Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.
Ülésnapok - 1910-813
14 818, országos ülés 1918 Julius 2á-én, szerdán. leges támadás intéztetett, daczára annak, hogy a támadás kezdetén a viz magas volt, átkeltek a folyón és igen jelentős és értékes területet foglaltak el. Az igaz, hogy a harmadik napon a viz, amely eredetileg 114 czentiméter magas volt, már 205 czentiméterre szökött fel, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) ugy hogy a rendes viszonyok mellett elegendő hadihidak részben elsodortattak és igy nem volt lehetséges az átkelt csapatoknak azt az erőbeli és anyagbeli utánpótlást nyújtani, amely szükséges lett volna a hadműveleti siker további kiaknázásához. Hadvezetőségünk tehát 20-án igen súlyos elhatározás előtt állott. Hogy az elért sikert csak néhány napra is biztositsuk, ez oly feladat elé állította volna a csapatokat és olyan áldozatokat követelt volna tőlünk, amelyekért semmiféle hadvezetőség a háború negyedik évének végén a felelősséget nem vállalhatja. Ezzel szemben az olaszok — és ezt egészen helyesen mondja a képviselő ur — tetemesen kedvezőbb helyzetben voltaic annyiban, hogy ők, igenis, tartalékjaikat minden akadály nélkül, sőt igen jó közlekedési eszközökkel odahozhatták. Tényleg, tetemes tartalékokat dobtak a harczba. Már most a hadügyi vezetőség ilyen viszonyok között az egyetlen képzelhető elhatározásra jutott, hogy t. i. megkíméli a csapatokat a további veszteségektől, amelyekért felelni nem tudott volna és visszavonja az eredeti kiinduló helyzetbe. A parancs kiment és az északi szárnyon és a középen minden akadály nélkül végre is hajtatott, sőt anynyrra simán, hogy az ellenség csak akkor vette észre ezt a mozdulatot, amikor már befejeztetett. A déli szárnyon, az igaz, súlyosabb harczok fejlődtek ki, amelyek ránk nézve természetszerűen veszteséggel is jártak. Ez a tiszta valóság, amely ugy a saját, valamint az ellenséges harczi jelentésekből kétségtelenül megállapitható. Balla Aladár: Micsoda hadvezetőség az, amely a Piave áradására nem gondol ? B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Majd fogok még erről is beszélni. Fényes László : A történelem is fog még sokat beszélni erről! Elnök (csenget): Csendet kérek ! B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Ezen tények előadása után bátor vagyok most olyan kérdéseket érinteni,amelyek a nyilvánosságot leginkább foglalkoztatják és amelyek tekintetében a legtöbb tévhit áll fenn. (Halljuk! Halljuk!) Az első a támadás czélszerüségének és szükségességének a kérdése. A központi hatalmak, amint méltóztatnak tudni, tulaj donképen egy ostromlott vár helyzetében vannak. Ebben a helyzetben csakis tevőleges, aktiv védelem ho hat közelebb az elő.iyös békéhez. De meg kellett indítani a támadást egy másik fontos okból is. Méltóztatnaktudni, hogy a nyugati harcztéren döntő harczok folynak. Meg kellett akadályozni, hogy erőket vonjanak oda az olasz harcztérről. Méltóztatnak tudni azt az összefüggést, amely a két harcztér között van. Hányszor védelmeztük mi az Isonzónál a Eajna vonalat és fordítva ? Ez az összefüggés megkövetelte, hogy igenis támadjunk. Elsőbben tehát az volt az ok, hogy lekössük ott az erőket, másodsorban, hogy az ellenséget megakadályozzuk abban, hogy magához ragadja a kezdeményezés előnyeit. Ha soha más czélt nem is akartunk volna elérni, mint ezen utóbbi két most emiitett czélt, még akkor is végre kellett volna hajtani a támadást, mert ez a támadás tényleg ezt a két czélját, hogy t. i. nagy erőket ne vonhassanak el és hogy ők a kezdeményezést magukhoz ne ragadhassák, elérte nemcsak mostanra, hanem elérte még a jövő hónapokra is. Fényes László: Milyen áron ! B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Erről is fogok még beszélni. Itt akarok néhány szót ejteni a támadás és a védelem kölcsönhatásáról a veszteségek szempontjából. (Halljuk! Halljuk!) A védelmi harcz a védő számára még akkor is súlyos és érzékeny veszteségekkel jár, ha nyugodt napok, nyugodt időszakok vannak. De a védelmi nagy csata, amikor a pergőtüzes poklok pokla szakad a védőre, amikor tehát egy erkölsci depresszió is áll be, rendszerint sokkal súlyosabb veszteségekkel jár, mint a sikerült támadás. A mostani esetben, amidőn mi. támadtunk, az ellenséget kényszeritettük bele a védő ezen szerepébe. A sebesültekben, halottakban és foglyokban szenvedett vesztesége bizonyítja, hogy ez a szerep nem volt hálásabb a miénknél. Most, t. ház, reá térek a támadás előkészítésére. (Halljuk ! Halljuk !) A támadás előkészítésére az az idő állott rendelkezésünkre, amely körülbelül attól fogva telt el, mióta Romániával rendeztük a dolgainkat. Ezt az időt teljesen kihasználtuk, mert ilyen előkészítés mellett, ilyen tökéletesen és alaposan előkészítve eddig semmiféle operáczió nem indult meg. (Mozgás a baloldalon.) Hiába mosolyognak a képviselő urak, ez megdönthetetlen tény. Szólok az előkészületekről is. Természetesen a ház el fogja nézni, hogy számokat nem mondok, de megállapíthatom, hogy számszerint körülbelül egyenlők voltunk a támadás megindításakor a csak három év óta harczban álló ellenséges erőkkel. E tekintetben tehát semmiféle aggály nem forgott fenn arra, hogy a támadást meg ne kezdjük. Meglehetett kezdeni annál is inkább, mert tudott dolog, hogy a mi harczosaink belérték tekintetében messze fölötte állanak az ellenség harczosainak, — amint azt a harcz is beigazolta. A tüzérségi előkészítés tekintetében sajnálom, hogy nem szolgálhatok pontos számadatokkal, de relative ezt is megmondhatom. Amig ugyanis a tolmeini támadásnál 1917 októberében a harczvonal bizonyos szakaszaira 100 különböző kaliberű lövegágyu és taraczk jutott, addig a mostani támadásnál
