Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-819

182 819. országos ülés 1918 augusztus 7-én, szerdán. rendelkezésre áll, — hogy hogyan, azt mindnyájan tudjuk, háromszoros árat fizet érte, de megszerzi és azután beveszi a fogyasztó publikumon — hogyan szabad az államnak akkor arra a manchesteri liberális álláspontra helyezkedni, hogy mindenkinek joga van építkezni, hát tessék építkezni ? Engedelmet kérek, az elöljáróságokat mindenütt felelősségre kellene vonni, miért engedték meg annak a hotelnek, hogy üzletén átalakítást végezzen, hogy oda egy bank jöjjön, miért engedték meg annak a mulatónak, hogy építkezzék és uj helyiségeket szerezzen? Hiszen ma minden legcsekélyebb anyagot uj lakosztályok és egyszobás kislakások építésére és átalakítására kell fordítani! Felhívom a t. kormány figyelmét, hogy most, amikor ezeket a hadiközpontokat kitelepítik, helyiségeiket ne nagylakásoknak adják ki, bár ezek a helyiségek tényleg nagylakások, hanem szerezzenek annyi átalakításra alkalmas lakásanyagot, hogy egyszoba-konyhás lakásokat csináljanak, először azért, mert így legtöbb embert tudnak ellátni lakással, másodszor pedig azért, mert ezeknél a legégetőbb a szükség. Hiszen ma vannak tisztviselők, akik a Gellérthegy tetején favityillókban laknak télen is és onnan vánszorognak le nyolez órára az iktatóhivatalba. Méltóztassék meggondolni ezeknek helyzetét; ezeknek semmiféle szép beszéd nem ér semmit, ezeknek lakást kell adni, mert csak lakásban lehet lakni, ezek a frázisokban, akármilyen terjengősek is azok, nem férnek el. (ügy van! balfelöl.) Ennek a galicziai bevándorlásnak még egy rettenetes jelenségére vagyok bátor rámutatni és ez a borkereskedelem. Valóban nem értem a magyar kormányt, hogyan mondhat le a mai időben annyi sok millióról, amennyit itt kidob az ablakon. Magyarországot az utóbbi években az Úristen rossz terméssel látogatta meg, de a bortermés igazán öntött, harmincz esztendő óta nem volt olyan bortermés az országban, mint volt a múlt évben s talán lesz az idén. A borok ára rendkívül erősen emelkedett, mert hiszen más országokból sehonnan sincs behozatal, tehát a fogyasztók csak Magyarországra szorulnak. Azt gondolná az ember, hogy minden józan kormányzati felfogás szerint az állam azt mondja a termelőnek: te termelő és mi állam együtt megosztozunk a hasznon és részben a tied lesz a haszon, részben az államé, hiszen nagy szükségleteink vannak. Én tehát átveszem tőled a bort és én adom el annyiért, amennyiért tudom, idegen államoknak, azután megosztozunk bizonyos perczentuáczió szerint, amelynek megállapítása azután a kormányzó körök véleményének és az érdekelt felek megegyezésének lenne a feladata. Ellenben mi történik ? A bort megvették nálunk — igaz, már szintén magas áron — három-négy koronáért, négy korona 50 fillérért már tavaly és a bor még a termelő pinczéjében van, de az ára már 15 koronára emelkedett a nyolezadik vagy tizedik galicziai kezén: 15 korona az ára a papiroson. Igazán nem kell hozzá nagy nemzetgazdasági és közgazdasági szakismeret, hogy erre azt mondja az ember: miért vágja zsebre a galicziai ezt a sok százmillióra, menő hasznot! ? Sem volna-e sokkal helyesebb, ha ezt a magyar állam és a magyar termelő vágná zsebre? Engedték, hogy a galicziaiak a hordókat összeszedjék és ezzel lezsarolják az árakat a termelőktől. Szüretkor, mikor ömlött a bor. jöttek a galicziaiak és azt mondták: ha szépen megkérsz, megveszszük a borodat, mert tudjuk, hogy nincs hordód, hordó nélkül pedig kifolyik a bor a kádból a szőlő földjére. A termelő azután a galicziai kénye-kedvére oda kellett, hogy adja a bort. Pedig például ott van az a szerencsétlen Odescalchi-féle hordógyár. Ez ugyan egyelőre csak bükkfából termelt hordókat, tehát nem volt alkalmas mustra, borra, de ha a kormánynak egy kis körültekintése lett volna, csak épen borhordó készítésére alkalmas tölgyfát kellett volna ott feldolgoztatni. Hát hol vannak a mi kormányzati férfiaink ? Miért nem gondoskodnak arról, hogy az a gyár borhordókat készítsen ós hogy a galicziaiak által összevásárolt hordókat rekvirálják ós a szőlőtermelők részére odaadják ? Én azt gondolom legalább, hogy ez volna a gazdaságpolitika, nem pedig hagyni mindent a maga utján fejlődni ós mikor aztán megvan a baj és késő, akkor kapkodni az utolsó pillanatban. Épen a mai lapban olvasom, hogy Sátoraljaújhelyről deputáczió akar jönni a ministerelnök úrhoz, hogy a szegény galicziai borkereskedőket ne bántsák, hagyják letelepedni Sátoraljaújhelyen, mert a borkereskedelem tönkremegy. Bocsánatot kérek, itt ismét súlyos vádat kell emelnem a magyar középosztály ellen, amely ilyen csúnya üzletnek odaadja magát. Mert azt értem, ha feljönnek a kormányhoz és azt kérik,, hogy ne engedje boráraikat lenyomni, de azt, hogy galicziaiak kezébe jusson a haszon és hogy ők azokkal osztozkodhassanak meg a konjunkturális árakon, ez olyan gazdasági viselkedés, amelyet én, enyhén szólva, hazafiatlannak nevezhetek. Mondhatom, Magyarország szenvedő közönségének igen animózus hangulata mellett jön az a sátoraljaújhelyi küldöttség, amely oly czélból emel szót, hogy ők zavartalanul tehessék el a pénzt a galicziaiakkal együtt! A világháború negyedik-ötödik esztendejében azoktól a szőlősgazda uraktól, akik felmentve, mint nóllözhetetlenek, itthon élvezik a szőlőgazdaság hasznát, ilyen deputácziózást méltán rossz néven vesz az ország szenvedő lakossága, A földmivelésügyi minister ur a múltkor, amikor a fejkvótát több képviselőtársammal egyetemben keveseltük, egy megjegyzést tett, amelyet ezen interpelláczió keretében válasz nélkül nem hagyhatok. Még a tavaszszal, amikor talán első voltam, aki a ministerelnök urat