Képviselőházi napló, 1910. XL. kötet • 1918. junius 25–julius 19.

Ülésnapok - 1910-806

332 806. országos ülés 1918 Julius 9-én, kedden. nálta volna meg, akkor a radikális sajtó napokig visszhangzott volna a műfölháborodástól. Azt a vádat is hallottuk, t. ház, hogy a választójogi bizottság által beterjesztett törvényjavaslatot támogató pá.rtok megfeledkeznek a háláról, amelylyel a nemzetnek a harcztéren értünk harczoló katonáival szemben tartozunk. Hát, hogy a harcztéren megsebesült, a harcztéren megbetegedett, a harcztéren fogságba került katonákkal szemben, nemkülönben a harctéren küzdő analfabéta katonákkal szemben miként oldja meg a hála lerovását ez az Andrássy—Apponyi—VáZBonyi-féle törvényjavaslat, azt már részletesen kifejtettem, — de az ép egészségben nagy tömegben visszatérő katonákkal szemben tartozó hálához is volna néhány szavam. Véleményem szerint a legnagyobb hálával azok iránt tartozunk, akik a legnagyobb áldozatot hozták: ezek pedig véleményem szerint azok, akik a harcztéren elestek, vagy akik a harcztéren történt sebesülés, vagy ott szerzett betegség következtében hősi halált haltak. Én tehát leginkább adósnak érzem magam a hadiárvák, hadiözvegyek és a kereset képtelen hozzátartozók iránt, (ügy van! Ugy van ! a jobboldalon és a közéfen.) Mindjárt utána hálakötelezettséget érzek azok iránt, akik testi épségükben sérültek meg, tehát a sebesültek iránt. Utána sorolnám azokat, akik a háború következtében vagyonukat vesztették, akik az ellenség betörése folytán földönfutókká lettek, akik hadbavonulásuk miatt pályájukat, keresetforrásukat vesztették el és csak negyedsorban érzek hálát azokkal szemben, akik négy esztendő óta tartó véres háborúból éji egészségben, ép lélekkel és ép vagyonban kerülnek ki. Ha ebben a sorrendben rójjuk le a hálát, akkor szivesen mérlegelem az utóbbiakkal szemben is, hogy ki volt a fronton, ki ment oda önként és ki nem volt a fronton ; ki volt a fronton vitéz és ki nem volt vitéz ; azt is szivesen mérlegelem, hogy ki mennyit nélkülözött, memryit szenvedett, ki sebesült meg és hányszor; ki betegedett meg, hányszor és ki volt hadifogságban és hol. A legnagyobb hálakötelezettséget azonban az elesettek hozzátartozói iránt érzem. Ha a javaslat ellenzőit csakugvan a hála lerovásának szándéka vezeti, mély tisztelettel javaslom ; essünk minél előbb túl ezen a választójogi törvényjavaslaton és vegyük minél előbb tárgyalás alá a katonai ellátási törvényjavaslatot, (Ugy van! a jobboldalon és a középen.) ahol bő alkalom nyilik mindnyájunknak hogy azokkal szemben, akik a legnagyobb áldozatot hozták, hálánkat méltóan rójjuk le. Sajnos, a katonai ellátási törvényjavaslat tárgyalás- ' nál nem láttuk a hálát annyira emlegető t. képviselőtársaim közreműködését. Létay Ernő: Ott voltam! Szilágyi Lajos: Mindjárt rátérek és külön névleg fogom a t. képviselő urat megemliteni. {Derültség a jobboldalon.) A napirenden lévő javaslat ellenzői közül egyedül Létay Ernő és Bakonyi Samu t. képviselő urak vettek tevékeny részt az elhangzott vitában, mig a hálát annvira emlegető gróf Károlyi Mihály t. képviselő urat egyetlenegy izben sem láttuk a bizottsági üléseken. Pedig a bizottság nagy és jeles munkát végzett és az ott részt vett felszólalók pártkülönbség nélkül egytőlegyig a nemzeti hála méltó lerovásáról szólottak.Ha a t. túloldal hallotta volna gróf Tisza István, Teleszky János, báró Lévay Lajos t. képviselőtársaimnak, vagy csekélységemnek ott elhangzott felszólalásait, akkor nem merészelné szemünkbe vágni azt, hogy mi a hősök teljesítményei iránt kellő érzékkel nem vagyunk és a hősök jogát nem tiszteljük, mert nemcsak hogy kellő érzékünk van eziránt, hanem a hála lerovása érdekében nagy örömmel tettünk és alkottunk. Végez ve a Károly-csapatkeresztes jogczimmel és annak vonatkozásaival, áttérek a többi katonai jogczimekre. Ami a vitézségi érem jogczimét illeti, sajnálattal látom, hogy a választójogi bizottság a bronzvitézségi érem jogczimét még ott is elejtette, ahol a Károly-csapatkereszt jogczimét beiktatta. Ebbe a helyzetbe nem tudok belenyugodni. Tény, hogy a bronz vitézségi érem tagadhatatlanul messze mögötte áll az arany- vagy ezüst-vitézségi éremnek ; tény, hogy a hadvezetőség az utóbbi időben a bronz-vitézségi érmet nemcsak vitézségi cselekményért adomanyoztatja, hanem adományozzák azt hosszabb vagy rövidebb ideig tartó frontszolgálatokért is. Ha a t. kormány és a választójogi bizottság nem ment el e mellett s ótlanul és e körülményeket tekintetbe véve, a bronzérmet a főjogczimek közé nem vette fel, azt még meg tudom érteni, de hogy a bronz-vitézségi érem jogczimét ott is mellőzte a választójogi bizottság, ahol a Károly-csapatkeresztet, aminek az értéke kevesebb, beiktatta, ezt elfogadni nem tudom. Ez, — ugy vélem — teljesen ferde helyzet, mert vagy vitézségi cselekedetért kapta a katona a vitézségi érmet vagy frontszolgálatért; ha vitézségi cselekedetért kapta, akkor az értéke eo ipso több a Károlycsapatkeresztnél, ha hosszú frontszolgálatért kapta, akkor is több, mert a Károly-csapatkeresztet 12 heti, a bronz-vitézségi érmet pedig általában 52 heti szolgálat után adományozzák. Arra kérem tehát az igen t. kormányt és a javaslatot támogató pártokat: méltóztassék a bronz vitézségi érmekre vonatkozó észrevételeimet megfontolni és a részletes vitánál előterjesztendő módosításomat elfogadván, a bronz-vitézségi érem jogczimét a Károly-csapatkereszt jogczim mellé, illetve elé méltóztassék helyezni, Amennyire természetes az, hogy a Károlycsapatkereszt alapszabályait és mindennemű módositásait ezentúl majd éber figyelemmel fogjuk ellenőrizni, ép oly természetes kötelességünkké válik az is, hogy a vitézségi érmek adományozásánál előforduló igazságtalanságokat és aránytalanságokat is eUenőrző befolyásunkkal a lehető legcsekélyebb mértékre csökkentsük. Ebből a szempontból kiindulva, felhivom az igen tisztelt kormány figyelmét, hogy a vitézségi érmek adományozása tekintetében tömérdek panaszt hallani min-