Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-773
február 2l-én, csütörtökön. S66 773. országos ülés 1918 Szilágyi Lajos: Elegendő ebben a tekintetben rámutatnom arra, amit itt a házban egyszer már szóvá tettem, hogy Ausztriában a felmentési engedélyek bevárása tekintetében, az ő javukra és a mi kárunkra, súlyos aránytalanság állott fenn. (Igaz l Ugy van! balfelől.) Ausztriában a háború kezdetétől fogva bevárási engedélyeket adtak ki azoknak, akiknek felmentése idejében nem jött meg. Nálunk csak 1917 február havában és akkor is csak mikor interpellácziómat a ház könyvébe bejegyeztem, adta ki az idevonatkozó rendeleteket báró Hazai Samu. Nem tudom, t. ház, hogy hány ezer magyar ember esett el. aki itthon mint »nélkülözhetetlen« szabályszerű felmentésben részesült. (Ugy van! balfelöl.) Azt sem tudom, hogy hány ezer magyar katona szolgál ma is ténylegesen, aki szabályszerűen fel van mentve, de elkésve érkezett meg a felmentése, az illető már útnak indult, vagy pedig a menetszázadból már kivehető nem volt. (Igaz! Ugy van 1 a jobb- és a baloldalon.) Zábráczky József: A felmentés az asztalfiókban van. Szilágyi Lajos: De hogy ezek sokan vannak, azt jól tudom. (Igaz ! Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) Ausztriában ennek nem volt kitéve az osztrák állampolgár, mert ha nem jött meg a felmentése a bevonulás napjáig, akkor kapott a kerületi főnöktől hatheti várakozási engedélyt, ha ez sem volt elég, kapott még négy hetet, tiz hét alatt okvetlenül döntöttek az ügyében. De a magyar embert ugyanezen idő alatt idegesen zavarták a harcztérre. (Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) A felmentések reviziója, ugy vagyok értesülve, most befejeződött. Legyen szabad a t. honvédelmi minister urat arra kérnem, hogy a revízió eredményéről, a két államban felmentett egyének létszámáról, ha pedig a létszámot hadi érdekből nem akarja kihirdetni, akkor az arányszámról a t. házat tájékoztatni méltóztassék. (Általános élénk helyeslés.) Meg vagyok győződve, hogy a honvédelmi minister ur adataiban meg fogjuk találni a magyar nemzet véráldozatában mutatkozó aránytalanságnak egyik főokát. (Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) Rátérek ezek után a magyar hadseregnek napirendre került kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) Ismerve a magyar nemzet bámulatra méltó erőfeszitéseit és hadi dicsőségét, megvallom őszintén, biztosra vettem, hogy királyi kézirattal vagy a nemzethez intézett szózattal fogják tudtul adni a magyarnemzet évszázados vágyainak teljesedésbe menését. Hogy magasabb politikai szempontok vagy magasabb osztrák katonai körök akadályozták ezt meg, nem tudom, de ez a körülmény tág kombmáczióra ad okot, kétséget támaszt és bizalmatlanságot szül. (Igaz ! Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) Ezt a bizalmatlanságot különösen növeli az a tény, hogy a magyar katnoát mélyen sértő, a magyar nemzetet megalázó esetek még mindig rendre-rendre ismétlődnek. (Igaz! Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) Ami a magyar hadsereg kérdését illeti, ugy vélem, sokkal jobb velna, ha mi nem egy uj magyar hadsereg létesítéséről beszélnénk, hiszen megvan az önálló magyar hadsereghez szükséges alap, megvan a magyar királyi honvédségben. Sokkal jobbnak találnám, ha a magyar királyi honvédséget önálló magyar királyi hon% r éd hadsereggé szerveznék át. A honvédségnek megvan az önálló főparancsnoksága, a honvédelmi ministeriuma, megvannak magasabb parancsnokságai, hatóságai és intézetei, egyszerűbb, könnyebb, olcsóbb és gyorsabb volna tehát ezt átszervezni, mint az egész haderőt kettéosztva, mindent teljesen felforgatni. Az 1912. évi XXXI. törvényczikk 12. §-a szerint a honvédség zászlóaljai, lovas századai és ütegei a háború alatt Ö felsége jóváhagyásával és az országgyűlés együttléte esetében ennek beleegyezésével, együtt nemléte esetében pedig az országgyűlés utólagos jóváhagyásával szaporíthatok. Már ebből a törvényczikkből is ki lehetne most indulni és már most meg kellene valósítani azt, ami megvalósítható. Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktstásügyminister ur a napokban itt a házban azt a kijelentést tette, hogy a háború idején egy küzdő hadseregben szerves átalakításokat eszközölni olyan gondolat, amely, ha keresztülvitetnék, annak sok derék magyar katona adná meg az árát. Meg fogja nekem engedni a t. minister ur, hogy az én tapasztalataim alapján ennek az állitásnak ellene mondjak. Én a háború alatt olyan parancsnokságnak voltam hosszú ideig vezérkari főnöke, amely parancsnokság a gyalogzászlóaljaknak, lovasszázadoknak és ütegeknek egész sorozatát állította fel, szervezte át és küldte számukra a pótlást emberben és állatban. Ezenkívül ugyanezen idő alatt fiókomban volt állandóan a haderő egész szervezetének a legkisebb részletekig való kimutatása, az u. n. beosztási táblázat. A beosztási táblázatból a haderő egész szervezetét láttam, a hozzá érkezett helyesbítésekből minden változást ismertem. Ennek alapján állítom, hogy a háború egész tartama alatt a hadvezetőség folyton és folyvást a szerves átalakításoknak, átcsoportosításoknak egész sorozatát rendelte el. De szükséges is, hogy a hadvezetőség a háború alatt is eszközöljön szerves átalakításokat, mert hiszen az idővel, a tapasztalatokkal haladni, az ellenséget bizonyos újításokban megelőzni, ha pedig az ellenség léptetett előbb - életbe újításokat, mint mi, akkor azokat megfelelő szervezéssel ellensúlyozni kell. Én tehát határozottan azt állítom, hogy átszervezéseket igenis most a háború alatt is lehet csinálni. Igen természetes, én sem azt gondolom, hogy a magyar királyi honvédségnek magyar királyi honvédhadsereggé való átszervezését máról holnapra egy rendelettel el lehet rendelni, de igenis tudom, hogy azoknak a reformoknak, melyeket a t. kormány tervez, legnagyobb része már most megvalósítható.
