Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.
Ülésnapok - 1910-785
785. országos ülés 1918 május lS-én, szerdán. 189 Ami a kölcsönöket illeti, azok nagyobb része, hála Istennek, 20.000 koronán aluli. E kölcsönök a Központi Hitelintézet utján tétetnek folyóvá, de itt van a Hadikölcsön Pénztár Készvénytársaság is, amely szintén felajánlotta e téren közreműködését. En természetesen mindenkép rajta leszek, hogy e kölcsönök körüli eljárás lehetőleg, megkönnyítessék. (Helyeslés.) Elnök: Kivan a képviselő ur az ujabb felszólalás jogával élni? Ha nem, kérdem, méltóztatik-e a t. ház a Ráth Endre képviselő ur interpellácziójára a belügyministerium vezetésével megbízott ministerelnök urnak ugy a maga, mint a kereskedelemügyi, földmivelésügyi és az országos közélelmezési hivatalt vezető minister urak nevében adott válaszát tudomásul venni ? (Igen!) A ház a választ tudomásul veszi. Következik Kószó István képviselő ur interpellácziója. Koszó István: T. ház! Nagyon könnyűvé teszi nekem interpelláczióm indokolását az, hogy imént Ráth Endre képviselő ur oly élénk színekkel festette le azt a nélkülözést, melyet Erdély lakosságának egy része végigszenved és mely mindnyájunknak könnyet csal a szemébe. Az orosz béke nem jött váratlanul, azt sem mondhatjuk, hogy nagyon korán. De már akkor, amidőn a béke közeledett, kezdte nyugtalanítani a mezőgazdákat az a kérdés, hogy a mezőgazdasági munkát elvégző hadimunkások helyett kiket fognak kapni ? Nagyon jól tudjuk, hogy munkabíró embereink jó nagyrósze elveszett e négy éves háborúban, más része hadifogságban volt vagy van és az onnan való hazatérés legnagyobbrészt csak akkor fog megtörténni, mikor az idei termést kell majd betakarítani. Tudjuk azt is, hogy akik a hadifogságból hazajönnek és még fegyverképesek, egyhónapi szabadság után ismét szolgálatba hivatnak. így aztán, mikor a hadifoglyok elmennek tőlünk, nem pótoltatnak kellően a mezőgazdasági munkák terén azzal, hogy hazajönnének az illető gazdáknak hadifogságból kiszabadult családtagjai. Nagy kérdés hát, hogy ha már el is fogjuk érni a több termelést, miként fogjuk elvégezni annak a betakarítását? Az orosz hadifoglyok a béke megkötése óta már ugy tekintik magukat, mintha csak internálva volnának és csak kicserélésre várnának. Munkájuk már nem is oly intenzív, kissé félvállról veszik a dolgot. Bizonyos fegyelmetlenség van köztük, amit megmagyaráz az a körülmény, hogy ők is tudják, hogy Oroszországban a mieink is már várják a hazajövetelt. Ezzel szemben azt látjuk, hogy egyes üdülőhelyeken számos oly katona van, aki egészen alkalmas volna mezőgazdasági munkára, sőt aki a maga gazdaságában bizonyára jobban üdülne, mint ott, ahol két embernek van egy ágya, ahol élelmet is keveset kapnak, annyira, hogy az üdülő katonának magának kell elmenni a városba és ott kéregetni. Az üdülés feltétele a kényelmes szállás és a kellő élelmezés. Már pedig e tekintetben az egész országban a lehető legrosszabb állapotban vannak az üdülő kórházak. Semmi figyelem sincs arra, hogy ott betegek vannak, akiknek össze kellene erejüket szedni. így Budapesten a Jázmin-utczában is ezer számra vannak ilyen emberek, akik csak unatkoznak és a lelküket csavarja az a vágy, hogy visszajuthassanak rendes munkájukhoz. Aztán behívtak egy csomó szolgálatra alkalmatlan embert is, ezek is ott lopják a napot, holott odahaza becsületes foglalkozásukkal nagy hasznot hajthatnának az államnak. Szegeden is nagyszámú ilyen alkalmatlan van összegyűjtve. Ezekkel gelenksübungokat csináltatnak mindennap, azt mondva, hogy igy jobban izlik majd nekik élelem, amit nem adnak meg nekik. Nagyon sok munkaerőt látok igy tétlenségre kárhoztatva, amelyet feltétlenül fel kellene használni a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem terén, nem pedig indokolatlanul elvonni onnan. És látok egy végtelenül szomorú jelenséget. Beosztanak irodába alkalmatlanokat, akik csak nevüket tudják leirni. Ott ülnek egész nap és semmit sem csinálnak. Az ilyen eljárás hangosan hivja ki a kritikát. Sajnálom, hogy a honvédelmi minister ur nincs itt, mert biztosra veszem, hogyha megvizsgálja mindezt, ugy fogja találni, ahogy előadtam és lehetetlenség, hogy elzárkózzék az orvoslás elől. Tudjuk, milyen nagy szükség van mezőgazdasági munkásokra. 0 felsége elrendelte, hogy az 1867—69. évbeli születésűek leszereljenek, azonban ez a leszerelés nagyon lassan megy; az 1867-esek nagyobbrészben leszereltek, azonban a felerész még mindig ott van, daczára a királyi parancsnak és az 1868-asok közül még senki sincs szabadságolva, még kevésbbé az 1869-esek. Ily körülmények között ez nem segit a mezőgazdasági munkások megfogyatkozott számán. Annak nincs semmi akadálya, hogy a 42 éven felüli segédszolgálatos és őrszolgálatos népfelkelők, továbbá az üdülő-kórházakban elhelyezett mezőgazdasági munkások szabadságoltassanak legalább a legnagyobb munkaidőre. Végtelenül sajnálom, hogy ezt az interpellácziómat, amelyet márczius 12-én jegyeztem be, csak most hozhatom a t. képviselőház elé, azonban ennek az oka azok a viszonyok voltak, amelyek a legközelebbi kormányválsággal voltak kapcsolatosak, de én hiszem azt, hogyha megszivlelós tárgyává méltóztatnak ezt tenni, javulni fog a helyzet. Minél előbb el kell tehát bocsátani azokat az alkalmatlanokat, akiknek foglalkozást nem tudnak adni, szintúgy az üdülőkőrházakban levő és élelmezés nélkül ott szenvedő egyéneket. Ilyképen a kincstárnak is nagy megtakarítás lesz, másrészt ez nagy hasznot jelent a gazdaságoknak. (Helyeslés bal felöl.) Ennélfogva azt kérdem a m. kir. ministerelnök úrtól, földmivelésügyi minister úrtól és honvédelmi minister úrtól (olvassa):
