Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-759

759. országos ülés 1917 elkövetkezendő ama béketárgyalásokon, amelyeknek ma még semmi jelét nem látom, avagy a dolgok természetes súlyánál és rendjénél fogva, azt még nem tudom. De egyet tudok: hogy akárminő nagy gazdasági közösség, vagy kevesebb közeledés legyen és bármiként forduljon és álljon is a világ sora nagy vagy kissebb gazdasági területekkel, egyről biztos vagyok, hogy a midőn a nagyobb gazdasági egységek velem, a kisebb gazdasági egységgel keresik a szövetséget; keresik az én támogatásomat, a nagyobbak, az erősebbek, azt sohasem azért teszik, mert engem akarnak emelni; nem, ezek a nagy gazdasági egységek engem azért keresnek, hogy ezzel nagyobb nyomatékuk legyen azon béketárgyalások rendjén, nem az én, hanem saját előnyükre, amelyeken a világ gazdasági kérdései döntetnek el. Mert ha valahol, ugy itt áll az, hogy kis államok a gazdasági egységben nem lesznek egyebek, mint u. n. kompenzaczionális objektumok a nagyállamok oldalán. S ha valamit saját érdekükben az ellenkövetelések számára, majd engedni kell, egész bizonyos, hogy a kisebb gazdasági egységek terhére fogják az engedményeket megtenni, s amit a kisebb gazdasági egységek révén el fognak érni, igyekeznek majd a maguk javára gyümölcsöztetni. Ilyen körülmények között egy öntudatos és gondolkodó nemzet a saját vámterületének ura fog és ura akar maradni. Erre törekszik Ausztria, ennek a törekvésnek érdekes szinxptomáit épen Ausztria produkálja, amint azt a legutóbbi reichsrati tárgyalásokból látjuk. Látjuk és halljuk, hogy odaát nyiltan és egyenesen kimondják, hogy a közösséget Magyarországgal meg kell szüntetni. Hiszen ha élczelődni akarnók, akkor Teleszky igen t. képviselő úrral szemben hivatkozhatnám arra, hogy odaát fognak minket az önálló vámterületre szorítani. Hát akkor mi ezen a párton ily körülmények között teljes nyugalommal várhatjuk be összes politikai törekvéseinkkel azt az álláspontot, amikor a békéről szó lesz; s mi meg vagyunk győződve daczára annak, hogy nem vagyunk szakemberek, de logikus, józaneszü emberek, hogy az önálló vámterületet Magyarország számára ugyancsak azok a béketárgyalások feltétlenül meg fogják hozni. És a t. képviselő ur is mintegy sejtelmeivel bir ennek, mert hiszen a t. kormányt hibáztatja azért, hogy ezen törvényjavaslatába felvette az osztrák kormánynak szerinte azon veszedelmes kikötését, hogy a jelen szerződés és a kiegyezési szerződések annak idején alkotmányos hozzájárulástól tételeztessenek fel. S azt mondja erre az igen t. képviselő ur, hogy ez egy szimptomája annak, hogy az osztrákok már előre provideálnak arra hogy az általuk — tudniillik az igen t. képviselő ur által, a minister és a kormány által — megkötött állítólagos jó kiegyezéstől minket, ha szükségük lesz, ha a béketárgyalások ugy mutatják, elüthessenek azzal, deczember ll-én, kedden. 39 hogy a Reichsrat nem fogja megszavazni, tehát a kormány részéről hiba volt, hogy ezen kikötéshez hozzájárult és azt szerződésbe foglalta. Ismét ha élczelődni akarnék, azt válaszolhatnám az igen t. képviselő urnak, hogy ha ez a taktikai fegyver jó az osztrákoknak, ha szabadulni akarnak a rájuk nézve kellemetlen kiegyezéstől, ezzel a fegyverrel mi is épen olyan jogon és módon ugyancsak élhetünk, vagyis mi is, ha az a kiegyezés a béketárgyalások rendjén csakugyan rossznak fog bizonyulni, ugyanezen módon megszabadulhatunk tőle, tehát amit ők nyertek, ugyanazt nyertük mi is a kikötés által. Megvallom, t. képviselőház, hogy én arról a kiegyezésről, amit oly jónak festett a t. képviselő ur, nem tudok semmit; azt sem egészében, sem részleteiben nem ismerem. Azt hiszem, hogy az én pártomban és a kormányt támogató pártokon senki sem tud arról, illetve tartalmáról semmit. Most tehát hozzánk azt a felhívást intézni, hogy miért nem igyekezünk ezt az igazán jó kiegyezést az országra nézve megvalósítani, hogy miért akadályozzuk ezt meg, ez egy olyan nem korrekt felhívás, amelynek elhangzania sem lett volna szabad senki részéről, de legkevésbbé a volt kormány tagja részéről, amelynek módjában lett volna a kérdést a ház előtt teljesen tisztázni, ideterjeszteni, hogy amennyiben csakugyan olyan jó a kiegyezés, a képviselőház azt elfogadhassa. (Ugy van! a baloldalon.) Igen ám, csakhogy ugyanakkor ők maguk tették magukra nézve és az országra nézve azt a korlátot, (Ugy van! a baloldalon.) hogy az általuk megkötött kiegyezést nem a mai, hanem az ezt követő törvényhozás lesz hivatva elfogadni és csak végszükségben hoznák ők e ház elé. Vájjon a t. képviselő ur és pártja szerint ez a végső kényszerítő szükség azóta, hogy megszűntek kormányon lenni, ma beállott-e vagy sem, annak bizonyításával a t. képviselő ur adós maradt. (Ugy van! a baloldalon.) Mert ha tényleg fenforogna ez az általános feltételezett lehetőség annyi józan objektivitást feltételezhet rólunk, hogy mi is beismerjük, ha tényleg fenforog, de mimdenekelőtt a kormány és különösen annak feje, aki közgazdasági kérdésekben, azt hiszem, elsőrendű és megbízható szaktekintély. (Ugy van! a baloldalon.) Mondom, mi is szükség állapotát elfogadnék és határoznánk az általuk megkötött kiegyezésről, de amikor nekünk fogalmunk sincs arról, összehasonlítást nem tehetünk, nem tehetünk összehasonlítást az önálló vámterület állapota sem az eddigi kiegyezések tekintetében, ami érdekeinkre nézve és akkor azt kívánni a kormánytól, hogy az általuk szabott korlátot, amely a kiegyezési kérdéseket a jövő országgyűlés elé utalja most felszabadítsa, nem lehet és azonban, hogy e korlátot miért akarja épen ma felszaba-