Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-759
759. országos ülés 1917 deczember 11-én, kedden. 37 olyan biztosra vettünk, mintha már a törvény- I hozás is jóváhagyta volna, azon különböző szimptómák folytán, melyek ugy itt, mint ott felmerültek, olyan kétséges színben tüntették fel a dolgot, hogy majd idővel, midőn talán tiz év múlva ezen kérdésekről fogunk beszélni, megint azt lehet majd mondani, amit most a t. ministerelnök ur mondott a Széll-Körber-féle kiegyezésre, hogy akkor már a Tisza-Clam-féle kiegyezés a levegőben lógott. Itt van a különbség. Ezért nagyon komolyan mondhattuk azt, amit akkor mondtunk és nagyon komolyak az aggályok ma is, amelyeket ma nyilvánítunk. Ez a személyes kérdés. Ami félreértett szavaim értelmének helyreállítását illeti, bocsánatot kérek, amit a provizóriumról mondtam, nem ugy értettem, ahogy a t. ministerelnök ur, hogy most, 1917 végén, lejártak a kereskedelmi szerződések ós igy ideiglenes viszony áll fenn. Beszédemnek az a része vonatkozott a t. vallás- és közoktatásügyi minister ur régebbi álláspontjára, amikor ő azt tartotta, hogy hosszabb provizóriumot kellene csinálni, amire azt mondtam, hogy igen tetszetős dolog, igen sok érv szól mellette, én is állást foglalnék mellette, ha egész Európa ezen az állásponton volna. Ma nem ez az eset. A mai helyzet egész más. Ma technikai provizóriumokról van sző és ez nem vonatkozik arra, amit a t. vallás- és közoktatásügyi minister ur akkor mondott és amiről én beszéltem. Azt kérdi a t. ministerelnök ur: Mit csináltam volna én, ha én lettem volna az ö helyzetében ? Én azt hiszem, ha tovább is ugy vitettek volna a dolgok itt és odaát, mint júniusig, akkor talán nem merültek volna fel azok az aggályos jelenségek, amelyek az én szememben megindokolják ma, hogy a kiegyezést a béketárgyalások előtt törvényerőre emeljük, igy tehát nem lettem volna abban a helyzetben, hogy döntsek. Ha azonban felmerültek volna ezek az aggályos jelensr'gek, arra törekedtem volna, hogy a végleges kiegyezést most tető alá vigyük. Ami végül azt illeti, hogy a t. ministerelnök ur szerint én hibáztatom, hogy ő belement a 14. §-nak Ausztriában való kikapcsolásába, bocsánatot kérek, félre méltóztatott érteni szavaimat. Én csak azt helytelenítettem, hogy abba méltóztatott belemenni, hogy az a szerződésben fejeztessék ki. Abban igaza van a t. ministerelnök urnak, hogy ők szerződésbe vették be, akkor nekünk is a szerződést kellett módosítani. De épen ezt tartom én helytelennek. Abszolúte nem látom be, miért kell e tekintetben a magyar törvényhozásnak állást foglalnia. Én a t. ministerelnök ur helyében, ha az osztrák kormány hozzám jön, azt mondtam volna, hogy ez az osztrák kormány belügye, ez nem szerződési ügy, tessék az osztrák törvényjavaslatban kimondani, hogy a kiegyezésnek a szerződés ezen és ezen pontjában foglalt életbeléptetése alatt csak a törI vényhozási kiegyezés értetik. Ha a t. ministerelnök ur ehhez járult volna hozzá, ezzel válságot nem idézett volna elő, mert az osztrák kormánynak el kellett volna fogadnia és nem állott volna elő a mostani eset, hogy szerződésileg köttetik le olyasmi, ami szerződés szubsztrátumát nem is kell, hogy képezze. Amennyiben tovább foglalkoztam ezzel a kérdéssel, megjegyzem, hogy csak mint szimptomával foglalkoztam vele, hogy jelezzem, hogy az énáltalam emlegetett veszély nem képzelt veszély, mert Ausztriában nagy előrelátással dolgoznak azon, hogy fait accompli-t teremtsenek számunkra. Különben igen nagy megnyugvással veszem tudomásul — és ez a mai vitának örvendetes része — a t. ministerelnök urnak azt a kategorikus kijelentését, hogy a béketárgyalások során minden esetre gondoskodni fog, hogy a közös vámterület tekintetében prejudicium csak akkor alkottassák, ha teljesen biztosíttatik a Tisza-Clam-féle kiegyezés elfogadása. (Félkiáltások balfelől: Ezt nem mondta! Gr. Tisza István: Szórói-szóra ezt mondta! Teleszky János: Ezt igen nagy megnyugvással veszem tudomásul, én csak azt kívánom, hogy a t. ministerelnök urnak módja is legyen ezt megvalósítani. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Simontsits Elemér foglalja el.) ESnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik ? Hammersberg László jegyző: Győrffy Gyula! Győrffy Gyula : T. képviselőház ! Az egyesült függetlenségi és 48 as párt megbízásából tisztelettel kijelentem, hogy a törvényjavaslatot a párt elfogadja. És ezzel tulajdonképen be is érhetném, ha az előttem szólt Teleszky János mélyen t. képviselő ur, volt pénzügyminister, pártomat különösen felelősségre nem vonta volna azért, hogy mi daczára annak, hogy az önálló vámterület álláspontján állunk, amely program műnk egyik elvi alapja, annak idején pártunk vezére fentartással egy oly kormány kebelébe lépett s mi egy oly kormány támogatására vállalkoztunk, amely nem az önálló vámterület híve, mondom, ha azért minket felelősségre nem vont volna, be is fejezhetném felszólalásomat. Igy azonban kötelességem ugy pártom nevében, mint a magam részéről is beszédére észrevételemet megtenni. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Azon kezdi a t. képviselő ur, hogy amidőn pártom vezérét, gróf Apponyi Albertet (Éljenzés a baloldalon.) megdicsérte azon elvi fentartás kijelentéséért, amelylyel pártjával egyetemben a kormányhoz csatlakozott, ugyanakkor ma logikája rendjén kénytelen, oda lyukadni, hogy tulajdonképen ez részéről és pártunk részéről