Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-794

794. országos ülés 1918 június 18-án, kedden. 379 kezesről beszélnek és iparkodnak* saját nemzetiségi voltukat lájegeczeztetni, addig az újságokban, banketteknél, politikai heczczeknél oly tüzes magyar faj nem mutatja azt az előrelátást sem, hogy nézné, mit jelent a némettel való szövetség lemélyítése, bemélyitése vagy kimélyitése, vagy szétmélyitése, amelynek érdekében Sándor Pál beszélt. Hiszen bennem a nemzetiségi érzület sohasem emelkedett föléje a territoriális, az állami egység érdekének . . . Létay Ernő: Miféle nemzetiségi érzületről beszél ? Juriga Nándor : Mindig alárendeltem és rendelem . . . Létay Ernő: Miféle nemzetiségi érzületről beszél? Remélem magyar ! Juriga Nándor : Szlovák ! (Zaj. Elnök csenget.) Létay Ernő: Háborúban nem szokás igy beszélni. Ezért tessék rendreutasitani ! Elnök (csenget): Csendet kérek ! Gr. Pongrácz János: Micsoda szlovák? Miféle nemzetiség? Ki bizta meg, hogy a szlovákok nevében beszéljen. Létay Ernő: Hallatlan ! A háború negyedik évében ! Pipogya emberek vagyunk, hogy ezt tűrjük. Juriga Nándor: Nem vagyunk iskolában. Fráter Lóránt: Majd Szmrecsányi megint kioktatja. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Juriga Nándor : Nem látják kellőkép kidomborodni, hogy a német szövetség mélyítése tulaj donképen magyar államiságunknak és sok tekintetben a magyar gazdasági önállóságnak nagy veszedelme. A német kultúra hatalmas ereje olyan, mint az áradat. Nagy fölénye Magyarországgal szemben már saját fajsulyánál fogva polgári és békés viszonyok közt is oly erős, hatalmas, hogy sok tekintetben az emberek, ha más nyelven beszélnek is, kultúrában, frazeológiában mégis a német Universal-Bibliothe kból vagy más tudományos könyvekből merítik gondolataikat, kultúrájukat, életfelfogásukat. Es ha már békeidőben is oly nagy sulylyal ránknehezedett a német nyelv, a német iparozikk, mennyivel inkább fogja elmélyíteni és víz alá meríteni Magyarország gazdasági, kulturális önállóságát és bizonyos sajátos életfelfogását, T. képviselőház! Szerény véleményein szerint a kormányt gyengének látom arra, hogy képes volna és merne is szembehelyezkedni. De e gyengeséget a magyar állami egység szempontjából nem tartom megfelelőnek, mert érdekünk, hogy mi ne együnk ilyen nagy urakkal egy cseresznyéstálból. Jó a némettel együtt küzdeni-harczolni, jó tőle tadulni, jó vele egy karddal küzdeni, de ne legyen vele közös zsebünk soha, mert a szövetség kimélyitése a mi zsebünk kimélyitése lesz. (Derültség.) A kimélyités szót jó lesz jobban megnézni, mig nincs késő és mindenkinek, aki Magyarországnak mint államnak önállóságát akarja, minden lehető eszközzel arra kell törekednie, hogy ez a kimélyités vagy elmélyítés minél kisebb mértékben történjék meg. Természetes, hogy a nagyobb kulturális, gazdasági, stratégiai és materiális készség maga után fogja vonni a gyengébbnek lemélyítését és a gyengébb zsebének kimélyitését. (Derültség.) De legyen annak a gyengének annyi önfentartási ösztöne vagy legalább is törekvése, hogy ne adja nyakát a járomba, és ne maga tartsa oda zsebét a kimélyitésre, hanem iparkodjék amennyire erejétől telik, zsebét eldugni és a kimélyités elől menekülni. Ez adott elsősorban okot arra, hogy bizalmatlansággal legyek a kormány iránt, mert a szelleme egészen olyan, hogy egy szót sem fog merni szólni. Gróf Tisza István még valamit mondott, mert annak daczára, hogy a nagy agrárérdekek szolgálatában állt, de legalább ugy begöngyölitette azt jelszavakba, hogy lojálisán nyilatkozott felfelé, de lefelé azt mondta, hogy csak ugy adjuk, ha nem a mienket viszik kifelé. Az ország egész közvéleményének vallás-, nemzetiség- és álláskülönbség nélkül, mert ragaszkodással vagyunk ezen államterülethez és nem akarjuk zsebünket kimélyittetni, kötelességünk lehetőleg védekezni ezzel szemben. A második ok, amiért nem szavazhatom meg az indemnitást és nem viseltethetem bizalommal a kormány iránt, az, hogy nem látok benne semmiféle jóakaratot a nemzetiségekkel szemben. Nem látom még annak a minimális jóakaratnak legkisebb jelét sem, metyet az előző kormány legalább látszat szerint mutatott. Tudjuk, hogy az előző kormány törvényjavaslatot tett le a ház asztalára, a Jankovich-féle javaslatot, melyben a nemzetiségi törvénynek azt a kis morzsányi jogát akarta megvalósítani, hogy a nem magyar hazai nyelvek taníttassanak az összes középiskolákban és elemi iskolákban. Mindenesetre sokkal okosabb megtanulni hármely hazai nyelvet, mint a holt görög nyelvet, és azt hiszem közelebb áll az ember szivéhez és sokkal okosabb, mert nagyobb szüksége van rá, szlovákul tanulni, mint francziául vagy olaszul. Aki világot járt, tudja, hogy a mi anyanyelvünk milyen fontos. Mikor azt kellett mondani: Daj hleba, akkor jól esett tudni egy pár szót a felsővidéki gentrynek és megtanulta a mi embereinktől azokat a szükséges szavakat, amikre szüksége volt a háborúban. Hallottam egy magyar embertől, aki visszajött a fogságból, hogy fiainak kötelességévé tette, hogy meg kell szlovákul tanulniok, mert tapasztalta Lengyelországban, Szerbiában, Bulgáriában és Oroszországban, hogy a mi nyelvünk tulajdonképen az összes szláv nyelveknek a szinközepe, azzal legkönnyebben érthet meg minden szláv nyelvet, megértheti a lengyelt, csehet, oroszt, horvátot, szerbet, ruthént. Minden intelligers ember, akinek megfelelő grammatikai képzettsége van, két hónapon belül megtanulhatja a mi anyanyelvünk segélyével az összes szláv nyelve48*