Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-820

tugusztus 8-án, csütörtökön. 213 820, országos ülés 1918 a háború alatt kifejtett önkéntes betegápolási szol­gálatáról. Az a magasság, ahonnan az igen tisztelt honvédelmi minister ur megfigyeléseit megtette és amely neki annak idején úgyis mint hadvezér­nek és később úgyis mint honvédelmi minister­nek már egyéni kvalitásainál fogva is rendkívül tág látókört biztosított, (Ugy van! Ugy van!) mindenesetre áttekinthetővé teszi a Vöröskereszt­nek érdemeit. Azonban ugyanebből a magasság­ból észrevehette a honvédelmi minister ur azt is, hogy az a szolgálat, amelyet a Vöröskereszt­telj esit, lehetne még sokkal értékesebb, sikerei­ben sokkal gazdagabb. Minthogy nekünk magya­roknak minden csepp magyar vérrel számolnunk és gazdálkodnunk kell; miután minden veszen­dőbe ment magyar élet, minden csökkent munka­képességű magyar katona nagy nemzeti vesz­teség, pótolhatatlan kár ; tehát mindent el kel követnünk, hogy az a bizonyos önkéntes beteg ápolási szolgálat a háború esetében tényleg sike­resebb legyen, mint eddig volt. A lezajlott 4 év alatt elég gazdag tapaszta­latokat szereztünk arra, hogy megismerjük, mi­ként lehetne ezt a szolgálatot tökéletesíteni. Rájöttünk arra, hogy annak van még egy ága, amelyet eddig tulaj donképen meg sem honosítot­tunk, amely pedig a legértékesebb : az önkéntes betegápolisái szolgálat a hadműveleti területen. Hogy azonban ez oda kivihető legyen, amit el­vileg már a Vöröskereszt igazgatósága az én javaslatom alapján elhatározott, ahhoz szükséges, hogy mind a személyzet, amely a hadműveleti területen teljesít szolgálatot, ugyanolyan elbírá­lásban részesüljön, mint maga a katonaság. Vagyis, az önkéntes betegápolási szolgálatnak a személyzete, amely ugyanazoknak a veszélyek­nek és esélyeknek van kitéve, mint a közkatona, ugy kezeltessék, mint maga a közkatona és hogy az ápolónők, amennyiben a hadműveleti terüle­ten működnek, legalább ugyanabban az elbánás­ban részesüljenek, mint amelyben ez a szakasz a Katonai intézetekben állandó fizetés mellett alkalma ott ápolónőket részesiti, még pedig nem­csak azokat, akik kint vannak, de azokat is, akik itthon vannak bármely katonai kórházban. Erre nézve bátor volnék a szakasz kiegészíté­sére egy javaslatot tenni, amely így szól (ol­vassa) : Az 51. oldal első sorában a »segédá polónőit« szó után szurassék be : »valamint a magyar szent korona országai Vöröskereszt-Egyletének fogadal­mat tett és a hadműveleti területen szolgálatot teljesítő tábori ápolónői«. Továbbá javaslom, hogy a 122. §. végére uj — negyedik — bekez­désként a következők vétessenek fel (olvassa) : »A magyar szent korona Országai Vöröskereszt­Egyletének fogadalmat tett és háború esetén a hadműveleti területen szolgálatot teljesítő férfi­személyzete, ezek özvegyei és árvái teljesen azonos elbánásban részesülnek, mint a 43. §-ban közelebb megjelölt legénységi személyzet, ezek özvegyei és árvák. Megjegyzem azonban, hogy szívesen elállók pótlásomnak javaslásától arra az esetre, ha az igen t. honvédelmi minister ur az előbb emiitett deklaráczióját némileg kiegészíti. Tudniillik ő azt volt szíves említem, hogy az 1912 : LXVIIL t.-cz., vagyis a hadiszolgáltatásokról szóló törvényczikk 8. §-ában, mely előbb is ismeretes volt, arról gon­doskodik, hogy ilyen kirendelt személyek, akiket háború esetén a katonaság igénybe vesz, ugyan­olyan elbánásban részesülnek, mint maga a ka­tonaság azzal a különbséggel, hogy, mig ez a tör­vény ezt az elbánást egyáltalában meg is jelöli a határokat, az összegeket, itt arról van szó, hogy csak ellátásban fognak részesülni és ez is csak rendeletileg fog szabályoztatni. Amennyiben az igen t. honvédelmi minister ur hajlandó kinyilat­koztatni, hogy ez ugy értendő, hogy azok az ápoló­nők, akik a Vöröskeresztnél működnek, ugyan­azon ellátásban fognak részesülni, mint a katona­sági intézetekben lévő ápolónők és ha a hadműve­leti területen személyzetünk valamely tagját akár baleset, akár sérülés éri, özvegyei és árvái ugyan­olyan elbánásban fognak részesülni, mint amilyent a törvény megszab a legénységre nézve és ez nem tétetik függővé attól a bizonyos rendeleti szabályo­zástól, akkor nagyon szívesen elállók ezen pótlás­tól, mert ez engem teljesen megnyugtatna. Elnök: Kíván még valaki szólni? Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. A képviselő ur fentartja a javaslatát? Pirkner János: Fentartom. Elnök : A vita során Pirkner János kévpiselő ur a 122. §-hoz beadott egy javaslatot, mely sze­rint a 67. oldal első sorában »segédápolónők« után beszúrandó: »valamint a magyar szent korona országai Vöröskereszt-Egyletének fogadalmat tett és a hadműveleti területen szolgálatot teljesítő tábori ápolónői« és a 122. §. végén uj negyedik bekezdés gyanánt felveendő: »a magyar szent korona országai Vöröskereszt-Egyletének foga­dalmat tett ború esetén a hadműveleti terü­leten szolgálatot teljesítő férfiszemélyzete, ezek özvegyei és árvái teljesen azonos elbánásban ré­szesülnek, mint a 43. §-ban közelebb megjelölt legénységi személyek, ezek özvegyei és árvái*. E javaslatban voltaképen két indítvány fog­laltatik, amelyekről a házszabályok értelmében két külön szavazással kell a t. háznak döntenie. Elsősorban, fel fogom tenni a kérdést az ere­deti szövegre, szemben a Pirkner János képviselő ur által beterjesztett első módosítással. Amennyi­ben a ház a bizottsági szöveget elfogadja, Pirk­ner képviselő ur első módosítása elesik, amennyi­ben nem fogadja el, Pirkner képviselő ur módosí­tásával fogom a szöveget elfogadottnak kijelen­teni. A második indítvány nem áll ellentétben a szöveggel, hanem csak utolsó bekezdést javasol, tehát kiegészítő módosítás, így a bizottsági szö­veg eldöntése után külön fogom feltenni a kérdést

Next

/
Thumbnails
Contents