Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-806

338 806. országos ülés 1918 Julius 9-én, kedden. kell majd a nőknek megnyitni, amelyeket azelőtt a férfiak töltöttek be. Hogy ez a nők meghallgatása és részvétele nélkül történjék, az mégsem volna méltányos, nem volna igazságos, nem is vezetne megfelelő eredményre. Meg kell majd állapítani a nők és férfiak fizetésének kérdését. Elementáris erővel fog ez is felmerülni. Ezt sem lehet a nők részvétele nélkül megtenni. Mert egészen bizonyos szabálya a politikai életnek, hogy ha egy elem egyáltalán nincs képviselve a választójogban, hogy ha egy elem nem politikai hatalom, akkor annak érdekeit nem szokta a törvényhozás honorálni, észre sem veszi, meg sem hallja a panaszokat és kéréseket, melyek nem itt magában a törvényhozásban hangzanak el, melyek nem rendelkeznek bizonyos, a szokottnál, átlagosnál nagyobb erővel. (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) De igen fontos a nők szavazati joga az állam szempontjából, különösen most. Ha megnézzük a dolgok fejlődését, látjuk ugyanis, hogy a politika mindinkább elveszti a régi jellegét, amely abban állott, hogy csak az állam nagy külpolitikai viszonylataival, az állam nagy érdekeivel foglalkozik, hanem a politika mindinkább belevág minden egyes ember magánéletébe, a család életviszonyainak szabályozásába, a szocziálpolitika, az állami szoczializmus fejlődése következtében, melynek nagy lölíést adott a háború. A törvényhozás, a kormány belenyúl ezer meg ezer szocziális vonatkozásba, egyesek életébe, ugy hogy ahhoz, hogy valaki jó irányban befolyásolhassa a politikát, ahhoz nemcsak magasabb politikai ismeretek kellenek, de az életismeret, a gyakorlati élettapasztalat, az az ismeret, melyet a nő sok tekintetben jobban megszerezhet, mint a férfi. Most, a háború után, a legelsőrendübb feladat lesz, mely minden más előtt áll, a közegészségügy rendezése, (Ugy van! a bal- és a széhöbaloldalon.) a kórházak uj rendezése, (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) mert itt a viszonyok botrányosak, a kisdedóvodák rendezése, az elhagyott gyermekek felnevelésének kérdése, ezek mind oly kérdések, melyek terén a nők direkt szakértők. Szaktapasztalatokat, szakismereteket kell itt kihasználni. Ha nem volnának képviselve, akkor a tapasztalatok tekintetében hiányos volna a parlament, ugy hogy szükségesnek tartom, hogy a nő nemcsak mint választó, de mint képviselő is résztvehessen e nagy munkában. (Helyeslés balfelöl.) Nem félek attól, hogy elárasztatnék hozzá nem értő nők által a parlament, mert azt hiszem, hogy főleg eleinte és igen sok ideig, ha egyáltalán nő be fog jönni, meg fog választatni nő, csak - olyannak sikerülne ez, aki műveltség, tudás dolgában mindenesetre felveszi velünk a versenyt és ebből csak előnye lenne — az álláspontok sokasága révén — a törvényhozásnak. Itt a jogot megnyirbálni nem tartom helyesnek, mert bizalmatlanságot jelentene a választók iránt. Ha a választó bir azzal a joggal, hogy válaszszon képviselőt, akkor föl kell tételezni, hogy bir azzal a képességgel, hogy szabadon válaszsza, kire ruházza bizalmát. A választó akaratát megkötni mindig csak a lehető legszűkebb körben szabad és helyes. Ezek után áttérek azokra a politikai kérdésekre, (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbaloldalon ) melyek eddig a vita tárgyát képezték. Ezekben sem akarok elméleti fejtegetésekbe belemenni, nem akarom saját álláspontomat, melyet Írásban és szóban többször kifejtettem, minden részletében a ház előtt újra kifejteni. Inkább polémiát kivánok folytatni azokkal, akik álláspontomat már e vitában is előre megtámadták és e fiolémiával kapcsolatosan akarom az én saját nézetemet kifejteni. Először is Landauer Béla t. képviselő ur beszédével kivánok foglalkozni; egy megjegyzésével. O ellentétet lát abban, hogy én ma fel akartam oszlatni a képviselőházat, holott a volt koaliczió idején, ámbár akkor is nagy fennakadás volt, akkor sem birtuk programmunkat zavartalanul keresztülvinni, ezt nem csináltam. Ez igaz, akkor nem csináltam, igaz, hogy ma kívánom, de egészen más volt az akkori helyzet, mint most. Volt sok analógia. Az analógia abban állott, hogy akkor sem tudtuk ígéreteinket megvalósítani, sajnos, most sem volt a kormány abban a helyzetben, hogy igéretót a maga teljességében megvalósítsa. Az is igaz, hogy akkor is voltak olyanok, akik a megoldást abban keresték volna, hogy feladják elvi álláspontjukat és tett ígéreteiket, most is voltak ilyenek. (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Sokan ugyanazokból, akik akkor is velem szemben kifogásolták bizalmasabb körben, hogy miért ragaszkodom oly makacsul ezen katonai reformhoz. Ma tényleg feladták álláspontjukat, talán éj>en mert látták, hogy akkor nem nagyon jól jártak a ragaszkodás következtében, mert elvesztették a hatalmat és ellenfeleik ültek bele; és azt a következtetést vonták le talán, hogy sokkal jobb politika inkább az elvek árán is, de a hatalmat a kézben tartani. (Ugy van! a bal- és a szásöbaloldalon.) De ha ennyiben volt is analógia, egészen más a helyzet az eszközök tekintetében, amelyek között választhattunk. Mert akkor más volt az akadály, amely programmunkkal szemben fenforgott. Akkor abban állott az akadály, hogy a programmkoz, amelyben megállapodtunk, nem tudtuk 0 felsége hozzájárulását kieszközölni, a házfeloszlatást tehát nem is kérhettük tőle, mert sohasem adta volna meg a házfeloszlatás jogát oly programm megvalósítása czéljából, amelyet ő nem helyeselt. Ezért nem volt meg az előfeltétele annak, hogy a házat feloszlattassuk. Most