Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-820

820.országos ülés 1918 augusztus 8-án, csütörtökön. 195 törvényjavaslattal. Az egyik a Horváth Mihály képviselő ur által emiitett katonaorvosok és polgári orvosok háborús működésére, a másik pedig a Pirkner János képviselő ur által emiitett Vöröskereszt egylet háborús ténykedésére vonatkozik. Én ugy az orvosoknak, valamint a magyar Vöröskereszt egyesületnek működését a fronton, a front mögött és az anyaországban éber figyelemmel kisértem és azt hiszem, mindnyájunk érzelmét tolmácsolom, ha azt mondom, hogy ugy az orvosok, valamint a Vöröskereszt egylet a háború egész folyama alatt nemcsak a hadsereget, hanem az egész nemzetet is örök hálára kötelezték önfeláldozó, szakszerű és igazán hathatós működésükkel. (Igaz/ Ugy van !) Igen örülök, hogy alkalmam nyilt ezt itt, a házban kinyilvánitaiii. (Elénk helyeslés.) Most bátorkodom áttérni az itt szóbahozott kérdések második csoportjára, amelyek ha nincsenek is szoros összefüggésben a javaslattal, mégis czélszerü volt, hogy szóbakerültek, mert ezen kérdések legnagyobb része olyan, amely a nyilvánosságot régen érdekli és igy szükséges, hogy azok tisztáztassanak és hogy azokkal kapcsolatban nyilatkozzam. Elsősorban is a tiszti fizetések rendezéséről óhajtok nyilatkozni. (Halljuk ! Halljuk !) örömmel állapitom meg, hogy ebben a kérdésben egyöntetű állásfoglalást tapasztaltunk a t. házban, amely abban konkludál, hogy igenis szükséges a tiszti fizetések rendezése — és hozzáteszem mindjárt : a legénységi fizetések rendezése is. (Igaz! Ugy van !) Én ezt az egyöntetű állásfoglalást kiegészitem még azzal is, hogy igenis, a nemzet hős fiai iránt érzett hálából is kell, hogy rendezzük ezt az ügyet. Ez nemcsak kötelességünk, de becsületbeli tartozásunk is. (Igaz! Ugy van !) így gondolkoztam a múltban, igy gondolkozom ma is és igy fogok gondolkozni a jövőben is. Ennek következtében a leghatározottabban vissza kell utasitanom minden olyan feltevést, amely szerint épen én vagyok a kerékkötője ennek az ügynek, épen én, aki a tiszteknek és a többi katonának is nemcsak anyagi, hanem minden egyéb ügyét is a legnagyobb szeretettel és odaadással kezelem, hogy épen én volnék az, aki a kellő megértéssel nem viseltetik ezen ügy iránt és aki a tisztek anyagi helyzetének javítását kötelességszerüleg is nem minden erejével pártolja. Teljesen osztom Pirkner János t. képviselő urnak azt a szép szavakba öltöztetett nézetét, hogy a nemzet ezzel a javaslattal, amely most a ház asztalán fekszik, tartozásának csak egy részét törlesztette. Amilyen becsülettel óhajtottam teljesíteni ezt a kötelezettséget, ezt az első részletfizetést, ép oly meleg szeretettel fogom teljesíteni a tiszti és a legénységi fizetés rendezésére vonatkozó becsületbeli tartozást is (Élénk helyeslés és éljenzés.) és ha megjön annak az ideje, én leszek az első, aki e tekintetben a kezdő lépést megteszi. (Helyeslés.) Azt hiszem, ebben a kérdésben már ismételten nyilatkoztam itt a házban. A tiszti fizetések rendezésének szükségességét nemcsak ez a kormány, hanem az összes háborús kormányok elismerték. Ez a helyzet ma is, de meg kell, hogy jegyezzem, hogy a mostani, sajnos, még mindig sülyedő pénzérték mellett sokkal czélszerübbnek mutatkozik nem végleges rendezéssel szanálni azokat a bajokat, amiket a folytonosan fokozódó drágaság a tisztikar és a tiszti családok megélhetésének okoz, hanem inkább időleges pénzbeli segítségekkel, amiket nyújtunk; főleg pedig a jóléti intézmények hathatós fejlesztésével, amelyek elsősorban vannak hivatva ezeket a mindenki által érzett súlyos bajokat szanálni. Csakis a természetbeni ellátás lehet hivatva arra, hogy ezen bajokon igazán hathatósan és érezhetően segítsen, (Elénk helyeslés.) mert hiszen, ha én módot tudok nyújtani annak a tisztnek arra, hogy 8—10 koronáért megtalpaltathassa a czipőjét, hogy 70—80 koronáért egy pár uj czipőt vásárolhasson, ha évente néhány ezer pár gyermekczipőt ingyen vagy 13—25 koronás áron juttatunk nekik, amint az idén is 8000 párt osztottunk ki, ha módot tudok nyújtani annak a tisztnek arra, hogy az ő házi szükségletét ruhában, czipőben, élelmiszerekben, tüzelőanyagban részint kincstári birtokokból, részint a beszerzési központból, részint pedig a póttesteknél meghonosított kertgazdaságokból beszerezhesse, akkor azt hiszem, ez többet ér, mint ezrekre menő segély; többet ér, mintegy bizonytalanságban rendezett tiszti fizetés. (Ugy van!) Hiszen tudjuk, hogy a közalkalmazottak fizetésének emelésével mindig párhuzamosan emelkedik a drágaság is, ugy hogy nekik abból tulajdonképen kézzelfogható hasznuk nincs, (ügy van ! Ugy van !) Itt mindjárt bátor vagyok helyre igazítani Bród}

r Ernő t. képviselő urnak azt a megjegyzését, hogy az állami alkalmazottaknak már többször emelték a fizetését. Az áliami alkalmazottak csak háborús segélyt és ruhasegélyt kaptak ; azoknak fizetése is majdan rendezésre vár, s ez valószínűleg parallel a tiszti fizetések rendezésével fog megtörténni. A természetbeni ellátás terén mi igen sokat tettünk. Nem akarom fárasztani a t. házat (Halljuk ! Halljuk!) mindannak felsorolásával, mert hiszen azokat az intézkedéseket én már felsoroltam, de igenis sokszorosan fejlesztettük azóta a tiszti jóléti intézményeket és — bár elismerem, hogy vannak bajok e téren — nem mindenütt funkczionálnak a létesített intézmények, de ez rendesen csak azokon múlik, akik egyik vagy másik helyen ezeket vezetik, ahol nem az igazi embert találták az intézmény élére állítani. De ezen is segítünk fokozatosan és hogy mennyire szivemen viselem a dolgot, annak bizonyítására csak azt hozom fel, hogy mig ezen ügyek eddig nálam a ministeriumban több osztályban intéztettek, most ezeket egy külön osztályba egyesitettem (Helyeslés.) és ezen osztálynak élére oly törzstisztet állítottam, akiről ismert dolog, hogy nagyon meleg érzékkel bir ezen ügy iránt és igen bő tapasztalatokkal rendelkezik, ugy hogy ezen 25*