Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-796

796, országos ülés 1918 június 20-án, csütörtökön. 467 tom tartott a házban, még nem merítik ki mindazt, ami ezután következik. Még mindig igen súlyos és az állam pénzügyi erejét erősen igénybe vevő feladatokat kell és pedig sürgősen, minél hamarább kielégíteni. Ezek kö­zött különösen három igényt tartok olyannak, amely nyomban és haladéirt alánul kielégítendő. Az egyik a biráké, mert elviselhetetlen az a gon­dolat, hogy a birói kar, amely a jogrend megőrzé­sére van hivatva, mély nyomorúságnak van ki­téve. A másig igény a tanítóké, akik a népben a lelkesedést és a hazaszeretet tüzét vannak hivatva ápolni. Ezeknek is régóta hangzik a jajkiáltása és még mindig nem elégíttettek ki. (Ugy van! bal­ról.) De van egy harmadik igény, amely még han­gosabban kiált, és ez a katonatiszteknek lia nem is fizetésemelése, de legalább is háborús pótlékának sürgős felemelése, (Ugy van! balról.) Lehet, hogy az én tájékozásom egyoldalú ebben a kérdésben, de ahány katonatiszttel beszéltem, mindegyik el­keseredéssel nyilatkozott arról a szükkeblüségről, amelylyel Magyarország kormánya, képviselőháza — természetesen Ausztriáét is ide kell értenünk — a hazáért küzdő katonatisztekkel szemben tanusit. Ez nagyon sürgős feladat és kerüljön bármibe, azoknak a jogos, úgyszólván minimális igényét, akik érettünk és helyettünk küzdenek és véreznek, haladéktalanul ki kell elégíteni. (ügy van ! balról.) Nem tudom eléggé ajánlani a t. kormány figyel­mébe ezen három igénynek a kielégítését, de elsősorban a katonatisztek igényét, mert hiszen a birák és a tanítók igényéről utcunque már több­ször volt szó és történt is bizonyos intézkedés. Meskó Zoltán : Sokan kimennek a frontra, mert nem bírnak itthon megélni! Platthy György: Arra vonatkozólag, hogy mit fogunk csinálni a mi sok adósságunkkal, semmiféle komolyabb tárgyalásba nem bocsátko­zom, mert hiszen ez a feladat úgyszólván napról­napra változik s ennélfogva az eszközök is napról­napra választandók meg. Mindenesetre az a szo­morú feladat hárul rám is, mint lelkiismeretes emberre, hogy ha én az igénybevett nagy hadi­kölesönök rentabilitását, kamatozását, azoknak értékét biztosítani óhajtom, mint ahogy azt akarnom is kell, mert hiszen a kölcsön aláírására én is buzdítottam, akkor gondolkoznom kell ezen nagy kölcsönök rentabilitásának a fedezeté­ről is. (Uyy van! bakói!) Ez a keserves feladat arra késztet engem, hogy a t. kormánynak ujabb olyan jövedelmi forrásokat jelöljek meg, amelyek kellőképen nincsenek még kiaknázva, amelyek­hez azonban végső szükség esetében mégis folya­modnunk kell. iKét ilyen jövedelmi forrás kínálkozik: az egyik a monopóliumok, a másik az állami üzemek. A monopólium gyűlöletes, különösen mielőttünk, akik ebben is az állami omnipotencziának hatását és megerősödését látjuk. Ma azonban sokkal in­kább meg tudok békélni .a monopóliummal, mint a központok garázdálkodásával. (Igaz ! ügy van!) Ha a kettő között kell választanom, akkor inkább a monopóliumot választom, mert ezen a réven több ember fog kenyérhez jutni. (Ugy van!) Amellett a monopóliumok jövedelméből nem csu­pán a monopóliumkezelők, hanem azok tulajdo­nosa is fognak rszesülni. Meskó Zoltán : Nem lesznek százezer koronás igazgatók ! Platthy György : A másik dolog, ami a mi gaz­dasági életünkbe szintén beilleszthető volna, a különböző állami üzemek kérdése. Odajutottunk, ahova jutottak a városok a maguk gazdálkodásá­val. Amikor a városok a maguk adójövedelméből nem voltak képesek kulturális és szocziális szük­ségleteiket fedezni, akkor a községi üzemekhez voltak kénytelenek folyamodni. Idejutottunk mi is. Az állam szintén kénytelen lesz az üzemekhez folyamodni és ezzel nem csupán a monopólium hasznát fogja zsebre vágni, nem csupán az árak helyes és arányos kialakítására fogunk befolyást gyakorolhatni, hanem az állam jövedelmét is gya­rapítjuk, (ügy van! balról.) Hogy melyek legyenek azok az üzemek, amelyek elsősorban volnának állami kezelésbe veendők, arra nézve nem akarok nyilatkozni, mert nem akarok polémiába bocsátkozni a t. kereskedelemügyi minister úrral, aki múltkori beszédében Ábrahám Dezső t. képviselőtársam­nak interpellácziójára válaszolva jónak látta egy­két ilyen üzemet kiemelni. Én ezeknek az üze­meknek érdemét nem kifogásolom, vezetőik ér­demét nagyra becsülöm. Azonban kétségtelen, hogy ha ezeket az iparágakat annakidején az állam vette volna kezébe, akkor egészen másként állanánk, ugy a katonaság, mint a polgári lakosság ellátása, de a jövedelem dolgában is. (Igaz! ügy van! a szélsőhaloldalon.) De mondom, nem ezekről az üzemekről kívá­nok beszélni. Van egész csomó olyan üzem, amelyet vagy államosítani kell vagy pedig magának az államnak kell az üzemet életbe léptetni. Nemrég közel volt a gondolat, hogy ha nem tudunk a bőr­iparral és a czipészekkel boldogulni, akkor állami műhelyek volnának létesítendők, ami már bizo­nyos tekintetben az áUami üzem megvalósítását is jelentené ezen a téren. Megjegyzem, hogy ez nem olyan uj dolog, mert Francziaorgzágban már három évvel ezelőtt működtek az állami czipőgyárak. Ha kellő időben meg tudtuk volna ragadni ezt a dolgot és nem hivatkoztunk volna megint a gazdasági liberalizmusra, akkor ma nem 600 koronáért, hanem rendes áron tudnánk czipőt vagy csizmát venni. Ismétlem, nem akarom ezekkel a magam meg­győződése szerint is kicsinyes dolgokkal elütni magát a nagy témát és ez az, hogy a monopóliu­mok szaporításával egyrészt, másrészt pedig az állami üzemek felállításával lehetne még sokkal legálisabb és sokkal általánosabb hasznot szerezni az országnak, mint amilyent a központok biztosí­tanak. (Ugy van! a baloldalon.) Méltóztassanak megengedni, hogy beszédem befejezéséül egy általános képet fessek a mi köz­59*

Next

/
Thumbnails
Contents