Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-773

400 Wá. országos ülés 1918 Ilyen gazdálkodás mellett voltak tekintélynek örvendő gazdák, — magam is nem egyet ismertem — akik azt mondották, hogy az igás ökörnek abrak nem dukál. Abban az időben ez ment ugy, ahogy. Ma azonban az igás ökörtől nagyobb munkateljesítményt követelünk, mint követeltek akkor; ma nem szántunk négyes, hanem kettős ökörfogattal és ha az igás ökör nem kap abrakot, a rá rótt munkát nem fogja tudni elvégezni, annál kevésbbé, mert a széna- és szalma-rekvirálás olyan alaposan hajtották végre, egyes vármegyéket annyira kipusztítottak, hogy az igás ökröt leginkább csak őszi szalmával lehet tartani. Nagyon kérném a földmivelésügyi minister urat, illetőleg az összkormányt, hogy ezt a rendeletet változtassa meg, mert különben kiteszszük magunkat annak, hogy a tavaszi munkák nem lesznek elvégezhetők, amiből az egész országra nagy kár háramolhatik. T. ház ! Még néhány szóval a szeszter-melő gazdák sérelmes helyzetével kell foglalkoznom. A kormány a szesz határárát 600 koronáról egyszerre 2000 koronára emelte fel, ne méltóztassék azonban azt hinni, hogy ebből a termelőnek valami sok jut, mert mig 600 korona volt a szesz ára, abból a termelő kapott 195 koronát, most pedig amióta 2000 koronára emelték a határárat, kap a termelő gazda ebből 315 koronát, csak 10 K jut a kereskedőnek, a többit kapja az állam mint szeszadót, szeszadó pótlékot és kincstári részesedést, ugy hogy a gazdák szerfelett hátrányos helyzetben vannak és nagy károkat szenvednek azáltal, hogy azt a szeszt, amely voltaképen a kincstáré, mert hiszen le van foglalva, el van rekvirálva, az egész szesz, minden ellenszolgáltatás nélkül kötelesek hosszú hónapokon keresztül raktározni és viselni az összes raktári apadásokból eredő veszteségeket, ami alatt az értendő, hogy ha a szeszből a megengedett százaléknál nagyobb mennyiségű elpárolog, a szesz után az illető gazdának az egész szeszadót le kell fizetnie. Ezenkívül még nagyobb baj származik abból, hogy ma, amikor a vasúton való szállítás rendkívül bizonytalanná vált : az ember nem tudja, hogy ha bármiféle anyagot ad fel a vasúton, az meg fog-e érkezni és semrniesetre sem biztos abban, hogy teljes egészében fog-e megérkezni és a szesztermelő gazdák, akik pénzügyőri segédlet mellett szállítják ki a szeszt a szeszraktárból, amint betették a vaggonba és nem tudják őrizni, amennyiben útközben megfúrják a hordókat, — ami természetes dolog, mert hiszen szeszinség van és a szesz nagyon drága, hiszen a szabad forgalomban a. 2000 koronás szesz 6000 koronáért adható el — mondom, ha megfúrják a hordókat és a szesz rendeltetési helyére érkezik, ahol voltaképpen az átvétel történik, a gazda fizeti mindazokat a károkat, illetve a hiányzó szeszért az összes szeszadót neki kell lefizetnie. Ez pedig óriási összegekre rug. Mindenesetre kérem az igen t. pénzügyminister urat, hogy ezen az állapoton változtatni szíveskedjék. bruár 21-én, csütörtökön. Wekerle Sándor ministerelnök: Nem köteles fizetni ! Kroiopp Hugó: Eddig folyton kirótták és most is folyton kirójják a gazdára, folyton azzal állanak elő, amikor a gazdák vitatják, hogy átadták a szeszt, hogy az átadás csak ott történhetik meg, a szabad raktárban, illetve a szeszfinomitóban, ahová a szesz irányítva van. S a pénzügy ministeriumban az illetékes ügyosztályvezetőnek is éz a felfogása, amiről meggyőződtem, mert magam is több izben tárgyaltam velük ezen kérdésről. A magam részéről arra kérem a pénzügyminister urat, méltóztassék módot találni arra, hogy most, mikor a viszonyok megváltoztak, — bár tudom, hogy a törvény ugy irja elő, de a szeszadó olyan óriási és a szesznek olyan nagy az ára — a gazdák ilyen költségekkel ne terheltessenek. Vagy adóelengedésnek legyeQ helye, vagy pedig az átvétel történjék a helyszínén a mezőgazdasági szeszgyárban. Hogy ez hogyan történjék, erre nézve most konkrét javaslatot nem teszek. A pénzügyminister ur szíves figyelmébe ajánlom, hogy sajátságos jelenség az, amelyet ma azoknál a gazdaságoknál tapasztalunk, amelyeknek répájuk van, — a többieknél nem forog fenn ez a jelenség — amely abból áll, hogy ha a gazdák át akarják adni a kitermelt szeszt, a nyersszeszt rögtön átveszik tőlük a vállalatok, nekik az elszállítás czéljaira szállítanak hordót, a nyersszeszt 24 óra alatt el lehet szállítani. Ellenben ha annak a gazdának szeszfinomitója van, akkor a legnagyobb nehézségek árán tudja csak rábírni ezeket az átvevővállalatokat, illetőleg átvevőtelepeket, hogy átvegyék a szeszt. Akárhány esetben megtörténik, — e tekintetben számos panasz van — hogy a gazdák üzemüket kénytelenek megszakítani, ami igen nagy baj az egész országra nézve azért, mert hiszen ha a szeszgyári üzem megáll, a takarmányozás folytonosságában is megszakítás áll elő, csak azért, mert ezek az átvevővállalatok a finomított szeszt átvenni nem akarják és azon az állásponton vannak, hogy először az ő szeszük kerüljön forgalomba és csak akkor, ha az ő tartályuk kiürült, akkor fogják a gazdák szeszét átvenni. Itt is méltóztassék odahatni, hogy ez az anomália megszűnjék. Áttérek most beszédem második részére. Legyen szabad rámutatnom egyes olyan intézkedésekre, amelyeket szükségesnek tartok azért, hogy a közel jövőben a mezőgazdasági irányú termelés fejlődjék és hogy a mezőgazdaság meg tudjon felelni azoknak a feladatoknak, amelyeket tőle az ország vár. Legilletékesebb helyekről elég gyakran hallottuk, hogy valutánk helyreállításának és gazdasági életünk fellendítésének egyik legfontosabb főfeltétele az, hogy kivitejünk szerveztessék és hogy minél többet legyünk képesek a háború után kivinni. Ez nagyon természetes, ezt mindenki alá fogja irni. Ezt várja az egész nemzet a magyar mezőgazdaságtól is. S ha most azt kutatom, hogy az annyira fontos mező-