Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-795

795. országos ülés 1918 június 19-én, szerdán. 42,5 s az eredmény az volt, hogy a nópjólési ministeriumot, amelyen ö igazán szeretettel munkált, felállítani nem tudta. Véleményem azonban az, hogy hiszen nem az a fontos, hogy idefönn egyegy kérdés, mondjuk, a közegészségügy, vagy a munkásvédelem, vagy a munkáshiztositás kérdése melyik minisfceriumban van, hanem csak az a fontos, hogy odalenn a perifériákon mindezen kérdések czentralizálva lehessenek, mert hiszen a mai sikertelenség és eredménytelenség a sok jóakarat ellenére épen a deczentralizáczió következménye. Hiszen látja, tapasztalja az ember azt, hogy ugyanabban a városban egyszer összejönnek az anya- és csecsemöYédelem apostolai, majd jő egy tüdővészellenes agitáczió, a következő harmadik héten pedig a hadi gondozás kerül sorra és ez igy megy jóformán hétről-hétre, de mindig ugyanazok az emberek vétetnek igénybe, mert hiszen minden egyes városban, már névszerint ismerjük azokat az egyéneket, akik szocziális érzékkel birnak és szocziális kérdésekkel foglalkoznak, az eredmény pedig jóformán semmi vagy a lehető legminimálisabb. Ennélfogva én nem arra fektetem a fősúlyt, hogy idefönt czentralizáltassék ez az egész akczió, hanem odalenn a perifériákon, a hadi gondozó népirodákban folyjon a munka, amelyek szervezzék meg a maguk hatáskörében az anya- és. csecsemővédelmet, a munkaközvetítést, a tüdővész elleni védekezést s a közegészségügy minden néven nevezendő ágát. Fényes László: Anyag és pénz kell hozzá! Preszly Elemér: Erre is ki fogok térni. És ezek a népirodák, ezek a deczentralizált irodák bírjanak itt a központban a népjóléti rninisteriumban egy olyan központi szervvel, amely munkásságukat eredményessé teszi és amely a részükre szükséges anyagi és erkölcsi eszközöket rendelkezésükre bocsássa. És itt térek rá arra, hogy, hiszen ehhez feltétlenül pénzre is van szükség. Épen ma olvastam a Budapesti Hirlap mai számában egy czikket, amelynek irója a pénzt ugy iparkodik előteremteni, — Lipcsey Péter a szerzője — hogy az egyes községek és városok által ezekre a czélokra létesítendő alapok szükségét hangoztatja. Én azonban a kérdés megoldásának ezt a módját nem tartom helyesnek, én e\$ anyagiak tekintetében feltétlenül az állami megoldásnak vagyok hive. Szükségesnek tartom, hogy minél előbb lehetőleg a népjóléti ministerium szervezésével egyidejűleg törvényjavaslat kerüljön a ház elé, amely a hadi gondozás minden egyes kérdésére kiterjeszkedik és e törvényjavaslatban gondoskodás történjék arról, hogy mindazok az alapok és alapítványok, (Elénk helyeslés a baloldalon.) amelyek hadi gondozási czélokra rendeltetvék, az állam felügyelete, rendelkezése alatt összegyűjtessenek és akkor olyan alapot fogunk teremteni, amelyből ezeknek a kérdéseknek anyagi részét elláthatjuk. (Mérik helyeslés a baloldalon.) Ha pedig ez az összeg nem lenne elegendő, akkor vessen ki az állam direkt erre a czélra állami adót. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Mert hiszen a társadalmi adakozás ugy sem helyes formája e kérdés megoldásának. Hiszen mindig ugyanazok a jólelkű emberek adakoznak és nagyon sokan vannak, még pedig tehetős emberek, akik a maguk önzésében teljesen kivonják magukat és elzárkóznak mindenféle hozzájárulás elől. (Ugy van!'Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldálon.) Ezeket államilag kell kényszeríteni arra, hogy a háború sebeinek enyhítésén közreműködjenek. Fényes Lászlő: A hadmentességgel kell ezt az adót összekapcsolni. Preszly Elemér: Ha már a szivük sugallata szerint nem tettek meg kötelességüket, állami kényszereszközökkel kell őket erre szorítani. Abban a reményben, hogy ez a törvényjavaslat minél előbb a ház elé fog kerülni, befejezem felszólalásomat és elfogadom a javaslatot. (Helyeslés a bál- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Ki következik szólásra? Vitéz Győző jegyző: Gróf Andrássy Gyula! Gr. Andrássy Gyula: T. képviselőház! Szándékomban volt az inclemnitási vita során néhány nagyfontosságú külpolitikai és más hasonló nagy sulyu kérdéssel lehető rövidséggel foglalkozni — teljes objektivitással. Miután azonban ma reggel gróf Tisza István képviselő ur beszédet mondott, magától értetődik, hogy személyeskednem és feleselnem kell. (Közbeszólások jobbról.) Valahányszor a képviselő ur felszólal, akkor egészen biztos, elmaradhatatlan kelléke felszólalásának, hogy engem leczkéztet, kitanít, támad. Ezen leczkéztetéssel és támadással szemben kell nekem is, sajnos, egyelőre személyeskedéssel foglalkoznom. A t. képviselő ur azt mondta beszéde elején, hogy én fölületesen bánok a tényekkel, hogy enilékezőtehetségem cserben hagy. Felhozta mindenekelőtt ezen vádja igazolásául azt, hogy Teleszky képviselő úrról mondott állitásom nem felelt meg egészen a valóságnak. Felolvasom, amit írtam a nagymihályi kerülethez intézett nyilt levelemben (olvassa) : »A házfeloszlatás ellen már csak egy komoly érv volna felhozható, az, hogy a háború alatt a házfeloszlatáshoz nyúlni erkölcsi lehetetlenség, ha az 1915. évi törvény ezen mondata igaz volna. A munkapárttól azt kérdezem, hogy Teleszky szinvak-e az erkölcsi lehetőségek iránt és ha nem az, hogyan magyarázható meg, hogy ő minister korában a házfeloszlatást tanácsolta, ámbár a kormánynak többsége volt és az ellenzék a háború viseléséhez szükséges minden áldozatot meghozott és a törvényhozást semmi akcziójában nem akadályozta ?«