Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-767

767. országos ülés 1918 február 6-án, szerdán. 241 Vázsonyi Vilmos igazságiigyminister: Kérem, 1 az orosz forradalmat nem én csináltam. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Pál Alfréd képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben maradni és mint soros jegyző helyét az elnöki emelvényen elfoglalni. (Helyeslés és derültség a jobboldalon.) Vázsonyi Vilmos igazságiigyminister: Amint bátor voltam kijelenteni, — itt van a kezemben a Közlöny — már 1849-ben a Közlönynek 143. számában, junius 28-ikán, a következő rendelet található (olvassa): » Budapest, junius 17. 1849. Kossuth Lajos kormányzó, Szemere Bertalan belügynűnister.

1 A hírlap s bármily nyomtatvány Budapesten csak a rendőri központi osztály átolvasása és engedélye után (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) fog kihordattathatni. Egyéb helyeken megjelenő pedig a helybeli hatóság elnökének engedélye után oszttathatik ki. A hatósági elnökök pedig kötelesekké tétetnek semmi oly nyomtatvány kiosztását meg nem engedni, mely a hazának hadviselési tekintetben ártalmára lehet.« Ezt a rendeletet követte ugyancsak a Közlöny tanúsága szerint az a rendelet, mely a czenzurát nem azon módon, amint az itt jelenleg gyakoroltatik, hogy csak bizonyos czikkeket kell bemutatni, hanem egyszerűen a teljes előzetes czenzura íormájáhan rendelte el, amely szerint egyetlen egy lap sem jelenhetik meg átnézés előtt. Ezt követte egy másik rendelkezés, amely már nemcsak a czenzura eszközével él, hanem él a lapbetiltás eszközével is. Ez a közismert dolog a Közlönynek 149. számában foglaltatik. Nagyon ajánlom a képviselő urnak figyelmébe, aki velem szemben az »áruló«jelzőt használta azért, mert a czenzurát alkalmazom a háború alatt, hogy miért alkalmazták a czenzurát az ország súlyos és nehéz viszonyai között 1849-ben. így kezdődik ez a rendelet: (Olvassa.) »Kossuth Lajos kormányzó, Szemere Bertalan, a ministertanács elnöke, Vukovics Sebő igazságiigyminister. Tekintetbe véve, hogy a jelen terhes viszonyokban a hon megmentésének semmi sem ártalmasabb, mint a belviszálynak felkeltése, mint a kormány rendeleteinek kigunyolása, azok elleni izgatás, a kormányzó bizodalom megölő rágalmazása, annak oly aljas vádakkal gyanúsítása, mely a nemzetben minden védelmi törekvések elölésére czéloz; (Élénk helyeslés a jobboldalon.) és tekintetbe véve, hogy a kormánynak nincs szentebb kötelessége, mint az ily bűnös merényleteket a törvény egész súlyával megtorlani: mindezek alapján a Pesten megjelenő »Márczius 15« czimü lap további kiadása ezennel eltiltatik.« Következik a postscriptum, hogy: »annak felelős szerkesztője ellen pedig a törvény előli elvonbatás megakadályozása iránt szükséges intézkedések is megtétetvén«, (Mozgás és zaj balfelöl.) ami közönséges nyelven azt jelenti, KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXVIII. KÖTET. hogy a felelős szerkesztő Szegedre szállíttatott (Derültség. Zaj a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Vázsonyi Vilmos igazságiigyminister: Azt hiszem, azok részére, akik a magyar történelmet ismerik, felesleges dolgot műveltem. De minthogy két irányban is találkoztam az igazság elhomályositásával, egyfelől abban az irányban, hogy azt a rendeletet, amelyet kiadtam, ugy tüntették fel, mintha én a czenzurát töröltem volna el, másfelől pedig a valóság elhomályositásával abban az irányban, minthogyha a normális viszonyok sajtószabadsága valaha parifikálható volna a háború sajtójogával, kénytelen voltam ezt a korrekcziót megtenni. (Helyeslés.) A t. képviselő ur ugy tünteti fel a dolgot, mint ha itt a magyar sajtó siílyos békők alatt nyögne és azt állítja, hogy én a saját személyem védelmére eszközlöm a czenzurát. Erre nézve csak azt ajánlom, méltóztassanak akár a mai lapokat is elolvasni és láthatják, hogy a saját személyem védelmére a czenzura mennyire gyakorolja hatáskörét. Szó sincs róla. Szívesen hallok, szívesen látok minden piszkolódást saját személyem ellen; (Derültség.) csak azoknak az érdekeknek megsértését, amelyek védelmére vagyunk hivatva, ezeknek a megsértését nem tűrjük el, (Tetszés és taps a baloldalon.) bármilyen rágalom vagy gyanúsítás legyen is ennek következménye. Mert nem voltam sohasem csúszómászó állat felfelé, sem a népszerűség bolondja lefelé. (Élénk tetszés és taps balfelöl.) Igenis volt bátorságom több izben szembeszállani a tömegekkel. Hiszen méltóztatnak emlékezni, 1905-ben épen azok, akikhez közellévőnek éreztem magam választójogi törekvésemben, szembenálltak velem a darabont-kormány idején s Budapesten nekem volt a legsúlyosabb a helyzetem. Emlékszem még abban az időben arra a jutalomra, amikor szerkesztőségem ablakaiba belőttek; s emlékszem egy második esetre is, amikor a katonai obstrukczió idején a Lukácskormánynak a sülyesztőből való felemelésére mozgalom indult meg és én abban nem vettem részt s akkor nekem nyakravalót ígértek, árulónak neveztek s ismét belőttek az ablakomon. A t. képviselő ur azok közé tartozott, akik a nyakravaló igéretét helyesnek találták. De ő megbocsátott nekem. Reméljük, hogy nagylelkű lesz majd később is s újra meg fog nekem bocsátani. (Derültség balfelöl.) Megbocsáthat nekem, mert mondom, már kétszer belőttek az ablakaimon, kétszer voltam árulója a népjogoknak és sajátszerű, ennek daczára a választójogi javaslat elkészítésénél, mikor mi a magyar hadsereg eszméjét is felvetettük és j>rogrammunkba foglaltuk, azzal a bizodalommal találkoztam, hogy megjelentek czikkek, hogy ha mi el merünk menni, le merünk mondani, a magyar hadsereg kérdésében, ez árulás. Tehát: ha elmegyek, akkor is áruló vagyok, s most, hogy maradok, ugyancsak áruló vagyok. Akik árulást 31