Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-774

414 774. országos ülés 1918 február 22-én, pénteken. század második felétől kezdve a bécsi gazdasági politika, amely rólunk, de nélkülünk határozott, meg nem akadályozza a magyar ipar fejlődését, meg vagyok róla győződve, hogy Felső-Magyarország ipar tekintetében nem igen állana távolabb, mint Csehország iparos vidékei. Most saját kezünkben van a magunk sorsa, kovácsoljuk meg jól és a felvidéki ipar megteremtésére tegyünk meg' minden lehetőt. Ez nemzeti szempontból is igen fontos. Igaz, hogy a Kárpátok abroncsa azt a túlnyomólag nem magyarajku népet ideszoritja a nagy magyarsághoz, de nekünk gondoskodnunk kell arról, hogy belső szerves kapcsok is fűzzék hozzánk. Ha erős és hatalmas ipar fejlődik ki Felső-Magyarországon, annak az iparnak a fogyasztója a nagy magyar Alföld lesz, viszont a nagy magyar Alföld látja el majd nyersanyaggal, élelemmel a Felvidéket, tehát meg lesz á természetes vérkeringés, amely szervesen fogja hozzánk fűzni országunknak ezt a részét. Azt se méltóztassanak elfelejteni, hogy azokon a vidékeken, ahol ipar fejlődik, egyúttal a magyarság is fejlődni fog, az ipar megteremtése egyúttal a magyarosodásnak legegyszerűbb, legtermészetesebb eszköze. Ezért vagyok bátor nagyon kérni a mélyen tisztelt kormányt, méltóztassék tervbe venni és az előmunkálatokat is megtenni, hogy Kassán a műegyetem felállittassék. (Helyeslés jobbfelől.) Ott tulajdonképeu nemcsak a feltételei vannak meg ennek azokban a kultúrintézményekben, amelyek már ma is igen jól működnek, hanem olyan kedvező a helyzet, hogy aránylag csekély anyagi áldozattal lehet azt létesiteni. Ott van az igazságügyi tárcza alá tartozó javitó-intézet. Ennek van hatalmas telke, vannak ipari épületei, van gazdag gépfelszerelése, különösen a textiliparban és a bőriparban. Ezeket mind fel lehetne használni az uj műegyetemnél. Még egy kérdést óhajtanék pár szóval megemliteni. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) T. i. a kisiparosok sorsára is bátor volnék felkérni az igen t. kormány nagybecsű figyelmét. Én nem osztozom azoknak véleményében, akik azt tartják, hogy a kisipar tulajdonképen már egy idejét múlt, elavult gazdasági alakulat, amelyre csak pusztulás vár. Niamessny t. képviselőtársam már rámutatott arra, hogy azokban az iparágakban, melyekben az egyéni izlés a fő, igenis prosperálhat a kisipar is. De azonkívül az iparágaknak egész sorozata van, amely főleg a kis városokban és a falvakban kevéssé érzi a nagyiparnak elzuzó versenyét és ha az a kismester érti a maga mesterségét, ha józan, takarékos, szorgalmas, akkor boldogulni fog. Ezért nagy hibának tartanám, ha a mi kisiparunkat, amely annyi bajjal küzd, sorsára hagynók és elbukni engednők. (ügy van! jobbfelöl.) A múltban sok hiba történt a czéhrendszer megszűnése után. Ennek a megszűnését természetesen a kor követelte, de azokat az erkölcsi és anyagi erőket, amelyek a czéhrendszerben megvoltak, konzerválni kellett volna az uj kornak megfelelő formában. Ez nem történt meg. De hagyjuk a multat és nézzük a jövőt. A kisiparnak égő sebe volt már a háború előtt is a nagy tanonezhiány. Ez még sokkal érezhetőbb lesz, mint a múltban. Mikor egy gyerkőcz is hihetetlen napszámbéreket kap hogyan reméljük meg azt, hogy majd iparostanoneznak megy. De a jövőre nézve sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a világháború folytán a mi születési arányunk a normálisnak alig harmadára szállt le egész nemzedékek fognak kiesni a magyar nemzet sztrukturájából. Ezt nagyon meg fogja érezni minden gazdasági ág, de különösen meg fogja érezni a kisipar. Itt is van azonban egy medencze, amelyből eddig nem merített a kisipar, amelyből azonban ezután meríthet és merítenie is kell. T. i. az intelligens osztály. Még a kisintelligenczia is idegenkedett attól, hogy ipari pályára adja gyermekét. Ezen egy mód volna segíteni: a tanonezotthonok felállításával. Ha a szülőnek nem kell aggódnia, hogy a mesterhez ellátásba adva gyermekét, ott milyen bánásmódban részesül majd, hanem ha jól szervezett tanonezotthonokban gondoskodunk a tanonezok egy részének kiképzéséről, ahol szakszerű vezetés, erkölcsi felügyelet alatt állanak, sokkal szivesebben fogja az intelligens közönség is erre a pályára adni gyermekét. Az én igen t. barátommal és képviselőtársammal, gróf Klebelsberg Kunóval, mint közoktatásügyi államtitkárral annak idején nagyon sokat tanácskoztunk a tanonczkérdésről. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) A tanonezügy, amint méltóztatik tudni, két tárcza ügykörébe tartozik, a kultuszministeriuméba és a kereskedelemügyi ministeriuméba és mint minden ilyen közös intézménynél, bizony gyakran voltak határvillongások, amelyek nem váltak épen az ügy javára. Elmondhatom, hogy az én igen t. barátommal, akinek termékeny alkotó szelleméből annyi inspirácziót merítettem, amit hálásan kell itt is felemlítenem, testvéri szeretettel és egyetértéssel dolgoztunk ebben az irányban. De nemcsak mi, hanem a referensek is a legnagyobb, a legszebb harmóniában működtek. A tanonezotthonok egész rendszere kidolgozva készen áll. Nagyon kérem a mélyen t. kormányt, méltóztassék ezt az elejtett fonalat ismét felvenni és ebben az irányban haladni. A kisiparnak azonkívül ezer baja van és még inkább ezer baja lesz a háború megszűnése után. Hiszen a hadbavonult iparosok műhelyei elhagyatva állanak, szerszámaik, munkagépeik vagy elpusztultak, vagy elkallódtak. Ezt tétlenül, összetett kézzel nem lehet, nem szabad nézni. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) A kormánynak kötelessége, hogy a kisiparosokat igenis ismét abba a helyzetbe juttassa, hogy megnyithassák műhelyeiket és tovább dolgozhassanak becsülettel. (Igaz! ügy van / a jobb- és a szélsóbaloldalon.) De nekik nemcsak erre van szükségük, hanem szellemi vezetésre is. Az iparfelügyelők erre a feladatra nem alkalmasak. Elég az, ha ők a ma-