hogy Magyarország azt mondhassa, hogy mint önálló állam saját képviselettel kivan a béketárgyalásoknál megjelenni, hogy az uj Magyarország beleilleszkedjen az uj Európába. Itt tulajdonképen arról van szó, hogy az uj világrendbe, Európa uj erkölcsi és jogi rendjébe Magyarországnak is, mint uj erkölcsi, politikai renddel felruházott országnak kell belépnie, mert csak így beszélhetünk egyenjogú félként a többiekkel. Arról van szó, hogy megalakuljon nem egyes államok külön szövetsége, hanem a művelt és szabad népek szövetsége a jövendő béke biztosítására. Ami azelőtt csak a tudósok szobájában lakott, amit több évszázad előtt egy Duboy, később egy abbé de St. Pierre, legvégül pedig Kant feszegetett, hogy a világrend épüljön fel »durch einen Föderalismus aller freien Staaten«, ez most azon a ponton van, hogy az idealizmusból átlépjen a realizmus világába. Nekünk mint szabad államnak kell beleilleszkednünk a többi állam közé, hogy ebben a szövetségben részt vehessünk és ebben, mint ezer éves magyar állam, képviselve legyünk. Egyet nem szabad szem elől tévesztenünk, azt t. i.. hogy a mostani háborunemcsak földrajzi átalakulásokat von maga után -— illetőleg vont már részben maga után, legalább a Keleten — hanem, ami sokkal fontosabb, a világ ideologikus átalakulását is magával hozza. Legyen szabad e tekintetben hivatkoznom egy nagy nevű angol államjogászra, Butlerre. Azt mondja egy nemrégen megjelent könyvében, amelynek czime: »Interpretation of the war for the new World«. »A háborúnak a magyarázata, szemlélete az uj világ számára«, hogy ez a háború nem vad és barbár népek harcza, hanem eszmék és nemzeti ezélok küzdelme. Aminek végét látjuk, az a nemzetiségi, vagy az állami régi fogalmának a megváltozása. Látjuk megszületni a nemzet és állam uj eszméjét, amely felette áll a tiszta expenzivitás, a gazdasági gyarapodás, vagy katonai hatalom fogalmának. Ameddig a nemzetek önczélnak tekintik magukat, addig ezen tragédiának megismétlődésétől mindig tarthatunk. A nemzeti eszmének szorosabb kapcsolatba kell, jönnie az emberiség eszményével. Nem idegen eszmék ezek. Büszkeséggel mutathatunk rá, hogy volt Magyarországnak egy nagy bölcse és államférfia, akit; merem állítani, talán nem becsültünk meg elegendőképen és akinek becsülése a közel jövőben talán meg fog j önni. Báró Eötvös József nagy munkájában, melynek czime : »A XIX. század uralkodó