Képviselőházi napló, 1910. XLI. kötet • 1918. julius 24–november 16.

Ülésnapok - 1910-819

160 819. országos ülés 1918 kivonult, ami egészen specziális felfogásra mutat — elmondani nézetemet és tisztázni azt, amit tettem, illetve mondtam. A t, képviselő ur kiemeli, hogy az előadói székből elhangzó olyan nyilatkozat, amely az ő tényüket illojálisnak és államellenesnek deklarálja, alkalmas arra, hogy Horvátországban, nem tudom micsoda veszélyes hangulatokat keltsen. Bizonyára tisztában vagyok azzal — hiszen hosszú parlamenti működésem alatt tisztába jöhettem vele — hogy azért, amit mond a képviselő, ha nem is büntetőj ogilag, de egyénileg felelős és a házban elmondott nyilatkozatokért a felelősséget az illetőnek viselnie kell. Én igenis állom ma is azt, amit a múltkor mondottam. Visszautasitom azt a hangot és annak kijelentését, mintha az én felszólalásomban gyanúsítás foglaltatott volna. Én senkit és semmivel sem gyanúsítottam. A t. ház osztatlan helyeslése mellett állapítottam meg, hogy az az államjogi ferdítés, amelyet a Hreljanovics-féle deklaráczió tartalmaz, a mi államjogunk szempontjából a valóságban meg nem áll. És hogy az előadói székben elfoglalt helylyel és azzal a jogkörrel, amelyet ez a hely nekem biztosit, nem éltem vissza, bátorkodom a t. ház tagjai és a közvélemény számára tisztázni azt a helyzetet, amely szerint nekem nemcsak jogom, de kötelességem is volt ezen kérdéssel speciell erről a helyről foglalkozni. A t. ház minden tagj a táj ékozva van arról, hogy ez a kérdés, hogy az a javaslat szerinti honvédség »magyar kir. honvédség* czimmelláttassék el a törvényszövegben, nem először merül fel a Hreljanovics-féle deklaráczióban. Ez a deklaráczió előre vetette árnyékát, mert a május 28-án folyamatban volt bizottsági tárgyalás alkalmával horvát részről a z a kívánság juttattatott a bizottság elé— nem hivatalos, de félhivatalosan, közvetítés utján — hogy a »magyar kir. konvédség« czim ejtessék el s egyszerűen »honvédség«-ről, vagy »kir. honvédség»ről legyen szó. A dolognak ebben a stádiumában kötelességemnek tartottam a bizottsági tárgyalás alkalmával ezt a kérdést felvetni, a kérdésnek jogi, törvénybeli, közjogi és történelmi szempontjait kiemelni és arra kérni a bizottságot, hogy erre vonatkozólag —nehogy ez a mag tovább fejleszsze termelőképességét — a már a bizottsági jelentésbe vétessék fel a bizottság részéről egy deklaráczió arra nézve, hogy ez az álláspont ellenkezik a mi közjogi helyzetünkkel és a mi közjogi törvénjreinkkel. A bizottság ekkor azt az álláspontot foglalta el, hogy miután magában a bizottságban horvát részről nem tétetett konkrét indítvány, nem tartja szükségesnek a deklarácziót, de kijelentette, hogy (olvassa) : »Nem tartja szükségesnek ezáltal egy közjogi vitát provokálni, hanem a plenáris tárgyalásra kell bizni a dolgot, ahol nyilatkozik a ministerelnök, az előadó, a bizottság tagjai is, és ahol érvényesülni fog az az álláspont, amelyet az előadó kifejtett és amely megfelel a közjogi felfogásnak.* augusztus 7-én, szerdán. Amint méltóztatnak látni, május 28-án én a bizottságtól direkte autorizálva, hogy ne mondjam, utasítva lettem arra, hogy ha a ház plenáris tárgyalása alkalmával a »m. kir. honvédségi czim elleni felfogás érvényesülni talál, a magam részéről a bizottság által is osztott s amint láttam, a t. ház minden oldalán helyeselt közjogi felfogásnak — aminthogy nem is lehetett máskép — itt a házban kifejezést adjak. Itt tehát, amikor Rajaesieh képviselő ur ide áll és képviselőket emleget, akik szerepelni akarnak, bár, igaz, hogy nem nevezett meg engem — én ezen gyanúsítás alól igazán mentesítve érzem magamat, mert bennem van bizonyára sok rossz tulajdonság, de a szereplési vágy a legutolsó rossz tulajdonság, amely bennem ki van fejlődve, (Derültség balfelől.) Engem tehát ez nem aposztrofál ; én nem vágyom szereplésre ; én csak kötelességet teljesítettem és kötelességet teljesítek ma is, midőn ismételten megállapítom, hogy igenis a magyar államjoggal ellenkezik az a felfogás, — s ebben a t. ministerelnök urnak iménti erélyes felszólalása mindnyájunkat megerősít — ellenkezik az a felfogás, hogy itt a magyar királyi honvédség helyébe más honvédség tétessék. Felfogásom szerint annak érvényesítésére irányuló törekvés, ami ellenkezik az államjoggal, államellenes. Itt a magam felfogását hangoztattam és ismétlem most is, hogy ezen »államellenes törekvés* kifejezést a szó legszorosabb értelmében fentartom, annyival is inkább, mert aki ma, akármikor a múltban, vagy most Horvátország területét átlépte, illetve átlépi és ott magát magyarnak akarja érezni, az súlyos csalódással fog onnan visszatérni. S amikor azt látjuk, hogy egy magyar állampolgár feláll és azt mondja, hogy a »magyar királyi honvédség« czimre való törekvés szerződésszegés a magyar állam részéről — s ezt egy magyar állampolgár mondja —, én azt hiszem, hogy államellenesebb hangot és törekvést nyilvánítani alig lehet, mert hiszen súlyosabb sértés egy államra vonatkozólag nem létezik, mintha nyilvánosan s az ellenség számára is hallhatólag azzal gyanusittatik meg, hogy nem tartja be állami szerződéseit. (Igaz! TJgy van 1) Márpedig mi tudjuk legjobban, hogy menynyire súlyos áldozatok árán tartottuk fenn nemcsak szerződési hűségünket, hanem azon szeretetre és testvéri megértésre való törekvésünket is, amely a magyar törvényhozást és a magyar közvéleményt a horvát relácziókban mindenkor áthatotta. S hogy mit kaptunk ezért viszonzásul, arról e helyütt és ez alkalommal beszélni nem szándékozom. Csak annyit akarok még záradékul megjegyezni, hogy a t. képviselő urak ugy tesznek, mint annak idején a verseczi, általam nagyrabecsült, igazán értékes elemet képező svábok. Mikor 1848-ban az ottani zendülések alkalmával a lázadozó ráczok ellen fegyvert fogtak, nagyon mulatságosnak tartották, hogy ők arra a bugyogós ellenségre lövöl-