Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.

Ülésnapok - 1910-784

150 784, országos ülés 1918 május lé-én, kedden. ják a kivetési eljárást, mert nem hiszem, hogy ez oly mértékű lett volna, hogy gátolhatta volna a kivetési eljárást, másrészt pedig ott, ahol ily nagy, fontos anyagi érdekekről van szó, ez a szempont nem dönthet. Hiszen ami a kivetési eljárást illeti, ott sokkal nagyobb konfúzió és sokkal nagyobb nehézség támad pl. az úgynevezett arányositásnál. Ez tényleg nagyon nehéz munka, amidőn t. i. a fikszfizetésüek plusz jövedelme megállapíttatik a jövedelemadó alapján, azonban az adófizetés alapján levonatik ebből az adómentes jövedelem és arányosittatik a jövedelmi ágak között az adózási tétel. Ez a jövedelmekre nézve meglehetős komplikált munkát okoz és ha már nem tudtuk életbe léptetni a maga teljes egészében az 1909. évi törvényt, amely a IV-ik osztályú kereseti adó eltörlésével a jövedelmi adót állapította meg az egész vonalon a felsőbb fizetéseknek bizonyos pótlékolásával, nem tudom, vájjon nem lehetne-e itt bizonyos egyszerűsítést találni, főleg, hogy most már leszállottimk a 10.000 koronás jövedelemre, tehát elkerülhető az a veszély, hogy — mondjuk — nagyobb fizetésű és jövedelmü emberek egyszerűen kiesnek az adófizetési kötelezettség alól ? Nem lehetne-e itt közelebb hozni a tényleges adófizetést a ténleges adóalaphoz és az arányosítás által a kivetési munkálatokat lényegesen megkönnyíteni ? Ezt abból a szempontból mondom, mert a kivetéseknél — ismétlem — igen sokszor fennakadás történt a számitások tekintetében és itt aztán tényleg kompiikálódott magának az eljárásnak világossága. Ami illeti a jövedelemadótétel fokozását progresszív alapon, a hat százalékig való felemelés a 120.000 és 200.000 koronás tételeknél természetesen helyes, sőt, merem mondani, hogy a jövedelemadónál a progresszivitás elvének lehetőleg fokozatos megvaiósitsáa az óriási jövedelmeiméi indokolt, feltéve ha könnyitünk ugy az alsóbb fokoknál, mint főkép a nagy családtagu alanyoknál, a gyermekek számát figyelembe véve, mert az állam, amely tényleg nincs abban a helyzetben, hogy bőven adjon engedményeket, inkább ott vegyen többet, ahol többet talál és könnyítsen ott, ahol a gyermekek nevelése, fentartása és táplálása czéljából tényleg minden garasra szükség van. A jövedelemadó egyéb részeinél azt hiszem nagyban és egészben az eddigi rendszer meg fog maradni. A vagyonadót illetőleg szerény nézetem az volna, hogy sajnálnám nemcsak adózási, finaneziális szempontból, de — ki fogok rátérni miért — produktivitási szempontból is, ha teljesen megszűntetnék az 1916: XXXII. t.-czikkben lefektetett azt az elvet, amely szerint a vagyonadónál a jövedelemadó hasonló természetű része levonatott és most az uj törvény szerint a jövedelemadó hozzácsatolásával ez átlagosan 100%-os emelkedésnek felelne meg, ami lehet indokolt pénzügyi szempont ból, de adóteóriai szempontból elejti azt, amit az 1916. évi törvény kifejezésre akart juttatni, hogy a nagyobb produkczióval dolgozó vagyonokat e tekintetben előnyben óhajtja részesíteni. Hiszen az 1916. évi adótörvénynek legnagyobb ornamentikája épen az volt. hogy

r ahol az illető a maga szorgalmával, a maga tevékenyséo-ével annak a tőkének gyümölcsöztetését növelte és fejlesztette, ennek kompenzáczióját abban nyerte, hogy a befizetett jövedelemadóiöbbletct a maga javára a vagyonadóból levonhatta. Ahol többtermelésről beszélünk, mindig — és kell is beszélni — ezt a részt nem volna szabad teljesen elejteni és ha a pénzügyi helyzet talán nem engedi meg, hogy ezt a jövőben is teljes mértékben érvényesítsük, mégis azt hiszem, hogy az átmenetnél ezt az óriási emelést átvinni nem volna szabad. Ha pedig a vagyonadónál szükséges ez a többlet, amire a pénzügyminister utalni kíván, talán lehetne vagy a megosztásnál vagy — és ezt nyíltan kimondom — a progresszivitásban esetleg tovább is menni. Határként most a 2,400.000 koronás vagyon van megállapítva, ahol elérjük a 0'5%-ot. Égy ilyen vagyon azonban a mai viszonyok között legfeljebb középszerű, de abszolúte nem nagy vagyon még. Nem olyan nagy vagyon, amilyenek tényleg vannak és minduntalan ujabbak és ujabbak keletkeznek. En tehát azt hiszem, hogy ahol a fokozatok 20.000 koronától kezdve 2,400.000 koronáig igy emelkednek, ott lehetne még egynéhány fokozatot beállítani a magasabb vagyonokra, legalább is 10 millióig, és a nagyobb és legnagyobb vagyonok adózás alá vétele által a kisebb vagyonuknál enyhíteni az adóterhet. Ismétlem, nem vagyok szakember a pénzügyi adózás terén, ezért ezt csak mint eszmét vetem fel, kérve az igen tisztelt pénzügyminister urat, legyen szives ezt megfontolás tárgyává tenni. Elvégre talán lehetne azt a többletet, amit ő kétségtelenül el akar érni s aminek elérését természetesen én is kívánatosnak tartom, biztosítani anélkül, hogy a középvagyonok túlságos megterhelése álljon elő. A német Ergänzungssteuernél ez a leszállítás nincs meg ; ez egy specziális magyar rendelkezés volt a törvényben, amely az 1913-iki német törvényben nem foglaltatik benn. Nem szabad azonban elfelednünk, hogy a német Ergänzungssteuer mennyivel alacsonyabb kulcscsal dolgozik. Az alsó fokon, kezdetileg, eléri ugyan a mienket, de azután 10.000 márka után 5 márka, holott nálunk 0'5%, ami tehát sokkal súlyosabb terhet jelent, mint a német kulcs, amely csak kiegészítés, a mienk pedig különálló megterheltetés. Én tehát, amennyire csak lehetséges, hefyesnek tartanám a vagyonadó leszállítását a jövőben is kapcsolatba hozni a jövedelmi adóval, ha pedig ez a maga egészében lehetetlen volna, ugy kérném ezt legalább részben megvalósítani és a különbözetet, amennyiben arra szüksége volna a pénzügyminister urnak, esetleg azáltal megszerezni, hogy a vagyonadónál további progressziót hozunk be. Ami a hadi nyereségadót illeti, természetes,