Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-772
336 tn. országos ülés 1918 február 20-án, szerdán. amikor a fronton azok a tisztek, akik már sorra kerültek volna, hogy visszajöhessenek póttestjeikbez, könyörögtek az ezredparancsnokságnál, hogy: Uram, ne küldjön haza bennünket, mert nem tudunk megélni. (Igaz! TJgy van!) Ennél még szomorúbb a nyugdijasok helyzete. Ezek a nyugdíjtörvény rendelkezéseinél fogva még azon régi nyugdijakat élvezik, amelyek akkor is csak éhbérek voltak, amikor megállapították, de egyenesen bámulatraméltó az, hogy hogyan képesek abból a mai drágaság mellett megélni. A fizetés kérdésével kapcsolatosan tehát a nyugdíj kérdése is megoldandó, s ennél a kérdésnél figyelembe veendő az is, hogy a katonatiszti pályán a legtöbben hamarább mennek tönkre, az egészségük hamarább megrongálódik. Ha a tanároknak 35 évi szolgálat után a teljes nyugdijat biztosítottuk, akkor megérdemlik ezt a tisztek is. Igen kérem a honvédelmi minister urat, hogy ne hagyja magát tisztán pénzügyi szempontokból — egyébként úgyis tudom, hogy a tisztikarral érez — visszatartani abban, hogy ezt a kérdést a tisztikar teljes megnyugvására minél hamarább rendezze. (Általános helyeslés.) Nagy áldozatot ró ez a nemzetre, tudom; de a háború nagy költségeihez képest ez elenyésző csekélység s megtalálja a nemzet rekompenzáczióját abban, hogy a hadsereget, különösen ha magyar lesz, a magyarosítás szolgálatába is teljes mértékben beállíthatja. Meg vagyok ugyanis győződve arról, hogy ha megkapjuk a -magyar hadsereget, amiben azt hiszem, nincs okunk kételkedni, ez a magyarosítás legerősebb eszköze lesz. Nem szabad visszarettentetni magunkat az ellenségeink által felvetett azon jelszótól, hogy a nemzetek önrendelkezési joga mindenféle magyarosítást kizár. Ismerjük mi a magyar politikában is ezeket a jelszavakat, tudjuk, hogy nagyon sokszor romboló azoknak hatása; de sohasem örök életűek s nemsokára felváltja azokat egy uj jelszó, amelyet azért tesznek magukévá legtöbben, hogy megkíméljék magukat az eredeti álláspont keresésétől. Sokkal könnyebb az embernek egy jelszót magáévá tenni s nem gondolkodni, mint önállóan gondolkodva önálló nézetre jutni. (Igás! TJgy van! jobbfelöl.) Nem szabad tehát ettől visszarettennünk, nem szabad tűrnünk, hogy a hadsereg csak egyes társadalmi osztályok érvényesülési terrénuma legyen, hanem törekednünk kell arra, hogy az egész hadsereget átjárja a nemzeti érzés s a magyarság a teljes vonalon érvényesüljön. (Általános helyeslés.) Hisz a magyarság véráldozatának egyik lényeges oka épen abban rejlik, hogy a német nyelv nem tudása miatt igen sok magasabb parancsnokságnál és műszaki alakulatnál, melyeknek száma a háború természeténél fogva napról napra növekedik, nem tudtak magyarokat alkalmazni. (Felkiáltások: Nem akarnak!) Én inkább azon az állásponton vagyok, hogy nem tudtak alkalmazni, mert nincs semmi támpontom arra, hogy rosszakarattal állottunk volna szemben. Tény az, hogy épen ezeknél a műszaki alakulatoknál, magasabb parancsnokságoknál, amelyek távolabb állanak a tüzvonaltól, magyarokat hiába kerestem. A magyarosítás kérdését a hadseregben az által is előmozdithatónak tartanám, ha a hadkiegészítő kerületek jelenlegi beosztását módosítanánk. Már a háború előtt egy izben szóvá tettem ezt a kérdést itt a házban. Akkor sok nyomós ellenérvet hoztak fel ellene, de ezeket, azt hiszem, a jelenlegi háború gyökeresen megczáfolta. Ma ugyanis a hadkiegészítő kerületek és az egész hadkiegészítés össze-vissza van forgatva s daczára ennek semmi akadálya és nehézsége sincs a hadsereg zavartalan kiegészítésének. Azért szükségesnek tartanám ezt a reformot olyképen keresztülvinni, hogy minden ezredben a magyarság abszolút többségben legyen. (Általános helyeslés.) Tapasztaljuk már most, hogy azokban a hadkiegészítő kerületekben, amelyekben a magyarság van abszolút többségben s a kisebbség több nemzetiségekre oszlik meg, a magyarság asszimiláló erejénél fogva nagyon hamar megtanulják az idegen nemzetiségűek a magyar nyelvet. S eltekintve ettől, még katonai szempontból is előnyét látnám ennek, mert a nemzetiségi vetélkedés folytán katonáink igyekeznének egymást a harczí erényekben felülmúlni. (Helyeslés a jobboldalon.) Mielőtt a katonai egészségügy kérdéseire térnék át, még csak Urmánczy György képviselő urnak egy megjegyzésére volnék bátor reflektálni. 0 ugyanis ujabb időben többször hozta a katonák nyomorúságát a ház elé és ugy tünteti fel a magyar katona helyzetét, mintha az rabszolgasors volna, mintha magyarsága miatt sokszor megalázást szenvedne. (Felkiáltások a szélsöbalaldalon: De mennyire! Igaza van!) Lehet, hogy ez a mögöttes országrészekben levő alakulásoknál igy van . . . Meskó Zoltán: A fronton van igy, számos esettel bizonyíthatom] Simon Elemér: Én az ellenkezőjét tapasztaltam. Ott a magyar baka magyar tisztek vezetése alatt áll és küzd . . . Meskó Zoltán: Ott, ahol, igen! Simon Elemér: . . . és mondhatom, hogy soha sehol oly harmonikus és szép együttműködést nem láttam, mint épen a magyar tiszt és a magyar katona között a fronton. És azok a bizonyos cseh tisztek, akikre Urmánczy Gryörgy t. képviselőtársam czélzott, akik sohasem fogják a magyar néplélek megnyilvánulásait megérteni, csak a mögöttes országrészekben találhatók, ott pedig, hála Istennek, nagyon kevés magyar katona van. Meskó Zoltán: Ha nem lettek volna kint a frouton, hogy mehettek volna át az oroszokhoz ? (TJgy van! bal felől.)
