Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-772
772. országos ülés 1918 február 20-án, szerdán. 347 lyet az a párt, amelyhez tartozni szerencsém van, itt e házban már hónapok óta elfoglal, természetesen nem a gáncsvetés, hanem csakis az objektív ellenzéki kritikának gyakorlása lesz Az igen t. ministerelnök ur programmja kiindul azokból a nagy feladatokból, amelyek a közigazgatás reformja terén várnak az országra és a jövőre vonatkozólag igen helyesen kündul abból, hogy a községi közigazgatást és az úgynevezett középfokú hatóságokat kell erősiteni. Ez mindenesetre helyes dolog a háború utánra is, de nem tagadhatom azt, hogy volnának annak a programúinak oly következményei, amelyeket már most a háborús igazgatás terén le kellene vonnunk. Rámutatok arra, hogy mig egyfelől itt a központban ujabb időben mind erősebben és erősebben valóságos mammuthorganizácziók keletkeznek, (Ugyvan! Ugyvan! jobbfélol.) hiszen csak a közélelmezési hivatalnak óriási nagy ügykörére utalok — a minap láttam, február közepén egy aktát, amely, ha nem tévedek a 60.000 egynéhányadik számot viselte —, amikor itt azt látjuk, hogy a hivatalnoki seregnek óriási nagy gárdája dolgozik a maga feladatain, azokat kétségtelenül odaadón, hiven teljesítve, addig a középfokú hatóságokban és a községekben maholnap alig van ember, aki az ott szintén feltornyosuló feladatokat elvégezze. (Ugy van! TJgy van! jóbbfelől.) Ott a munkaerők teljesen hiányoznak, a szolgabirák akként hivataloskodnak, hogy egyik járás a másiknak adja őket kölcsön. A községi hivatalnokok körében a legnagyobb idegesség uralkodik épen a túlterheltség folytán. (Ügy van! Ugy van! jobbfelöl.) és amig innen felülről igen dicséretre méltóan a rendeleteknek egész özöne árasztatik az országra, odakünn maholnap már nem lesz, aki ezeket a valóságban végrehajtsa. (Ugy van! Ugy van! jobbféloi.) Azt hiszem, hogy ma, amikor a háborús átmenetnek feladataira is készülnünk kell, gondoskodnunk kell arról, hogy az a megyei, az a járási tisztikar, azok a községi funkezionáriusok, akik ma talán még künn teljesítenek szolgálatot, mentől előbb, mihelyt azt a hadi érdekek megengedik, visszatérjenek az íróasztalukhoz és ott teljesítsék azokat a nagy kötelességeket, amelyeket ugy a háborús demobilizáczió, mint az egyéb háborús feladatok rájuk rónak, vagy pedig adassék meg a mód ezeknek a törvényhatóságoknak és községeknek arra, hogy olyan erőket alkalmazzanak, mint aminőket itt látunk a központi hivatalokban, ahol igen sokan teljesitik katonai szolgálatukat, itt használva a közügynek. Másik igen nagy témája a programúinak: a termelés fokozása, a többtermelés. Ez is háború utáni feladat. íme — és itt hivatkozom ISTávay Lajos t. képviselőtársam beszédére — ez is egyike azoknak a pontoknak, amelyekben kétségtelenül egyetért mindenki, de azt hiszem, hogy mindenkinek mai, aktuális gondját a jelenlegi termelés fentartása képezi, még pedig azokból az indokokból, amelyeket hallottunk, hogy maholnap a rekvirálás folytán ugy a vetőmag terén, mint az igavonó állatok terén nem áll már megfelelő erő rendelkezésre. De itt áll előttünk egy még sokkal fontosabb kérdés és gazdakörökben ez okoz rendkívüli elkeseredést, hogy maholnap azok az ipari segédeszközök, amelyekkel a mezőgazdaság dolgozik, vagy csak megfizethetetlen árban, vagy pedig egyáltalában nem lesznek megszerezhetők, (ügy van! Ugy van ! jobbfelöl.) A mezőgazdák mindazt, amit a gépipar mint alkatrészt, a bőripar, az olajipar, a lenes kenderipar nyújthatnak mint mezőgazdasági segédanyagot, vagy egyáltalában nem kaphatják, vagy pedig olyan feltételek mellett, amelyek néha igazán felháborítók. Egy reménység mutatkozik már most. Nem tudom, mennyire automatikusak a hirek. Azt olvastuk, hogy a közélelmezési minister urnak legutolsó bécsi tanácskozásaiban, melyekben a kereskedelmi minister ur is résztvett, a kormány azt az álláspontot foglalta el, hogy Ausztria közélelmozése ellenében viszont garancziákat követel arra nézve, hogy a magyar gazdaság bizonyos iparczikkeket megkapjon. Ez egy hirlajri közlemény, amelynek autenticzitását ellenőrizni nem tudom. Igen örvendetes volna, ha igy volna. Amenyiben ezekben a közleményekben van valami igazság, az ország egész közvéleménye, amelynek a gazdasági termelésből érdeke van, várja azokat a felvilágosításokat, hogy miféle ipari anyagokat kaphatunk külföldről, minő utón, mily módon és milyen árakon. T. képviselőház! Ugyanilyen nagyszabású és messziremenő programm foglaltatik a t. kormány által előterjesztettekben a közlekedési ügyek dolgában. Ott találjuk a viziutak építését. De nem említette a ministerelnök ur a közutak kérdését, bizonyára nem mintha az erre vonatkozó kívánalmakat nem venné figyelembe, hanem mert egy nagy programm minden részletre nem terjeszkedik ki. Mert mikor a vízi utak, a vasutak fejlesztésére gondolunk, nem lehet elmellőznünk azt a még sokkal égetőbb bajt, mely a mi közutaink állapotában jelentkezik, (Helyeslés jobb/elől.) főképen ott, ahol, mint az én szülővármegyémben is, némely terület hadszintér volt ós ahol valóban desperátus állapotok uralkodnak e részben. Az utügy rendezése a háború utáni első feladatok egyike kell hogy legyen, két okból. Nemcsak az állami utakat, nemcsak a törvényhatósági utakat értem, hanem a községi és viczinális utakat is, amelyek részben a kereskedelmi költségvetésnek a törvényhatósági utak segélyezésére szánt összegéből segittettek eddig is. De mikor mi a háború után fokozottabb gazdasági tevékenységre leszünk utalva a mezőgazdaság terén, a gépek használata a legerősebb lesz —• pl. a gőzszántógépek használata —', akkor elképzelhetetlen az, hogy intenzív gazdálkodást 44*
