Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-768

254 768. országos ülés 1918 február 7-én, csütörtökön. zései ellenére lett később felállítva, mert ebben a törvényben közös hadügyministeriumról egy árva betű sincs. Egyik képviselőházi beszédemben az 1903. évi obstrukczió idején voltam bátor ezzel a kérdéssel tüzetesen foglalkozni és kimutatni, hogy ez a törvény valóban nem ismer közös hadügyministert, s az akkori ministerelnök ur, boldog emlékű Széll Kálmán, nekem ebben teljesen igazat adott és mentségül azt hozta fel, hogy ez javitás, azért, mert igy legalább Ö felsége alkotmányos fejedelmi jogai ministeri felelősség mellett gyakoroltatnak, t. i. a hadügyminister felelőssége mellett. A ministerelnök ur programmbeszédében nagy súlyt fektet arra, de nagy súlyt fektettek mások is, pl. az én volt pártvezérem, gróf Apponyi Albert, — aki iránt eddig táplált tiszteletem és szeretetem semmiben sem csökkent annak ellenére, hogy utaink szétváltak, — hogy a gazdasági kiegyezés kérdésében a határozathozatal a jövő országgyűlés számára hagyatik fenn. Itt mindenekelőtt azt vagyok bátor kérdezni, hogy melyik jövő országgyűlésnek ? Mert én két jövő országgyűlést tudok elképzelni. Az egyik az, amely a háború tartama alatt fogna megtartatni. A másik az, amelyre a mandátummeghosszabbitó törvény czéloz, t. i. a béke megkötése után hat hónap múlva megejtendő választások alapján összeülő országgyűlés. Én nagy súlyt fektetek erre' a kérdésre, bár ha mélyebben a fenekére nézünk a dolognak, talán lényeges különbség nincs a kettő közt. Azt mindnyájan tudjuk, hogy ugy a ministerelnök ur, mint a szakministerek,'a kereskedelemügyi minister ur, a kilátásba helyezett és azt hiszem tárczáját nemsokára elfoglalandó pénzügyminister ur és valószinüleg a szintén kilátásban levő földmivelésügyí minister ur is a közös vámterület elvi alapján állanak, a Tisza-kormány által az osztrák kormánynyal megkötött egyezség alapján folytatják a tárgyalásokat a külföldi kormányokkal, szóval aziránt semmi kétség nem lehet, hogy ugy az Ausztriával, mint a külföldi államokkal folytatott tárgyalások és megkötendő szerződések nem az önálló, hanem a közös vámterület alapján készülnek. Most már tegyük fel, hogy az a jövő országgyűlés, amelynek számára a kormány fentartotta ebben a kérdésben a döntés jogát, a háború alatt a közel jövőben fog meg választatni. Hát van-e valaki ebben az országban, aki kétségben lenne aziránt, hogyha mostani körülmények között megejtendő választás nemcsak ennek a kormánynak, hanem talán — merem mondani — minden kormánynak többsége lesz % Tehát az, hogy ennek az országgyűlésnek tartatik fenn a döntés joga. nézetem szerint tulaj donképen semmit sem jelent. De vegyük a jobbik esetet: hogy fentartatik a határozás joga arra az országgyűlésre, amely a háború után és remélhetőleg már a megalkotandó uj választójogi törvény alapján fog összeülni. Hát van-e kilátás arra. hogy ez az országgyűlés is meg fogja valósithatni a mi programmunkat gazdasági téren, t. i. a külön vámterületet, az önálló magyar nemzeti bankot ? Fájdalom, be kell ismernem, hogy semmi kilátásunk erre nincs, még pedig azért, mert ha daczára annak, hogy a kormánynak programmja, elvi álláspontja a közös vámterület, ezen a választáson mégis a mi programmunk jutna diadalra, amit szívből óhajtok, remélek is, de nem tartom nagyon valószínűnek, akkor is, ha egyéb nem, már az idő rövidsége is lehetetlenné teszi azt, hogy ez az uj országgyűlés az önálló gazdasági berendezkedés alapjára helyezkedjék. A szerződések mindössze két évre vannak meghosszabbítva ; 1918-ra és 1919-re. Ha a háború után hat hónap múlva ejtetnek meg a választások, ez minden valószínűség szerint csak a következő esztendő második felében lesz, talán még akkor sem. Miután pedig minden előmunkálat akképen készíttetik el, hogy az a közös vámterület alapját képezve és az önálló berendezkedésre semmi előkészület nem lesz : legjobb esetben is, azalatt a pár hónap alatt, amely rendelkezésre állhat, ilyen nagy átalakítást keresztülvinni az ország gazdasági érdekeinek súlyos sérelme nélkül teljesen lehetetlen. En tehát őszintén megvallom, hogy valami érdemleges vívmányt ebben felfedezni nem tudok, hogy a'határozás a következő országgyűlésnek fog fentartatni. Azt hiszem, minden kétséget kizárólag beigazoltam azt, amit különben bizonyítani is úgyszólván felesleges volt, hogy a függetlenségi és 48-as párt programmja nincs megvalósítva. Ez tehát nem szolgálhat indokul arra. hogy a párt feloszoljék. Következik második eshetőségként az, ha ennek a programúinak megvalósulása lehetetlennek bizonyult volna. Ha valaha elmondhattuk azt, hogy a mi programmunk megvalósulása nemcsak lehetségessé, de valószínűvé vált, ugy a mostani időkben mondhatjuk azt, (Ugy van! a szélsőbaloldalon. ) ezekben a nagy időkben, amelyeket a világtörténelmi események idéztek elő. Ha a közjogi ellenzék — és e közt a függetlenségi és 48-as párt — valamikor arra a gondolatra jöhetett volna, hogy programmjáról letérve a pártot feloszlassa, erre, fájdalom, többször lehetett volna plauzibilis oka és alkalma. Méltóztatik tudni, hogy a 67-iki kiegyezés megkötése után megtartott első általános választáson, 1869-ben, majdnem többséget kapott a közjogi ellenzék, ugy hogy bizton lehetett számítani arra, hogy még egy választás és akkor a régi függetlenségi programm alapján megvalósul Magyarország teljes önállósága. Azonban 1872-ben épen az ellenkező következett be. A közjogi ellenzék csak nagyon megtépázva, sokkal kevesebb taggal került be a képviselőházba, mint 1869-ben. Ez azután a közjogi ellenzék egyik szárnyát, a balközépet Ghyczy Kálmán és Tisza Kálmán vezérlete alatt arra indította, hogy pár évi tapogatódzás .után — előbb Ghyczy néhány hívével, azután Tisza Kálmán — fuzionáljon a Deák-