Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-790

278 790. országos ülés 19 Ez körülbelül végig igy megy. Végül figyelmezteti őt, hogy sértett hiúságában, ezézári dölyfében mániákusnak mondottuk Vázsonyit. De nem tartjuk olyan őrültnek, ki a tüzes vaskályhát öleli meg. (Az elnöki széket Scitovszky Béla foglalja el.) Ez a czikk meglehetősen éles, de ebben sincs semmi egyéb, mint az ő személyét kritizáló álláspont. Abszolúte semmiféle hadiérdek nincs. Van még egy közlemény, amelyet fel kell olvasnom annak illusztrálására, hogy nincs benne mást, mint ellene való támadás. Ennek a czikknek czintie : »Elfelejttünk egy nevet.* (Olvassa): »Elbucsuzunk tőle. Még a nevétől is. Ebbe talán belenyugszik. Le sem irjuk többé a nevét. Ez talán lecsöndesiti. Egy üres obeliszket állitunk ide. Ez alatt talán pihenni fog hóbortos haragja. És a nevét majd csak akkor idézzük az emlékezetünkbe, ha beteljesedik a sorsa és józan hangon sirja vissza rendes emberi hitét. Azt mondja továbbá : (Olvassa.) »Inkább le nem irjuk többé a nevét. Hamut szóratunk rá, hogy jó ideig eszünkbe se jusson, ki volt az, aki elfeledte, hogy rómaiak temploma mindig nyitva állt. És az üldözött ott menedéket talált. Csak klasszikus világ után a mi világunknak ilyen temploma a sajtó, amelynek küszöbén az ádáz üldözésnek meg kellene torpannia. De ina az a divat, hogy e templomokban egy hazárd fiskális kufárkodik . . .« Fényes László : A hadseregszállitóké ! Polónyi Géza (olvassa) : ». . . és azt hiszi, hogy ez is a demagógia piacza. ahol a karrier felelőtlenül csak felfelé vezet. Nem. A névtelen obeliszk hamar lesz politikai szellemének sirköve. De megvigasztaljuk a klasszikus tragédia szavaival : Ne félj, csak szellemed vesz. De tested megmarad, mint múmia, Kiváncsisága iskolás fiuknak. Torzarczulattal, melyről elmosódott. Az irás, szolga volt-e vagy parancsoló.« Ez meglehetős költői lendülettel volt megmondva, hogy a nevét is el akarja felejteni, de személyét illetőleg még sértő dolog sincs benne. Már most jön az antithesis. Ugyanakkor a már időközben megváltozott hangulatra való tekintettel a Népszavában megjelentek czikkek, amelyek a czenzura által szabadon eresztettek. Ezek a czikkek pedig nem ilyen költői lendülettel voltak megírva. Csak igen röviden fogom az idézeteket olvasni, amelyek hallatlan példái annak, hogy egy kabinetben együtt élő férfiak, pláne a ministerelnök személye ellen támadásokat a czenzurával szó nélkül átengedtetik, mikor a magukra vonatkozó közleményeket, ilyeneket is, mint aminőket méltóztattak hallani, egyszerűen konfiskálják. Itt van a Népszavának 1918. április 19-iki, pénteki száma, amely azt mondja (olvassa) : »Wekerle az elvtelenség és az aggság minden szomorú tünetével terhelten próbál nap-nap után ? június 5-én, szerdán. uj meg uj árulást, uj meg uj alkut és nem szegyei semmit, nem fél semmi gyávaságtól, csakhogy még egyszer hatalmon maradhasson.« De megemlékezik egy másik kollégájáról is (olvassa): »A herczeg ur még nagyon fiatal és nagyon naiv a politikai csalás mesterségében*. (Derültség.) »Ha igazán ki akarja tanulni, akkor még egy darabig Wekerlének, ennek a kitanult vén csalónak és igérethamisitónak az iskolájába kell járnia.* (Elénk felkiáltások a ház minden oldalán : Gyalázat ! Hallatlan ! Széf igazságügyminister volt!) Ebben már nem gonosz szándék, hanem valósággal pathologikus állapot jelentkezik. Lehetetlenség ilyen gonoszságot feltételezni, ha csak nem a hatalmi téboly parokszizmusának a szimptornáját látjuk benne. A lapoknak még az ő régi beszédeit sem volt szabad idézni. Fényes László : Törölték mind! Polónyi Géza : Most egy másik témára térek. A »Jogtudományi Közlöny« eléggé ismert, tekintélyes, tisztességes szaklap; olyan szerkesztő alatt áll, aki maga is czenzor volt egy időben, amikor be volt vonulva. Ez a lap czikket irt a czenzuráról tisztán tudományos szempontból. A czikk többek között azt mondta (olvassa) : »Értesülésünk szerint a czenzura irányítása és ellenőrzése legközelebb az igazságügyminister hatásköréből a ministerelnökébe kerül.« Később ez meg is történt. Ez ürügyül és alkalmul szolgált arra, hogy a lap kapott egy ukázt a budapesti királyi ügyészségtől, amely igy szólt (olvassa) : »A »Jogtudományi Közlöny« f. évi február 3-iki számában »A czenzura« czimü czikk jelent meg. Miután a lapok részére szigorú bizalmas közlés adatott ki, mely szerint a czenzuráról irni, vagy a czenzurára bármely megjegyzést tenni szigorúan tilos : figyelmeztetem a szerkesztő urat, hogy jövőben hasonló czikkek közlése a lap kivételes előzetes ellenőrzését vonhatja maga után.« Ebből méltóztatnak látni, hogy itt bizalmas rendeletek is voltak és vannak divatban. Egész sorozatát mondhatnám el azoknak a közleményeknek, amelyeket ilyen bizalmas közlésekkel eltiltottak. Fényes László : Hát a cabinet noir ! A telefonczenzura ! Polónyi Géza: Ha már egy szaklapban sem szabad megemlékezni a czenzuráról, —• megjegyzem, hogy egészen objektív czikk volt,- Kossuth Lajosnak egyik beszédét idézte — akkor nagyon meg kell gondolni a törvényhozónak, hogy ilyen kivételes hatalmat adjon anélkül, hogy azt legalább parlamenti ellenőrzés alá helyezze. Fényes Lászlő : Tavaszszal kellett volna mondani ! Polónyi Géza: A lap erre egy peticziót adott be a ministerhez, amelybén elmondta, hogy az ügyészség valami bizalmas rendeletre hivatkozik. Kérte, tegyék meg neki azt a szívességet, hogy közöljék velük ezt a bizalmas rendeletet, mert ilyet nem kapott, már pedig olyan rendeletet, amelyet nem ismer, nem respektálhat. Ez ok volt arra, hogy a lap ellen még nagyobb szigorral jár-