Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.
Ülésnapok - 1910-811
690 811. országos ülés 1918 alsófoku orvosi bizonyítvány nem volt megfelelő és az illető életének koczkáztatása nélkül igenis ki tudta állni a büntetést, (Ugy van! a jobboldalon.) Emlékezetem szerint — tévedhetek ebben is, tessék a mélyen t. igazságügyminister urnak a konkrét vizsgálat alapján megállapítani — két-három eset volt, mindegyikben előrehaladott korú férfiakról volt szó, akiknek halasztást adtam. A nevekre is emlékszem, de ezek nem tartoznak ide. Amikor nem nagyon súlyos büntetendő cselekményekről volt szó, különösen nem papirbakancsszállitásról, sem beteg katonák élelmezéséről, sem más ilyfélékről. Egyik esetben tüdővészről előrehaladott stádiumban volt szó. A másik esetben vasúti összeütközés következtében agyrázkódtatást kapott az illető s ebből folyólag oly agybajt kapott, hogy az orvosi vélemény szerint a büntetés végrehajtása életének koczkáztatásával járt. A szabadságvesztés nem halálbüntetés, ezért nem éreztem magamat feljogosítva, hogy az illető büntetésének folytatása iránt intézkedjem és ezért a büntetés megszakítása iránt intézkedtem. De oly állítással szemben, hogy szigorúbban kezeltetett a t. képviselő ur hivatali működése alatt a büntetés félbeszakítás, vagyok bátor azt az ellenállitást szembehelyezni, hogy viszont a t. képviselő ur hivatali működése alatt az u. n. gyorsított eljárás alá tartozó bűntettekre nézve, tehát azok közt azon hadseregszállitási bűntettekre nézve is, melyek két éven aluli büntetéssel büntettettek, az általános elhalasztás mondatott ki, ez pedig a nagyobb szigort a felfogás tekintetében nem igazolja. (Ugy van! a jobboldalon.) Rátérek a t. képviselő ur azon kijelentésére, hogy hiszen ő a csatalopásoknak okából rendelkezett így. Erre vonatkozólag anélkül, hogy megint én is akár a pertörlés, akár az amnesztia körül tett hivatalos lépéseimmel kérkedném, (Mozgás.) — csak kötelességemet teljesítettem és meggyőződésemet követtem — bátor vagyok a képviselő ur figyelmébe ajánlani, hogy egyrészt a csatalopások miatt a hadseregszállitási ügyekben nem volt szükség külön intézkedéseket tenni, másrészt a csatalopások miatt elrendelt általános felfüggesztés korábban is megvolt. Eszakniagyarországon és a délvidéken is előfordultak hasonló körülmények. Akkor a következő volt a helyzet. Sajnos, több megyében, az eltávozott hatóságok után -— nem használhatok más kifejezést — a fegyelemtől teljesen megszabadult műveletlen néptömegnek egyrésze minden korlát nélkül a vagyon elleni bűntetteknek tömegeit követte el, e bűncselekmények miatt az eljárások igenis megindittattak minden különbség nélkül. Azonban az osztályozás és az individualizáczió szerintem egyedül helyes elvét a bünteulius 18-án, csütörtökön. tés végrehajtásánál és a kegyelmezés vagy pertörlés szakában igenis érvényre juttattam, amennyiben egyrészről azon három amnesztia idejében, amely boldogult nagy királyunk életében adatott, másrészről pedig a koronázás alkalmával adott amnesztia idejében aziránt tettem előterjesztést, hogy a rövidebb tartamú szabadságvesztésbüntetések, amelyek a dolog természeténél fogva többnyire azokat az eseteket sújtották, amelyek csekélyebb jelentőségűek voltak, pl. egynéhány koronaértékü élelmiszer ellopásában álltak, azok utólag általános amnesztia alá essenek és hogy különösen a hadbavonultak feleségei és özvegyei ellen megállapított hatheti szabadságvesztésbüntetés ilyen általános amnesztia alá essék. Ilyenkép összesen több mint 60.000 egyénre terjedt ki ez az általános amnesztia. Másrészt azonban állom és tartom azt, hogy helyesen cselekedtem, hogy minden komolyabb esetben, mikor a megvadult néptömeg egyes gyűjteményeket, lakásberendezéseket, egész vagyonokat pusztított el vagy hordott szét, akkor a büntetést minden kimélet nélkül, tekintet nélkül arra, hogy csatalopás-e vagy nem, végrehajtattam. Azt hiszem, hogy megfelelő individuálás és osztályozás mellett nem volt szükség arra, hogy az elitélt hadseregszállítók bármely kedvezőbb elbánásban részesüljenek. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Bocsánatot kérek ezért a kitérésért. Most rátérek a t. képviselő urnak az izgatásra vonatkozó egyéb megjegyzéseire. A bizottság vissza•állitva itt is a törvény eredeti szövegét, az izgatás mindegyik faját, az osztály, a felekezet, tulajdon, a házasság jogintézménye és a nemzetiség elleni izgatást egyformán kizáró ok gyanánt állapítja meg. A t. képviselő ur ezzel szemben azt mondja, hogy az osztály fogalma egy olyan, tüzetesen meg nem határozható labilis fogalom, amelyet ő nem szívesen lát, ugy látszik a jelenlegi büntetőtörvénykönyv szövegében sem, amelyet egy revízió alkalmával módosítani vagy egészen kihagyni akarná. Ugy emlékszem azonban, hogy az ő érvelésében nincs megfelelő indokolás a büntetőtörvénykönyv 172. §-ában felsorolt többi ismérv elejtésére, aminő t. i. a felekezet elleni gyűlöletre izgatás, a tulajdon és a házasság jogintézménye elleni izgatás. Nem tartom azt, hogy az osztály fogalma nem volna büntetőjogilag használható, bár tudom, hogy vitás és sok kifogásolható döntés is keletkezett, de attól félek, hogy a közeljövőben és a háború után talán még fokozottabb mértékben fogjuk tudni, hogy mi az a felekezet és sokkal többet fogják itt emlegetni a felekezet fogalmát, mint azt kívánatosnak tartanám. Nem vagyok ugyan felhatalmazva, hogy annak a pártnak a nevében beszéljek, amelynek magam is tagja vagyok, de tudom, hogy ezen a párton is igen sokan nem szívesen hallották azt, amit a t. ház egy túloldalon ülő tagja épen tegnap
