Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-759

32 759. országos ülés 1917 deczember ll-én, kedden. állami kiadásokról volna szó, amelyeknek kö­zössége az 1867 : XII. törvényczikken alapul­ván, ezen közös állami kiadásokban a két állam­nak közösen kell particzipiálnia. Nem tartom egészen feleslegesnek, hogy e tekintetben az 1867 : XII. törvényczikk egyes rendelkezéseire röviden felhívjam a t. ház figyel­mét. E törvényczikk 16. §-a az mondja, hogy (olvassa): »közösek lesznek azon költségek, me­lyek a fentebbiekben közöseknek elismert tár­gyakra forditandók«. A fentebbiekben egyik paragrafusban a külügy, a másikban pedig köz­tudomásúlag a hadügy van mint ilyen tárgy felemlítve; tehát csak a külügyre és a hadügyre fordított költségek közösségét mondja ki _az 1867 : XII. törvényczikk. Ugyancsak e szakasz tovább így intézkedik (olvassa): »Ez említett tárgyakra megkívántató összes költségek közösen határoztassanak meg azon módon, mely a kezelésről szóló alábbi sza­kaszokban előadatik.« Az alábbi szakaszok, amint méltóztatnak tudni, a delegácziókról intéz­kednek, tehát meg van mondva, hogy az összes közös költségek közösen határoztatnak meg a delegácziók utján. Már most kétségtelen, hogy a delegácziók nem dönthetnek egyéb kérdésekbén, mint azok­ban a kérdésekben és azon költségek megálla­pítása tekintetében, amelyek szorosan véve kül­ügyi vagy hadügyi természetű kérdések. (Ugy van! Ugy van! jobb felől.) Miután pedig itt az egyes államok részéről az állampolgároknak saját tetszése szerinti támogatásáról van szó, evidens, hogy ez nem olyan kérdés, amely a delegácziók ügykörébe volna bevonható. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelöl.) Ez mind a két állam­nak saját ügye, amelyet elintéz ugy, ahogy akar, ennek következtében természetes, hogy viseli a terheit is ugy, amint akarja és ezért teljesen helytelen az az összekapcsolás is, amelyet a tegnapi delegáczionális tárgyalások során Ausz­triában láttunk, a hadi károk és a rokkantak, özvegyek és árvák ellátása tekintetében. A rok­kantak, özvegyek és árvák ellátása természete­sen, a legszorosabb értelemben vett közös ügy­nek : a hadügynek integráns alkatrésze. Ez régebben nem is törvény által volt szabályozva, hanem egyszerűen császári rende­letekkel. Később egybehangzó törvények alkot­tattak, amire az utóbbi időben mellesleg meg­jegyezve azért is volt szükség, mert a honvéd­ségre is ezek a határozmányok vonatkoznak, ezeket pedig természetesen csak törvényileg lehetett megalkotni. Ezt a két kérdést tehát nem lehet össze­kapcsolni. Az osztrák delegácziónak teljesen igaza van, hogy az ellátási költségek, amelyek szük­ségképeni és természetszerű következményei a háborúnak és szükségképen és természetesen hadügyi kiadások, közösen fedezendők. A károk közössége azonban el nem ismerhető, mert, mint mondtam, a kármegtéritési kötelezettség sem áll fenn. Azért foglalta el az a kormány, amelynek szerencsés voltam tagja lenni, mindig azt az álláspontot, amelyet a túloldalról annyira tá­madtak, amelynek a helyességét azonban most talán be méltóztatnak látni, hogy az erdélyi károsultakkal szemben sem ismertünk el kár­térítési kötelezettséget, hanem azt mondottuk: belátás szerint és a méltányosságnak megfelelően a magyar állam segitőakcziót fog indítani. Ez az akczió megindult az osztrákok hozzájárulása nélkül, valamint az osztrákok már sokkal előbb megindították az ő akcziójukat Gralicziában. Ezek teljesen különálló akcziók és mind a két állam a maga belátása szerint, a maga költ­ségére kell hogy viselje ezeket a károkat. Olyan kérdés, aminek nem is kellett a két kormány között megállapodás tárgyát képeznie. Megálla­podást akkor kellett volna létesíteni, ha meglett volna a hajlandóság arra, hogy közösen visel­tessenek ezek a költségek. Ez a hajlandóság sohasem volt meg, tehát megállapodást létesíteni e tekintetben nem kel­lett a múltban, nem kell a jövőben sem. A mi álláspontunk azonban mindig tiszta volt és a mi álláspontunkat az osztrák kormányok, ame­lyekkel mi tárgyaltunk, mindig ismerték is, azt nekik mindig tudtul adtuk és a leghatározot­tabban és legkategórikusabban csak azért men­tünk bele abba, hogy a kvótaleszállitás ne mind­járt következzék be, hanem később és szukczesz­szive s csak oly mérvben, amint megállapítot­tuk, mert elismertük, hogy Ausztria a hadi­károk tekintetében jobban van megterhelve, mint mi, amivel impliczite megállapítottuk és az oszt­rák kormányok tudomásul is vették azt, hogy közös károk megtérítéséről szó nem lehet. Azt hiszem, e tekintetben a magyar törvényhozás­ban nincs nézeteltérés. (Igaz ! Ugy van ! a jobb­oldalon.) Ezek után méltóztassanak megengedni, hogy röviden rátérjek a Németországgal való gazda­sági viszony kérdésére. Mint jeleztem, a mi ér­dekünkben feltétlenül azt tartom szükségesnek — és erre is törekedtünk — hogy Németország­gal végleges, vagy legalább is a fontos kérdése­ket tisztázó megállapodásaink legyenek, mielőtt a többi államokkal tárgyalásokba bocsátkozunk, mielőtt a béketárgyalások kezdőcinek. Hál' Istennek, a béketárgyalások most már küszöbön állóknak látszanak. Mégis nagyon kérem a tisz­telt kormányt, hogy ezeket a gazdasági tárgya­lásokat siettesse, mert nem lehet tudnunk, hogy a béketárgyalások milyen halasztást szenvednek. Mindenesetre törekedjék arra, hogy Ausztriával a megállapodás mielőbb törvénybe iktattassák, valamint, hogy a Németbirodalommal mielőbb végleges, vagy legalább a fontos kérdéseket tisz­tázó megállapodás jöjjön létre. A tisztelt ministerelnök ur tegnapi nyilat­kozatából örömmel értesültem arról, hogy ezek

Next

/
Thumbnails
Contents