Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-795

795. országos ülés 1918 az ellenséget nem engedi be az országba, hogy i ezt a földet a miénknek és magyarnak akarja ! megtartani, de amikor arról esik szó, hogy béke legyen, akkor első sorban nem azt mondja, hogy verjük le a francziákat, az angolokat. Meskó Zoltán: A muszkát, nem engedi be! Kún Béla: Magától értetődik, hogy olyan békét akar, amely a mi nemzetünk önállóságát biztositja. Ennek tanúbizonysága, hogy sehol, de sehol a fronton nem lettek árulók a magyar parasztok. Hol mutatnak olyan parasztot, aki áruló lett? Hol mutatnak olyan parasztot, aki azért, mert Károlyi Mihály Szegeden vagy Nagyváradon a megegyezéses békét hirdette, cserben hagyta volna az ősi zászlót ? Sehol, de sehol nem mutathat senki ilyen magyar parasztot. Arról van szó, hogy a háború negyedik évében, amikor irtózatos megpróbáltatások nehezedtek a nemzetre és első sorban a magyar kisgazda-osztályra, a magyar parasztra, akkor ennek nem lehet más következménye, mint az, hogy teljes szívvel és lélekkel támogassuk államilag és törvényhozásilag a magyar parasztot, a nemzetnek ezt a fentartó gerinczét és megerősítő oszlopát. (Helyeslés a baloldalon.) Ezt akartam fejtegetéseimből kihozni. • A kenyérmagvaknál a magyar parasztnak nincs haszna, hiába beszélnek mást a merkantilisták és a fogyasztók. A búza nem volt drága a múltban sem a termelési költségekhez képest, és nem lesz drága a jövőben sem, ha a kormány az általa kontemplált uj árakat behozza. Azt mondják, hogy a magyar paraszt kiveszi azt a hasznot, amit a földnek zsírjaként kivehet; amit elvesztett a kenyérmagon, kipótolja a jószágtenyésztéssel. Az utóbbi időkben azonban itt is megbénító intézkedések történtek. A takarmányforgalmi részvénytársaság nem is nevezhetjük ezt szükséges rossznak, de szükségtelen rossznak nevezem, amit fel kell robbantani nemcsak hogy elrekvirálta a takarmányt, hanem el sem hordatta a kisgazda portájáról, a kisgazda nem nyúlhatott hozzá, mert különben azt mondták, hogy rabol, lop és sikkaszt, nem vitették el, ott dohosodott és penészedett, de nem használták a hadsereg szükségletének fedezésére, mialatt a hadsereg lovai, tudjuk, ezer és ezer számra éhen döglöttek, (Ugy van! a szélsobaloläalon.) Emellett ez a társaság az élő marhát, annak daczára, hogy múltkor a t. ministerelnök ur mást igért egy küldöttségnek, ma is napi forgalmi áron alul rekvirálja. (Ügy van! a szélsobaloläalon.) Mérhetetlen hasznot zsebel be a maga számára, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) kilónként három-négy koronát. Ujabb rekvirálások történtek, az országban kontingenseket vetnek ki megyei és városi törvényhatóságokra, az élő marhát elviszik, még pedig nem a forgalmi áron, ahogy el tudná adni a paraszt. Ellenben a takarmányt a gazda kénytelen forgalmi áron vásárolni. A saját maga tajunius 19-én, szerdán. 111 karmánya le van kötve a társaság részére, nem szabad hozzányúlnia a kisgazdának, ele méregdrága áron kell vásárolnia takarmányt és a jószágot el veszik tőle forgalmi áron alul, 5—6 koronáért kilónként, amikor 12—14 korona az ára (Ugy van! a szélsobaloläalon.) és meg vagyok róla győződve, hogy a németeknek tovább adják oly busás áron, hogy a tejfelt és a nagy hasznot ők viszik el. És a takarmányforgalmi részvénytársaság főbizományosa, csak a saját vidékemről beszélek, nem is ismeri a vidéket, ahol főbizományos és a takarmány mázsájáért 3—4 koronát tesz zsebre; a harmadik, negyedik vármegyében lakik az illető főbizományos, aki az én városomban intézi a rekvirálást. Nem is volt soha a környéken, Vásárhelyen és Csongrádmegyében. Megkapja mázsánként a 3—4 koronát és rekvirál az albizomänyosokkal, ezek a kifutókkal, akik, megjegyzem, nagyrészt katonaságtól felmentett emberek; elrekvirálják a takarmányt és a hadseregnek még sincs takarmánya. A gazda nem etetheti fel és a hadsereg lovai éhen döglenek. (Ugy van! a szélsobaloläalon.) T. képviselőház! A központi szeszfőzdékről is akarok pár szót szólani. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A központi szeszfőzdék a kisüstök eltörlése révén keletkeztek. Nagy financziális politika fűződött ahhoz, amint mondotta a ministerelnök ur még mint pénzügyminister, hogy a kisüstöket, a magyar patriarchális élet ez ősi hagyományait, eltöröljék és a központi szeszfőzde-rendszerre térjünk át. Sajnos, amint tapasztaljuk és látjuk — azt hiszem, hogy a t. képviselőtársaim is tudnak róla — a központi szeszfőzdékhez kötött anyagi haszon reménye nem vált valóra. Nagyon sok érték elkallódott, egyáltalán nem szolgáltatták be az anyagot a gazdák, mert minden szöllőskert, minden egyszerű falusi ház mellé nem lehetett csendőrt, pandúrt állítani azért a hitvány térítési összegért, amelyet adtak a törkölyért, czefréért. Nem szolgáltatták be az anyagot és így nemcsak a kisüstöket tették tönkre, de az államkassza sem gyarapodott ugy, amint a pénzügyminister ur remélte a központi szeszfőzdék révén. A szöllőtörkölyért a Fructus ármegállapítása szerint 14 koronát fizetnek. Huszonöt kilométer távolból a fuvarköltség három-négy korona. Ha nincs az illető gazdának saját magának fuvarja, hogy bevigye, akkor a fuvar 20—25 korona, tehát ráfizet. így nemcsak a gazda van sújtva, de mivel képtelen veszteség mellett beszállítani az anyagot, ez sújtja az államháztartást is. Eltörölték tehát az ősi foglalkozási ágat, a kisüstön való termelést, amihez hozzáfüzödött az, hogy magyar ambiczió volt, hogy a gazda a vendégeit megkínálja a saját főzte pálinkával. Nemcsak ennek van vége, de az ehhez fűzött remény is, hogy több bevételt kap a kincstár, szintén kútba esett. Feltétlenül megfontolandónak tartom és 52*