Képviselőházi napló, 1910. XXXIX. kötet • 1918. április 23–junius 21.
Ülésnapok - 1910-783
m 783. országos ülés 1918 május 13-án, hétfőn. tását, amit a király programmjáhan tűzött maga elé ki, ő magára nem vállalhatja, épen az reá nézve ma is a helyzet, ma is megvannak ugyanazon nehézségek és ugyanazon ellentétek, amelyek akkor fennállottak. Miképen lehet tehát ily körülmények közt megegyezést létesiteni ? Csakis ugy, ha meghajlunk és meghódolunk azon ellenvetések előtt, amelyeket ezen választójogi javaslattal szemben gróf Tisza és társai felhoztak Ez a meghajlás valóban ki is lett fejezve abban, hogy az igen t. ministerelnök ur elejtette a hősök választójogát. A többi engedményt még ma nem látjuk tisztán, ezeket tehát nem érintem, de az tény, hogy a hősöknek, a harcztéren küzdőknek tett Ígéreteket a ministerelnök ur elejtette, ezt ma már meg lehet állapitani. Pedig ez volt a fundamentuma, ez volt az egész alakulás lényege és mégis ezt ejtette el a ministerelnök ur. Azt mondják, hogy ilyen Ígéretek nem hangzottak el Azt hiszem, az igen tisztelt ministeielnök ur nincs ezen állásponton, mert hisz ő megmondotta, hogy azt a programmot, amelyet a király hozzájárulásával az előző kormány hirdetett, állja, azzal áll vagy bukik. Ez tehát mint Ígéret reá nézve feltétlenül kötelezővé vált De vájjon mi is, akik választójogi programmunk alapján a házban helyet foglaltunk, megváltoztattuk-e álláspontunkat ? Egy-két képviselőtársam kivételével mindannyian szigorúan állunk ma is a régi alapon Az a szervezett munkásság is, amely j>edig nem jelentéktelen tényező a hazában, mert ott dolgozik az ipari műhelyekben, az eke szarvánál, az a munkásság, amely a király Ígéretében bízva, a jogok kiterjesztését remélte, a csalódottság éizésével van eltelve. De nem kétoldalú kötelezettség volt-e az is, midőn a fronton 'lévőtől megkívánjuk, hogy a harciban életét napról-napra koczkára tegye, viszont azt mondjuk neki : »hogyha te megmaradsz hűségben, önfeláldozásban kötelességed teljesítésénél, akkor az állam jogaiban való részvétel vár reád !« Ez oly ígéret, melyet elejteni, melytől elállani teljesen megengedhetetlen dolog. Nem használok súlyos kifejezést, ha azt mondom, hogy ez mintegy kétoldalú ügyletté vált és ezt nem feledheti el sem a kormány, sem az uralkodó, amiként, hogy ezzel a háború súlyos, véres küzdelmei között a legnagyobb méltánytalanság érzetét ne keltse fel. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Hogy ily ígéretek tétettek, azt eltagadni nem lehet. Hát vájjon mondhatjuk-e, hogy az a katonai szolgálatot teljesítő egyén csak azzal az erkölcsi erővel bír, hogy a reá váró súlyos feladatokat mérlegelje, arra megvan a kellő intelligencziája, hogy átlássa e szerepének fontosságát, de annyi intelligencziája már nincs, hogy mérlegelje azt a királyi ígéretet is, amely felülről adatott, mérlegelje a kormánynyilatkozatok fontosságát is, melyek az ő jogainak megadását feltétlenül kötelezően megígérték. Hiszen feladnék az egész harcz erkölcsi jellegét, ha csak az egyik kérdésben tételezzük fel az intelligeneziának, az erkölcsi érzéknek megI létét, a másikban pedig nem. Nagyon súlyos, nehéz következmények azok, amelyek ebből, ezen a téren az ígéretek megszegéséből előállhatnak és épen az az államférfiúi bölcsesség, hogy ezen súlyos következményeket elhárítsuk és azok bekövetkeztét lehetetlenné tegyük. Milyen politikai alakulás állott itt elő ? Láttuk, hogy azt mondják, hogy bár az igen tisztelt kormány egy nagyon csekély kisebbségre lesz szorítva, azért a kormány mégsem lesz imparlamentáris, hiszen esetről-esetre megkapja a támogatást és csak akkor válik imparlamentárissá, ha leszavazzák. Ez technikailag lehetséges, külsőleg szépen mehet a dolog, de nézzük ennek a kérdésnek a másik oldalát. Ad-e egy kormánynak elég erkölcsi alapot, elég parlamenti támaszt és erőt az, hogy a kormány — ne méltóztassék rossz néven venni — ilyen szégyenletes helyzetbe sodortassék, hogy soha a maga erejéből, saját táborából ne tarthassa fenn magát, hanem mindig idegen, kikölcsönzött erők támogatására legyen utalva ? (Ugy van ! a baloldalon.) Lovászy Márton : A munkapárt kegyelméből. Holló Lajos: És van még más oldala is a dolognak. Lehet valakinek többsége, lehet egy irányzatnak képviselője, akkor a felelősség kell hogy erre háruljon. Nem lehet a felelősséget másokról levenni és saját magára hárítani, de a parlamentarizmusnak épen az az alapja, hogy az, aki valamely többséggel bíró irányzatot képvisel, többsége lehet egy irányzatnak képviselője, akkor a felelősség kell hogy erre háruljon. Nem lehet ezt a felelősséget levenni mások vállairól, hanem meg kell hagyni azt annak a vállain, aki a többséget bírja. Ha a ministerelnök urnak nem lett volna az a meggyőződése, amit én nem tételezek fel, hogy ő vallja a hősök választójogának megadását, akkor bizonyára nem vállalkozott volna arra, hogy egy kabinet élére álljon, amely ezen elvek megvalósítását tűzte ki czélul. Az volt igenis a ministerelnök ur meggyőződése, hogy ő áll és bukik ezen programmal. így tehát csak az lehetséges, hogy ezen meggyőződésében változást idéztek elő vagy a körülmények, vagy az uralkodó akarata. De ha ez a változás beállott, akkor egy változott programúinak végrehajtása már nem lehet a ministerelnök hivatása, aki épen ellenkezőleg az ezzel ellentétes álláspont keresztülvitelére vállalt ünnepélyesen kötelezettséget, A ministerelnök urnak akkor csak azt lehetett volna mondania : Felséges Uram, ha elejti megbízatásunk alapjait; ha nem járul hozzá azon eszközök alkalmazásához, amelyek annak keresztülvitelére szükségesek, akkor van a parlamentnek többsége, annak vannak vezérei, tessék azokhoz fordulni, tessék a felelőséget azokra hárítani. Ha mi vállalkozunk, akkor csak a Felséged által jóváhagyott programmnak keresztülvitelére vállalkozhatunk és annak egyetlenegy eszköze van : a választások keresztülvitele. | Az nem keresztülvitel, amit a ministerelnök ur mond, hogy ami elérhető, azt ő most keresztül-