Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-773
7-f-Í', országos ülés 1918 február 21-én, csütörtökön 385 köteleseket- a jegyzőnek össze kolktt írnia, az illetőket előállítania és hogy egy másik apróságot hozzak fel, neki kellett a sertésnyilvántartást is vezetnie. A hadbavonultak kis- és nagykorú hozzátartozóiról, a gyámoltakról és gondnokoltakról ő vezetett nyilvántartást. De mindez hagyján volna, t, képviselőház, ha a jegyző ezt nyugodtan tehette volna, de — és ezt különösen a belügyminister urnak ajánlom figyelmébe — ennek a nyilvántartásnak vezetése rettenetes sok zaklatással jár. A vármegyei árvaszékek ugyanis, amelyeknek a nagy háború közben nincs egyéb dolguk, mint a szerencsétlen jegyzőket még jobban zaklatni, a leglehetetlenebb statisztikai és nem statisztikai adatoknak összeállítására és különféle intézkedések végrehajtására kényszeritik a jegyzőket. Ha mind ehhez még hozzáveszem az adóügyekben hozott 1916. évi XXVI, XXIX., XXXIII. t.-czikkeket, azt hiszem, nagyjából halvány képet adtam arról, hogy milyen hihetetlen nehéz dolguk van a jegyzőknek. Azonban nemcsak a munkájuk szaporodott meg, hanem azoknak az ellenőrző hivataloknak és közegeknek száma is, amelyek ellenőrzést gyakorolnak felettük. A Haditermény R.-T., ennek megbízottai, ezek álra egbizottai, a sertésközpont kiküldöttei, stb. napról-napra zaklatják őket és mindennek a koronája, hogy a boradóról szóló 1918:1. t.-cz. 16. §-a még azt is megállajritja, hogy már a finánczlegényeknek is joguk van ellenőrizni az ő munkálkodásukat. Igazán tisztelettel, csodálkozással kell meghajolnom és kell meghajolnia mindenkinek a jegyzői kar előtt, (Ugy van l a jobb- és a baloldalon.) amely e nehéz időkben, gyakran családjuk nélkülözései közben, megállta helyét és hazafiasán, lelkesen végezte munkáját. (Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) És mindezért mi volt a köszönet, mi volt a hála ? Kovácsi Kálmán : Fényes László összeszidta ők t ! Zábráczky József: Kovácsi képviselő ur kivette a szót a számból : a Fényes László-féle igazságtalan és durva támadások. Ezek a támadások odakint is ismétlődnek, mert azok, akik nem kaptak segélyt vagy felmentést, nem a rendeleteket okolják, melyekhez a jegyző tartja magát, hanem csak azt nézik, hogy a szomszédasszony is kapott hadisegélyt, tehát a jegyzőt támadják. Emek egy iskolai példáját akarom felhozni és ezt figyelmébe ajánlom Fényes László képviselő urnak. Kerületem központjában három év előtt besoroztak egy kéményseprőtanulót, ki volt zárva, hogy édesanyját támogathatta volna, hiszen csak tanuló volt, különben is az anyja nem volt rászorulva. Az odavaló jegyző — és ezt nem kortéziából mondom, vagy azért, mert az én jegyzőm — Magyarországnak talán egyik legkiválóbb, legképzettebb, legszorgalmasabb jegyzője. Elmegy hozzá egy napon ez az asszony, elmondja, hogy a szomszédasszony is kap segélyt, adjon neki is. A jegyző megmagyarázza neki, hogy nem lehet, az asszony KÉPVF. NAPLÓ. 1910—1915. XXXVIU- KÖTET. hozzám is fordult közben, nyugodtan hazament és belátta, hogy anyagi viszonyai olyanok, hogy megélhet hadisegély nélkül is. Pár hét mülva a jegyző a harcztérről ezt a levelet kapta a fiútól (olvassa) : »Tisztelt jegyző ur ! Ezen levelem kérelmével felkérem a tekintetes jegyző urat, tessék a segély felől intézkedni, mert tudja a jegyző ur, hogy anyám szegény özvegyasszony és bizony elég szomorú e nehéz helyzetben megélni neki, mert vidéken nem ugy van, mint városban. Mint egyetlen fiu vagyok, azt hiszem, minden bizonynyal jár neki, mert ha nem intézkedik a tekintetes jegyző ur, akkor majd én fogok iitézkedui a dolog felől, de ugy, hogy nem lesz benoe köszönete a jegyző urnak stb.« És igy folytatja ezt a levelet, fenyegető hangon. Nem akarom ismertetni a kommentárt, amelyet a jegyző ehhez a levélhez fűzött, amikor nekem átadta és figyelmembe ajánlotta, de meg vagyok győződve, hogy' az ilyen szorgalmas és odaadó jegyzőt csak még jobban elkeseríti, ha ilyen levél Fényes László képviselő ur kezébe kerül és ő általánosítva, az ügyet talán meg sem vizsgálva, beledobja a köztudatba. Egy másik dolog, mely a közigazgatásra, a főszolgabírói karra, nagyon sérelmes, a közélelmezési minister urnak az az intézkedése, hogy ministeri biztosokat küldött ki egyes törvényhatóságok területére, kiknek kötelessége volt ellenőrizni a rekvirálásokat. Azt talán meg tudtam volna érteni, ha helybeli tekintélyes embert nevezett volna ki, akiben megbízik a minister is, a közönség is. Azonban nem ez történt, hanem az ország ellenkező részéből neveztek ki embereket, lecsúszott földbirtokost bizott meg a minister, volt gazdatisztet és elküldte az ország egy egészen más részébe, mondjuk, Abauj-Tornamegyébe, ellenőrizni a főszolgabirákat. Kérdem én, rászolgált erre a magyar közigazgatás, a magyar főszolgabírói kar ? Rászolgáltak ezek az emberek, akik a háború első perczétől kezdve a leglelkesebben végezték teendőiket ? Hiszen. Abauj-Tornamegyében nincs főszolgabíró, aki a háború első napja óta egyetlen napi szabadságot próbált volna kérni. Mit jelent ez ? Azt, hogy teljesen lerontják a különben is izgatott közönség. szemébena főszolgabíró tekintélyét, amelyre különben is nagy szüksége van, hiszen ném használ a főszolgabíró tekintélyének, ha az emberek látják, hogy egy kamásnis ur ellenőrzi. A közélelmezésről különben nekem az a véleményem, hogy a volt közélelmezési minister ur működése kapkodás volt. Ezt iparkodom bebizonyítani azzal, hogy az 1917. év egyik rövid periódusát fogom a tisztelt ház figyelmébe ajánlani. 2192. szám alatt egy rendelet jelent meg, hogy a nemtermelőket a Haditermény r.-t. tartozik ellátni. Ez a nagyon okos és helyes rendelet megjelent 1917 Julius 21-én. Azonban már Julius 24-én a 2639. számú rendelet megváltoztatja ezt és felhatalmazza a községeket, hogy az ellátatlan lakosság részére gabonát vásároljanak. A községi 49
