Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-772

328 772. országos älés 1918 február 20-án, szerdán. Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak! Bizony Ákos: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Annak a parlamenti szokásnak, hogy a szónok előzőjének beszédével foglalkozzék . . . (Zaj a ház minden oldalán.) Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak! Bizony Ákos : . . . nagy sajnálatomra nem tehetek eleget, három okból. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy talán a terem rossz akusztikája miatt az igen t. képviselő ur beszédének nagy részét hallani, megérteni nem lehetett, azt pedig nem szeretném, ha félreértésből neki esetleg olyan kijelentéseket tulajdonítanék, amelyeket ő nem tett. Házszabályaink különben is oly rövidre szabják az indemnitäs tárgyalásának idejét, hogy azt lehetőleg kimélni szándékozom. A harmadik és talán legfontosabb ok azonban az, hogy én azt hiszem, hogy azok, amiket a t. képviselő ur mondott, nem a kormányt támogató párt, hanem a kormánypárt szónokaira tartoznak elsősorban. Azt hiszem, hogy nekem nemcsak nem kötelességem, de jogomban sem áll a kormányt és pártját megvédelmeznem. Egyet azonban mégis ki kell jelentenem, mert ebben, azt hiszem, nem tévedhetek. A t. képviselő ' ur álláspontja t. i. az, hogy Magyarországon mindenféle reformnak keresztülvitele okvetetlenül megköveteli a közigazgatás államosítását. En, mint régi harezosa a függetlenségi és 48-as pártnak, amelynek programmjában mindig benne volt az önkormányzat, kénytelen vagyok ezt határozottan visszautasítani. Nézetem szerint a közigazgatás jósága nem azon fordul meg, hogy az önkormányzati-e, vagy államosított-e, hanem hogy minő emberek végzik. Már pedig hogy a ininister jobban meg tudná válogatni az embereket, mint a választóközönség, ezt tagadom. Nem akarok ezzel a kérdéssel hosszasabban foglalkozni, de lehetetlenség volt hallgatással mellőznöm azt, hogy ennek a pártnak sarkalatos régi programmpontját nézetem szerint ilyen igazságtalan és méltánytalan bírálatban részesítették. (Igaz! JJgg van! balfelöl.) Áttérve beszédem tulajdonképeni tárgyára, mindenekelőtt kijelentem, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot ugy én, mint azok az igen tisztelt barátaim, akik velem egy pártállást foglalnak el, általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadjuk. A kormány bemutatkozásakor a ministerelnök ur által előterjesztett programm felett folytatott vita alkalmából történt felszólalásommal azt kellett indokolnom, hogy bár támogatjuk a kormányt, mégsem láttuk politikai meggyőződésünkkel megegyeztethetőnek azt, hogy az egységes kormánypártba belépjünk. Most pedig az a feladat vár rám, hogy megindokoljam azt, miért fogadjuk el a törvényjavaslatot, bár nem tartozunk a kormánypárthoz. Múltkori feladatom nagyon könnyű és egyszerű volt. Elég volt hivatkoznom arra, hogy mi megmaradunk azon az alapon, amelyen elődeink álltak 40—50 esztendő előtt. Mai feladatom kissé nehezebb, azonban megkönnyíti azt két preczedens. Méltóztatnak tudni, hogy a függetlenségi és 48-as pártnak mindig az volt a felfogása, hogy a költségvetést és a költségvetési felhatalmazást bizalmi kérdésnek tekintette és épen azért 67-es alapon álló kormánynak nem szavazta meg. Nem szavazta meg még a négy esztendő óta dúló óriási világháború alatt sem a Tisza-kormánynak, bár különben a háború sikeres folytatására megkívántató szükséges eszközöket készséggel bocsátotta rendelkezésére. Hogy helyes-e ez a gyakorlatban vagy sem, azzal most foglalkozni nem kívánok. Először nem akarom pusztán elvi vitával az időt vesztegetni, amely különben is ki van szabva, de másodszor, elvtársaim és én már többször kifejtettük indokainkban, ezeket tehát ismételni nem kívánom, ujakat pedig ugy sem tudnék mondani. Annyi kétségtelen, hogy ez volt a párt folytonos gyakorlata. Hogy most mégis látszólag ellentétes álláspontra helyezkedünk, ennek támogatására két preczedensre hivatkozom. E két preczedens az 1906. évi Wekerle-kormány és az 1917. évi Esterházy-kormány. Kétségtelen, hogy ezek annyiban 67-es alapon állottak, hogy a 67-es kiegyezés alapján mint akkori törvényes alapon kormányoztak és — ami nézetem szerint a fő kritérium — programmjuk nem tartalmazta a 67-iki kiegyezés megváltoztatását, nem tartalmazta Magyarország önállóságának, függetlenségének visszaállítását. Miért szavaztuk meg tehát ezeknek a kormányoknak mégis a költségvetést, illetve indemnitást? Megszavaztuk azért, mert ezek a kormányok nehéz körülmények között vállalkoztak arra, hogy megvalósítsák a függetlenségi és 48-as pártnak is egyik régi programmpontját, az általános, egyenlő, titkos választójogot. Ezeknek a kormányoknak, merem állítani, nem volt határozott közjogi felfogásuk, közjogi programmjuk. Nem is lehetett, hiszen ezekben a kormányokban résztvettek függetlenségi s 48-as férfiak is, a mi pártunk bizalmi emberei, kik csak ugy vehettek részt ezekben a kormányokban, hogy elveiket minden irányban fentartották, de a közjogi küzdelmet egy bizonyos időre, egy bizonyos czélból felfüggesztették. Ez a czél, ismétlem, az általános választójog megalkotása volt. Az általános szavazati jogon alapuló választási törvény megalkotását a függetlenségi párt rendkívül nagyra értékelte mindig, programmjának egyik elsőrangú pontja volt ez és pedig két okból. Először — amivel nem akarok hosszasabban foglalkozni, mert hiszen épen a választójogi javaslat tárgyalásának előestéjén vagyunk, tehát majd akkor lesz idő és alkalom ezzel bővebben foglalkozni — csak annyit mondok hogy a mi felfogásunk szerint