Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.
Ülésnapok - 1910-779
779. országos ülés 1918 április 25-én, csütörtökön. 51 juthasson a királyhoz és a királynéhoz és csináltak egy akcziót az osztrák gyermekeknek Magyarországon való nyaraltatása czéljából. Meskó Zoltán: A magyar gyermekek pedig éheznek! Fényes László: Ez a leghallatlanabb gondolat volt, amely leguj abban a sok jótékonyság közül felütötte a fejét. Azok, akik csakugyan áldoztak is erre a czélra, nagyon jószivvel áldoztak, hiszen az a czéljuk, hogy magyar gyermekeket nyaraltassanak. De bocsánatot kérek, egyenesen eltolódott ez az ügy más térre. A pénzt, azt mondták, ne a magyar belügyministeri umba adják, hanem Landwehr vezérőrnagy úrhoz, az osztrák élelmezési ministerhez. Ez kapja a magyar gyermekek részére összeadott milliókat és állítólag ki akarnak vinni 30.000 magyar gyermeket Ausztriába; ezzel szemben be akarnak hozni 150.000 ausztriai gyermeket mihozzánk. Ennek a 150.000 ausztriai gyermeknek költségeit természetesen a »gemeinsame Monarchie«, a közös hadsereg szállítói adják össze. Méltóztatnak a különbséget látni? A magyar gyermekek nyaralási költségét magyar bankok adják össze, minthogy a bankok nyereségeiknek bizonyos mennyiségét úgyis jótékony czélra adják; ha erre kérik, erre adják s akkor nem adják másra, mert, mondom, meg van állapítva bizonyos kontingens jótékony czélra. Ellenben az osztrák gyermekek nyaraltatási költségét közös kiadásnak teszik meg. El akarnak tehát idehozni 150.000 ausztriai gyermeket. Nem beszélek arról, hogy micsoda közegészségügyi veszedelmek származhatnak ebből; nem beszélek arról, hogy micsoda anomália fog itt életre kelni, akár jól tartjuk őket, akár nem. Ha jól tartjuk őket, akkor azt mondják majd: ugy-e, Magyarországon van minden, tejben, vajban fürdött a gyermekem az alatt az egy vagy két hónap alatt, amig ott lehetett; ha pedig nem tartjuk jól, akkor azt mondják, hogy kegyetlenül bántunk velük, agyonéheztettük őket. A 150.000 gyermek között bizonyára lesz néhány haláleset is; micsoda skandalum lesz ebből! A mi kitűnő egészségügyi szolgálatunktól, amikor néhol minden 60 kilométernyire van egy doktorandus járásorvosunk, kitelik, hogy néhány helyen vörheny- vagy kanyaró-járvány üt ki és néhány gyermek eljmsztul. Micsoda skandalizálódás lesz megint ebből! De most a kérdésnek még egy fontosabb vonatkozását kivánom szóbahozni. Behoznak osztrák gyermekeket ide és értesülésem szerint a tápanyáknak eddig fizetni akartak értük fejenkint 60 koronát egy hónapra; most, ugy tudom, 40 koronára szálltak le. Ezek a tápanyák az állami gyermekmenhelyek tápanyái is, akiknek az állami gyermekmenhelyben' gyermekekért a magyar belügyministerium fizet havonta 10, mondd tíz koronát, illetve ha csecsemő, 14 koronát, ha nagyobbacska, 12 koronát, ha kisebb, 10 koronát. Most ott lesz annak a tápanyának ölében két gyermek: egy magyar és egy osztrák; a magyar, az 10 koronás, az osztrák 40 koronás. Szabó István: Ez a kvóta nálunk! Fényes László: Mit méltóztatnak gondolni, hogy micsoda érzést kelt ez a magyar szülőkben és a magyar katonákban? Mert ne tessék elfeledni, hogy a magyar állami menhely gyermekei árvák, nagy részben hősi halottak árvái. A katona, akit kiküldenek Flandriába szuronyrohamra, azt mondja: szuronyrohamra menjek azért, hogy a gyermekemért egy idegen asszonynak fizessenek 10 koronát, aztán jönnek az osztrák gyermekek és fizessenek értük 40 koronát egy hónapra? Micsoda erkölcsi elégületlenséget és lázadást szit ez az intézkedés! Másrészt pedig mit méltóztatik gondolni, hogy az a magyar parasztasszony a falun, aki csupán szeretetből, elnézésből is, meg hogy kis aprópénzt kapjon a kezéhez, 10 koronáért eltartotta azt a gyermeket, a következő hónapokban, szeptemberben ós októberben, amikor úgyis emelkedik a drágaság, el fogja 10 koronáért tartani? Nem. A pénzügyminister úrhoz fog menni a másik minister ur szeptemberben és októberben s annak ki kell izzadnia még 30 milliót, mert a tápanyák csak havi 20—30 koronáért tartják majd el az állami gyermekeket, különben behoznák a városba és itt tennének le 240.000 magyar árva gyermeket! Ez lesz az eredménye annak, hogy néhány ur stréberkedik és kitüntetést akar; ily alapon mennek Magyarországon a dolgok! (Ugy van!) És amikor józan érvekkel, egyszerűen, ahogy azt meg kell érteni, elmondjuk, hogy ez nem lehetséges, akkor hímeznek, hámoznak és tovább megy a dolog. Szigorú intézkedést kérek, kérem ennek a rettenetes ideának betiltását, én a magam részéről előre kijelentem, hogy a legnagyobb lazítást fogom elkövetni, ha ezt a tervet mégis keresztül akarják hajtani. (Helyeslés.) Még csak egy témára akarok rátérni, amelyet nem szabad szó nélkül hagynom és amelyet épen az imént pedzettem meg. Amikor a házba jöttem, — már nagyon régen volt, hisz azóta négy kormányt éltem keresztül (Derültség.) —, azzal jöttem, hogy első kötelességem a hadi özvegyeken és árvákon esett rettenetes igazságtalanság ellen szót emelni és követelni, hogy mindnyájunk lelkiismerete mozduljon meg, ne tűrjük tovább azt az igazságtalanságot, hogy a katona hozzátartozói, felesége és gyermeke egy bizonyos mennyiségű segélyt kap, keveset, de mégis kap valamit, de ha a férj, az apa, elesett, hősi halált halt, büntetésből már csak negyedrészét kapják annak, amit addig keveset bár, de kaptak. ígéretet kaptam a javításra, a legkülönbözőbbet, de ma is az a helyzet, amely volt. (Mozgás.) A történelembe fog bekerülni az a gyalázat, amit a magyar kormányzat és a magyar országgyűlés a hadiárvákkal és özvegyekkel 7*
