Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-764

176 764. országos ülés 1918 január 17-én, csütörtökön. legyen óva és a gazdasági érdek is, hanem ilyen drasztikus módon fejezi ki magát s ugyanígy jár el, ugy hogy az egész publikumban olyan forrongás van, hogy arról vagyok értesülve, hogy csak egy izgató kell és kész ott a veszedelem. Izgatókban pedig tudvalevőleg, ahogy ma is láttuk, nincs hiány. Ezek alapján a következő rövid kérdést vagyok bátor intézni a ministerelnök úrhoz (olvassa) : 1. Hajlandó-e a kormány a Mosón vármegyébe kiküldött rekviráló biztost sürgősen visszahívni ? 2. Hajlandó-e a kormány a mosonvármegyei rekvirálásnak a jóhiszemű gazdaközönség létalapjait megtámadó eredményét felülvizsgálat tárgyává tenni és nevezetesen ugy intézkedni, hogy a sertés-, illetve állattenyésztés Mosón vármegyében ki ne irtassék? (Helyeslés jóbhfelol.) Elnök: A ministerelnök ur kivan nyilatkozni. Wekerie Sándor ministerelnök: T. képviselőház ! Válaszolni az itt felhozott kérdésre nem vagyok képes, mert nincs informáczióm az ügy állásáról, hanem biztosithatom a képviselő urat, hogy ezt igenis sürgős revízió tárgyává fogom tenni. Ez előzetes válaszom (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Cserny Károly: A ministerelnök ur előzetes válaszát köszönettel veszem tudomásul. Elnök: Miután a ministerelnök ur csak előzetes és nem végleges választ adott, az interpelláczió kiadatik a ministerelnök urnak. Következik Janiga János képviselő urnak interpellácziója a közélelmezési és földmivelésügyi minister urakhoz a közélelmezés tárgyában. Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Janiga János: T. képviselőház! Intei-pellácziómat a közélelmezéssel megbízott minister úrhoz ós a földmivelésügyí minister úrhoz intézem és mikor ezt teszem, tudatában vagyok annak, hogy az a nagy czél, melynek érdekében immár negyedik éve vérzünk, kötelességül rója ránk azt, hogy necsak saját magunknak és a hadseregnek, de a monarchia másik államának is tőlünk telhetőleg nyújtsuk mindazt, ami ellátásukra szükséges. És habár csábító is az alkalom arra, hogy kézzelfoghatóan kimutassam azt, hogy a közélelmezési ministernek itt a házban egyik interpelláczióra adott válaszában tett ama kijelentése, melyszerint a munkapárti rendszer a közélelmezés terén olyan rossz volt, hogy azt egyik napról a.másikra átváltoztatni nem tudja ós ezért nehéz helyzetben van, nagyon messze járt az igazságtól, ezzel nem kívánok élni. Csupán azt jegyzem meg, hogy az a megrovott munkapárti rendszer az 1916. évi gyenge termés mellett minden fennakadás nélkül eljuttatta az országot az 1917. évi terméshez; de hogy az 1917. évi jobb termésből mikép fogunk eljutni az 1918. évi terméshez, e tekintetben nyilatkozni nem kívánok. Amikor méltánylom a kormánynak a közélelmezés terén való nehéz helyzetét, kötelességem szót emelni, látva azt a veszedelmet, mely az idei termés eredményét és ezzel a közélelmezést veszélyezteti. A közélelmezési minister ur legutóbbi rendelkezése ugy szól, hogy a gazdaságokban az időszaki munkások élelmezésére kenyérmagvak vissza nem hagyhatók. Azt hiszem, hogy ez a rendelkezés általános; de mégis vannak jelenségek, melyekből arra lehet következtetni, hogy nem mindenütt egyformán hajtatik végre. Tapasztalatból mondhatom, hogy a hadigondozó hivatalokhoz nagyobb uradalmakból körlevelek érkeznek, amelyekben hadiözvegyeket és 15 évesnél idősebb hadiárvákat kérnek munkásokként szerződtetni és közlik a "feltételeket is, melyek között ott van a liszttel való heti ellátás is. Ha az egyik helyen, nem hagynak vissza lisztet az időszaki munkásoknak, akkor, azt hiszem, a másik helyen sem hagyható vissza. Ha tehát mégis ugy állana a helyzet, hogy egyes vidékekre máskéjren alkalmaztatnék a rendelkezés, akkor ez egy okkal több, hogy kifogásoljam ezt ép a mi vidékünkre, a Bácskára és Szabadka határára vonatkozólag, nemcsak azért, mert mindannyian tudjuk, hogy mit jelent ez a vidék a kenyérmagvak termelése szempontjából, de legfőkepen azért, mert ott meggyökeresedett helyi szokások vannak, melyektől eltérni úgyszólván lehetetlen. Ezek egyike az, hogy ott gazdasági munkára nem szerződik el semmiféle munkás anélkül, hogy a gazda ne vállalja élelmezését. (Felhiáltásolc: Mindenütt!) Ott ez a szokás meg van gyökeresedve és ezt eddigelé mindig, még a háború alatt is, respektálták, ami lehetővé tette a termelést. Igaz, hogy erre válaszolhatja nekem a t. közélelmezési minister ur, hogy ez igazságtalan dolog volna, mert az a munkás is megkapja a fejkvótáját épugy, mint más ember; ha pedig még a gazdaságban is kap kenyérmagvakat, akkor kétszeresen kap. Ez azonban csak látszólagos igazságtalanság. A gyakorlati élet ennek ellentmond, mert a gyakorlat azt diktálja, hogy élelem nélkül nincs munka. Már pedig milyen helyzet áll elő ? Még a jobb időkben, a háború előtt is megtörtónt majdnem minden évben, hogy a munkásság és a kisebb birtokkal rendelkező gazdaközönség kenyórmagvak tekintetében tavasz felé mindig megszorult. Mennyivel inkább várható ez most, különösen a mi vidékünkön, amikor a szárazság következtében se bab, se burgonya, se kukoricza nem termett, ugy hogy a népesség teljesen a kenyérmagvakra van szorulva, ígéretek történtek, az igaz, de nem kaptunk semmit. Annyit ugy sem kaphattunk volna, hogy a teljes ellátás mellett a kenyér megmenthető lett volna a tavaszi munkálatokra. Ily körülmények között a gazdaközönség