Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-764
764. országos ülés 1918 január 17-én, csütörtökön. 155 Kétségtelen, hogy azok a változások, amelyek Oroszországban végbementek, nagy mértékben hozzájárultak már az általános béke alapjaihoz is. Hiszen, ha a jövő békéjét ugy képzeljük el, hogy az a népeknek békés szövetkezése lesz, az el sem volt képzelhető ugy, hogy egy olyan hatalom, amely az autokrata világszel]eninék összességét képviselte és amelynél a militáris szervezetnek oly élessége volt ezzel a hatalommal összekötve, össze ne ömöljék. Hiszen ez önmagában nemcsak saját népeinek szabadságára nehezedett reá, hanem ránehezedett Európa egész keletén az államok függetlenségére és önállóságára is. Ez a véres kard sújtott le* egykor Magyarország függetlenségére is, ez a véres kard semmisítette meg egykor a 20 milliónyi lengyel nemzetnek szabadságát és döntötte semmiségbe sokszor megújuló szabadságküzdelmét. Ha tehát ez a hatalom meg nem semmisül, e nélkül a népek hatalmára, a népek szabadságára alapított jövő létre sem jöhet. Ennek alapfeltétele épen az volt, hogy a czári hatalom megsemmisüljön. De nemcsak ez történi:.. A breszt-litovszki tárgyalásoknál felmerült nagy gondolatok is már a jövő békéjének reményteljes kilátásait nyújtották. Az, amit talán kevésre bscsülnek, hogy elsősorban a régi diplomácziai tárgyalások zárt voltát és titkosságát félredobták, már magában véve az is nagyjelentőségű, mert ezek a tárgyalások, amint lehet látni, átvibrálnak a nemzetek lelkén az egész világon keresztül és az ott felvetett eszmék az egymással szembenálló népek lelkét megtermékenyítik az engesztelékenységnek, a közeledésnek eszméivel. És ha ott olyan alapot nyújtanak a tárgyalások, amint már észrevehető és konstatálható, a népek békehajlandósága ezeknek a tárgyalásoknak erejével csak segittetik és támogattatik és végre talán békés közeledésre fognak vezetni. De ettől eltekintve, két nagy idea az, amelyet máris nagy eredményként kell megállapítanunk. Az egyik idea a népek önrendelkezési jogának előtérbe nyomulása, a másik az annekszió és kárpótlás nélküli béke alapul elfogadása. Ez az utóbbi különösen nagy elégtétel ránk nézve. Hiszen három és fél évi véres mérkőzés után épen a mi külügyi kormányunk, gróf Czernin külügyminiszter volt az, aki budapesti beszédében először adott ennek hangot. Ö volt az első, aki a nagy, véres harc szenvedései között bizonyos megkönnyebbülést szerzett a lelkeknek, hogy ime, talán mégis megtalálják a népek a megértésnek, a megegyezésnek útjait. Ö volt az, aki azt mondotta, hogy lehetetlenség a fegyverkezésnek ezt az őrületét továbbvinni, mert hiszen a népek összeomlanak annak terhe alatt ; lehetetlenség az erőre alapítani a jövő békéjét : a jogra kell azt felépíteni. Azért kell az általános lefegyverkezést, azért kell az annekszió nélküli békét, a gazdasági közeledést tenni alapjául a jövő békéjének és a népek jövő szövetségének. Ezek az ideák innen hangzottak el először. Épen Buda várában hangzott fel a béke első szózata, az első igazi tett, amelyet a béke érdekébej a háború látórése óta elkövettek. (Igaz ! Ugy van I a szélsőbaloldalon.) Erre épült fel az a békepolitika, amely azután alapjául szolgált a bresztlitovszki tárgyalásoknak is. Sajnos, ott egy inozidens, egy tárgyalási ellentét folytán olyan Id élesedett helyzet állott be, amelyet időközben enyhíteni próbáltak és lényegesen enyhítettek is. Ugy hogy, mint örömmel konstatálni kell, ma sem szakadtak meg a tárgyalások és remény van rá, hogy e megegyezés létre is fog jönni. Mégis ezek az ellentétek akkor európaszerte mély aggodalmat és megdöbbenést keltettek a tekintetben, hogy vájjon nem fogják-e ezek útját állani egy általános béke létrejöttének. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Hiszen a fősuly nem a különbékén van. Mindenki tudja, hogy az orosz hadsereg dezoláltsága olyan nagymérvű, hogy az orosz fronton az ellenségeskedések nagyobbmérvü kiújulásától nem kell tartani. Bár a különbéke létrejöttét is mindenki kívánatosnak tartja, mégis a fősuly az általános békén nyugszik. Az egész világ arra helyezi a fősúlyt, hogy egy olyan alap teremtessék meg, amelyen a gyűlölködő felek megtalálják a megegyezésnek és megértésnek az útját. Ezt várja mindenki ezektől a tárgyalásoktól. És itt hangzottak el olyan kijelentések, amelyek, ismétlem, rendkívüli megdöbbenést és bizonyos nyomott hangulatot keltettek. Hiszen nem vétek a sikereknek vagy eredményeknek, ha reámutatok az ott felmerült nehézségekre, abban a reményben, hogy ezeket az ellentéteket sikerülni fog végleg eloszlatni. Hoffmann német tábornok szavai voltak azok az éles szavak, amelyek legelsősorban idéztek elő ellentéteket. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A tábornok hivatkozott — méltán — a győzelemre, amelyet seregeink kivívtak és azután a következőket mondotta : (olvassa) : »A legfőbb hadvezetőség a megszállt területek ügyébe való beavatkozást vissza kell hogy utasítsa. A megszállt területek népei a mi számunkra már tisztán és világosan kifejezték kívánságukat, hogy el akarnak szakadni Oroszországtól.« »A német legfőbb hadvezetőség már közigazgatás-technikai okokból is vissza kell hogy utasítsa Kurland, Litvánia, Riga és a rigai öbölben levő szigetek kiürítését. Mindezeknek a vidékeknek nincsenek igazgatási szerveik, nincsenek jogvédelmi szerveik, nincsenek vasutaik, távíróik, postáik ; mindezek a németek birtokában és a németek üzemében vannak.« (Igaz ! ügy van 1 a jobboldalon.) Hock János: Ki helyesli ezt? (Zaj a baloldalon.) Holló Lajos." Ebben a tenorban, ebben a hangnemben indult meg a tárgyalásoknak az a bizonyos élessége, ebből eredtek azután az ellentétek, amelyek aggodalmat keltettek a jövő iránt, amelyek azonban ujabban az engesztelékenység hangjai által kezdenek kiegyenlítést nyerni. De ezt a hangot, tisztelt képviselőház, egyikünk sem 20*
