Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-792

792. országos ülés 1918 június 12-én, szerdán. és kutatására, hogy mily szempontok vezették őt pl. a kitüntetésekre való előterjesztéseknél. Arra sem térek ki, hogy milyen brutális terrort fejtett ő ki a helyi sajtó megfélemlítésére, hanem kizárólag azon tényekre szorítkozom, melyeket bizonyítani tudok és amelyeket ennek következtében letagadni nem lehet. (Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Hogy időbeli sorrendben tárgyaljam azon intézkedéseket, melyek kritika tárgyává tehetők, a legelső ténykedése az volt, hogy amikor báró Máriássy Tibor Szepes vármegye főispánjává kineveztetett, akkor egy vármegyei aljegyző volt megbízva a főispáni titkári teendők végzésével s ő mindenekelőtt ezt az aljegyzőt felmentette ezen megbízástól azzal az indokolással, hogy ő maga is fiatal ember, maga is tud dolgozni, titkárra nincs szüksége. Ez nagyon dicséretreméltó dolog, de alig két hétre rá a vármegyei főjegyző bízatott meg a főispáni titkári teendőkkel, aki talán azáltal szerzett erre érdemeket, hogy a legutóbbi választás alkalmával a legerősebben ekszponálta magát a választási küzdelemben a néppárt érdekében, (ügy van! a jobboldalon.) A vármegyei főjegyző kinevezése visszás helyzetet teremtett, mert az alispán előzetes tudta és megkérdezése nélkül történt, amennyiben az alispán csak az újságból értesült róla, hogy az ő főjegyzőjét a főispáni titkári teendőkkel bizták meg. Ez magában véve is sérti azt a köteles hivatalos tiszteletet és előzékenységet, melyet mindenkinek tanúsítania kell azzal szemben, akivel való együttműködésre hivatalánál fogva hivatva van. Másrészt azonban képtelen és visszás helyzetet teremtett ez a rendelkezés azért is, mert legutóbb a vármegyében egy felfüggesztéssel kapcsolatban fegyelmi vizsgálat volt, melyben a vármegyei főjegyző mint főispáni titkár szerepelt és kvázi az ő kezdeményezésére és közbenjárására történt a felfüggesztés és a fegyelmi vizsgálat elrendelése, aztán pedig az alispán betegsége következtében ugyanő lett mint alispán helyettes a vizsgálattal megbízva. Ez magában véve képtelenség. (Az elnöki széket Szász Károly foglalja el.) A második eset az volt, hogy a főispán ur az erre nézve fennálló 81.921/887. számú mini steri rendelet határozott és jiarancsoló intézkedésével ellentétben, amikor a vármegyei tiszti főorvost kinevezte és egy járásorvost az egyik járásból a másikba áthelyezett, nem hallgatta meg a közegészségi bizottságot, hanem önkényesen intézkedett. Ezen intézkedést az érdekelt alispán és a főszolgabirák szintén az újságból tudták meg. Ez az intézkedés ugyancsak sérti azon köteles összhangot és egyetértést, mely az együttműködésre hivatott tisztviselők között kell, hogy fennálljon. De még ezek sem voltak oly sérelmes intézkedések, melyek különösebb felháborodást keltet- ' tek volna. Egy további intézkedése az volt a főispán urnak, hogy a késmárki szolgabírót áthelyezte Szepes váraljára, az ólublóit pedig Késmárkra. Az áthelyezés márcziusban történt; nyolcz nap alatt volt végrehajtandó és neki annak megtörténtéről jelentés teendő. Ez az intézkedés ugyancsak az alispán előzetes tudta, megkérdezése, hozzájárulása nélkül, sőt tiltakozása ellenére történt. Az áthelyezés eredetileg azzal indokoltatott, hogy az a közszolgálat érdekében történik. Amikor a megyei közvélemény a lapokban felháborodásban tört ki és részletesebb indokolást követelt, a főispán ur egy hírlapi kommünikében kinyilatkoztatta, hogy az áthelyezés azért volt szükséges, mert a lublói szolgabírónak gyermekei vannak, kiket iskoláztatnia kell. Hogy ez milyen mondva csinált ürügy, az nyilvánvaló abból, hogy nem márcziusban veszik fel a gyermekeket az iskolába, hanem szeptemberben ós a nyolcz nap alatti sürgős intézkedésre ez nem ad okot. Nem vagyok hivatva, hogy bírálatot mondjak akár a lublói, akár a késmárki szolgabíró képességeiről és tudásáról, de kétségtelen, hogy a késmárki szolgabíró hivatalát tökéletesen látta el, olyannyira, hogy mikor a járás közönsége tudomást szerzett ezen áthelyezésről, egy valamennyi községből alakított küldöttség kereste fel a főispánt és kérte a sérelmes intézkedés megmásitására, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy a késmárki szolgabíró a nép szeretetét és bizalmát tökéletesen bírta. Azt hiszem, kevés olyan szolgabíró lesz az országban, aki azzal dicsekedhetik, hogy ilyen módon nyilvánult meg vele szemben a nép szeretete épen a háborúban, amikor a szolgabíró a legnagyobb mértékben kénytelen hivatalos hatalmának kellemetlen részét is a néppel szemben érvényesíteni. A szepesszombati főszolgabíró felfüggesztésének kérdésére rögtön rátérek. Ezzel kapcsolatban történtek olyan intézkedések is, amelyeket külön ki kell fejtenem. A szepesszombati főszolgabíró felfüggesztetett. Helyettesítésére kirendelték az iglói szolgabírót; az iglói szolgabíró helyettesítésére kirendelték a lőcsei szolgabírót a hét bizonyos napjain. Az iglói főszolgabíróra annyi munka háramlott, hogy beteg lett és kénytelen volt szabadságot kérni. Ennek következtében az iglói főszolgabíró helyettesítésére kirendeltek egy lőcsei árvaszéki ülnököt, Nem is lehet egyszerre megérteni, hogy milyen kavarodás támadt a megyében ennek következtében, az eredmény az, hogy három vezető tisztviselő Szepes megyében öt órát tölt naponta vonaton, hogy arra a helyre, ahova helyettesítésre kirendelték, elérni képes legyen, ahelyett, hogy dolgoznék. De a legsérelmesebb eset, amelylyel röviden foglalkozni kívánok, Winkler főszolgabíró felfüggesztése. A szepesszombati főszolgabírónál váratlanul hivatali vizsgálatot tartott a főispán a főispáni titkárral, aki egyúttal alispán-helyet-