Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-758

14 758. országos ülés 1917 tudtak megállapítani a hadsereg beosztásában, nemcsak Ausztriában, hanem nálunk Magyarországon is. Ahány Bahnhofkommando, Stationskommando és egyéb intézmény volt, mind meg volt töltve még Magyarországon is osztrák állampolgárokkal; ' (Ugy van! a baloldalon.) az ékes német szó a mögöttes országrészekben mindenütt bőven hallatszott. De tovább menve, kinn a hadtápterületen is. Minél közelebb jutott valaki a fronthoz, minél inkább kijebb ment, annál inkább eltűnt a német szó és dominálóvá lett a magyar, ugy hogy nagy általánosságban minden frontszakaszon a magyar beszéd volt feltétlenül nagy többségben. (Mozgás.) T. ház! Kern szeretnék félreértést. Nem lennék magyar ember, ha azokkal az osztrákokkal szemben, akik a háborúban megfelelő módon viselkedtek, oly szavakat alkalmaznék, amelyekből rájuk nézve valamely hátrányos következtetést lehetne vonni. Igen jól tudjuk azt, hogy voltak Ausztriában, különösen egyes vidékeken, pl. a hegyvidékiek, a tiroliak, a steierek, akik kétségkívül igen szép példáit szolgáltatták a vitézségnek és kétségkívül elismerésreméltó módon tettek eleget kötelességüknek. Én azonban nem erről akarok beszélni. Beszélek arról a nagy átlagról, mely azt mondja nekem, hogy ugyanakkor, amikor Ausztriában kivétel nélkül, Magyarországon is legnagyobb részben minden intézmény, kommandó, fogolytábor, kórházparancsnokság, trainzeugsdepot és nem tudom, hogy hívják őket, tele volt németül beszélő osztrák állampolgárokkal, ugyanazon időben a volhiniai fronton, a Doberdón és San-Michelen kizárólag magyar sző hallatszott. T. ház! Máris eljutottunk egy olyan ponthoz, amikor kétségtelenül jelenik meg előttünk, hogy a hadügyminister ur igen súlyos értelmű kijelentést tett. De van még további tényező is, mely a kijelentést súlyosabbá teszi. Itt van pl. különösen a felmentések kezelésének kérdése. Jól tudjuk, hogy Ausztria tele van ipari vállalatokkal. A hadsereg ellátását biztosító iparnak úgyszólván oroszlánrésze odaát van Ausztriában, nálunk Magyarországon a lakosság legnagyobb részben a hadügyminister ur által oly egészséges szervezetünek talált földmives népből áll. Mit látunk a felmentések kérdésében? Óriási aránytalanságot ismét, a dolog természetéből folyólag is, mert szükség is volt rá. De meg egyébként is •— nem kutatom most, a vezetők vagy kinek előzékenysége folytán — Ausztriában nagyon sokkal többet mentesítettek a katonai szolgálat alól, mint nálunk. Nálunk odáig mentek, hogy egyenesen ki merem mondani, hogyha a felmentések kezelése oly szükeblüséggel fog történni, mint mostanában, egyenesen az éhhalálnak fogunk elébe menni . • . B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Dehogy! Polónyi Dezső:. . . mikor a földmives gazdeczember lÖ-én, hétfőn. dákat egymásután bevonultatják. Nemrég jöttek ki a rendeletek nálunk a felmentések tekintetében ; ezekben benne van, hogy felmentést adunk deczember 31-ig, de nem tovább. Meggondolandónak tartom, vájjon ne álljunk-e oda és kiáltsuk mi is oda: igen, de azután tényleg ne tovább, mert ami ezentúl jön ezekben a kérdésekben, az már egyenesen a nemzet életfeltételeit támadná meg és saját életérdekünk veszélyeztetésével történnék. Nem kívánom ezt a kérdést oly mélyen érinteni, csak ideállítom ezt a távlati képet, melyből láthatjuk, mit*jelent az a beismerés, melyet a hadügyminister ur a delegáczióban tett. Vannak azután még olyan, talán jelentéktelennek látszó apróbb események, melyek azonban mégis fontosak, mert annak a rendszernek, annak a tendecziának bizonyítékai, mely odaátról most már évszázadok óta oly szívósan nyilvánul meg és amely nem jelent egyebet, mint kísérletezést, hogy bennünket az egész vonalon diminuáljon, lebecsüljön és lekicsinyeljen. Itt van például a már több izben szóvá tett kitüntetések kezelésének kérdése. Itt van továbbá az előléptetések kérdése. Hogy csak egyet ajánljak a t. honvédelmi minister ur figyelmébe, például az 1914. évi november 1-iki ranggal kinevezett népfelkelő főhadnagyok odaát Ausztriában — nem a fronton szolgáltak, hanem a hidakra vigyáztak — kivétel nélkül kineveztettek századosokká. Nálunk szigorú válogatást rendeztek ebben a kérdésben. B. Szurmay Sándor honvédelmi minister: Ott is válogattak! Polónyi Dezső: De tényleg mindegyiket kinevezték. Elkezdenek azután statisztikát csinálni, olyan értelemben, hogy kimutatják azt, hogy a sebesületlenül fogságba kerültek legnagyobb része magyar ember. Elfelejtik a t. urak a statisztika azon művészetét kitalálni, hogyan lehet elfogni azokat, akik hátul vannak. (Tetszés balról.) Nem tudják kimutatni, hogy azért fogták el a sebesültelen magyarokat, mert azok voltak a legelső vonalban. Nem emiitik statisztikájukban, hogy csupán Przemyslben az osztrák generálisok vezetése alatt több mint 100.000 magyar ember került hibáján kívül fogságba, nem gyávaságból, mint ahogy ők feltüntetni akarják. (Igaz! Ugy van!) Az osztrák viselkedésnek, a lekicsinyitési tendencziának eklatáns bizonyítéka, hogy 50 esztendő óta egyszer sem tartották érdemesnek magyar embert ültetni a közös hadügyministeri székbe. Ez az a tendenczia, amely megvilágítja a magyaroknak kezelését. Ugy kezelnek bennünket, mint egy néger tartományt, mint a ghurkákat, akiket a saját érdekükben mindig bele lehet kergetni az ágyú torkába. (Ugy van! balfelöl.), Es amikor ezeket látjuk, amikor nincs egyetlen magyar ember, akinek ezek miatt leg-