Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-766

766. országos ülés 1918 február 5-én, kedden. 217 Ez a munkásság okozta azt, hogy átérezte ő is, liogy ha erős hadsereget akar, lia a nagyhatalmi állást meg akarja erősen alapozni, akkor elsősorban ezt a szellemet kell kielégíteni, a magyar nemzeti érzést, a magyar hazafiságot, a magyar vitézséget a maga egészében be kell állitani a hadseregbe, ugy hogy ne névtelenül vérezzenek el hőseink, hanem mint a magyar nemzet dieső hősei és mártírjai. így értette meg épen az általunk is részben kifejtett szellem következtében azt, hogy saját magának és a monarchiának érdekét is akkor szolgálja legjobban, ha ezt a természetes nemzeti követelést kielégíti. (Ugy van! balfelől.) Ha már beszélünk arról, hogy itt kinek va i érdeme, nem zárkózhatom el az elől, hogy ne emlékezzem meg szokásomtól eltérőleg egy egyénről is, hogy ne emlékezzem meg gr. Apponyi Albert t. barátomról, (Elénk éljenzés és taps balfelől.) akit most szokásos elvtagadással vádolni, szokásos lerántani, aki azonban épen ebben a kérdésben olyan magasztos, állandó következetességet tanúsított, amelynek nagyrészben köszönhetjük azt, hogy ez a gyümölcs megérett. (Felkiáltások balfelől: Éljen Apponyi/) Ö volt az, aki különböző pártállásokban, különböző programmok alapján, különböző közjogi elnevezések mellett mindig a katonai kérdésnek nemzeti alapon való megoldásában, kereste a dolgok lényegét és ehhez ragaszkodott nem tudom hány évtizeden át. A mai napig az ő munkássága járult legjobban ahhoz, hogy a kedvező megoldás lehetővé váljék. (Éljenzés balfelől.) Tehát nekünk igen könnyű v olt az elhatározás. De ha nehéz lett volna is az elhatározás, ha szakitani kellett volna is bizonyos kedvelt eszmékkel, programmunk bizonyos részével, akkor is megtettük volna ezt, mert az én meggyőződésem szerint egy óriási, életbevágó fontosságú érdeke a nemzetnek az, hogy a kormány mögött ezen súlyos, nagy időkben egységes, tömör, erős párt álljon. Nem kicsi pártérdek, de a nemzet létének érdekei vannak koczkán. Én minden kérdést, niety ma napirenden van, kis és nagy kérdést egyaránt, egy szempont szerint Ítélek meg. Az én szempontom minden kérdésnél az, vájjon erősiti-e a nemzetet abban a nagy harczban, amely még előtte áll, egészen addig a tisztességes békéig, amelynek megkötése nem egyoldalulagtőlünk függ. A legnag)^obb kötelessége minden hazafinak a nemzetben azt az erőt fentartani, amely szükséges ahhoz, hogy kitartson addig, amig létéért küzdenie kell. A tisztességes békéről sokan azt tartják, — tendecziózus izgatások is vele szemben azt állítják — hogy nem az a lényeges, hogy tisztességes-e vagy nem, a lényeges az, hogy béke legyen. A minden áron való békét sürgetik. Ez a legnagyobb bün a haza ellen, a legnagyobb bün a béke ellen. (Élénk felkiáltások : Igaz ! ügy van !) És leginkább megkeserülnék azok az osztályok, amelyek ma abban az irányban izgatnak ; ha a béke nem volna tisztességes, ha a béke után a nemzetben az az érzet volna, hogy meg van verve, hogyha minden egyes magyarban az önérzetnek az a lefokozása KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXVIII. KÖTET. volna, amelyet egy szerencsétlenül végződő ilyen irtózatos háború kiváltana, mert akkor gazdasági fellendülésről beszélni ámítás lenne, (Igaz! Ugy van !) akkor szenvedne ipar, szenvedne munkás, szenvedne minden rétege a nemzetnek, akkor elsorvadna maga az egész nemzet és vele minden egyes tagja. (Igaz! Ugy van!) A nemzet minden egyes tagjának, minden tisztességes rétegnek és osztálynak legelső érdeke az. hogy ez a harcz ugy végződjék, hogy mi le nem töretünk, aminek az első feltétele az, hogy ez a nemzet egységesen tartson ki az utolsó perczig. (Helyeslés.) Legyen meg benne az az erkölcsi összetartás, amely nélkül ilyen irtózatos harczot folytatni nem lehet. (Helyeslés.) Ezt a lelki erőt ébren tartani a nemzetben, ez a feladat sajnos, nem könnyű. Ez a. feladat napról-napra nehezebbé fog válni. Kétségtelen, hogy ez a háború irtózatos szenvedésekkel jár. Na jnól-napra többen érzik a vele járó hátrányokat. Az entente-nak az a politikája, hogy a blokád által minket kiéheztessen, hogy itten öreget, fiatalt, asszonyt és férfit egyaránt az éhhalálig hajtson, ez a politika bizonyos tekintetben mindenesetre meghozta gyümölcsét, mindenesetre nehezebbé tette a megélhetést és fokozta a szenvedéseket. Számítását nem fogja elérni, letörni nem fog bennünket, de azáltal, hogy a szenvedéseket fokozta, gyengíti a mi ellenállási képességünket, szaporítja az áldozatok számát, szaporítja azok számát, akik között azután lelketlen agitátorok toborozhatnak híveket és akiket arra bírhatnak, hogy a minden áron való, rögtöni fegyverletétellel járó béke mellett foglaljanak állást. (Igaz ! Ugy van !) Ellenségeink belátván egyrészt azt, hogy nem tudnak katonailag legyőzni bennünket, másrészt pedig belátván azt is, hogy a kiéheztetési taktika sern vezet ahhoz a teljes eredményhez, amelyre számítottak, most mindinkább arra fektetik a súlyt, hogy lázitások utján a belső cohaesiót meglazítsák, hogy forradalmat idézzenek elő Németországban, Ausztriában és Magyarországon. (Élénk felkiáltások : Igaz ! Ugy van!) Ezzel szemben a kormánynak és az összes hazafias elemeknek kötelességük fellépni és kötelességük, ha kell e veszedelemmel szemben a végletekig is menni. (Általános helyeslés.) Ez az agitáczió két jelszó mellett folyik a külföldön. Az egyik jelszó a népek önrendelkezési joga. Ezt egyenesen Ausztria és Magyarország megbontása czéljából mondták ki. Ez volt a legfőbb czélja, mert Németországban nem is hathat oly bomlasztóan, mert ott a német elem van többségben, de ennek az elvnek a keresztülvitele annyit jelentene, hogy Ausztria és Magyarország megszűnnének létezni. Ez a jelszó azonban nálunk, Magyarországon kevesebb visszhangra talált, — Istennek hála, elismeréssel kell kiemelni — még a nemzetiségi táborban is. De annál nagyobb visszhangra talált Ausztriában, ami természetesen visszahat reánk is. mert Ausztria gyengülése, Ausztria eset28