Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.
Ülésnapok - 1910-758
758. országos ülés 1917 deczember 10-én, hétfőn. akik nem nélkülözhetik azt az egy tányér meleg levest, vagy egy pohár forró tejet, amelyet gázfűtésre és gőzfűtésre berendezett háztartásokban a gázresó ad. T. ház! Ha mindezt szem előtt tartjuk, akkor ez igen fontos, nehéz, keserves kérdés, amely nem egynehány nap múló kellemetlenségét jelenti, (Halljukt Halljuk! jobbfelöl.) amely nyilvánvalóan szomorú, nehéz, nyomorúságos szenvedést jelenti a székesfőváros lakosságára. (Ugy van I a jobboldalon.) És ha azt látjuk, hogy a kereskedelemügyi minister ur egynehány hónappal ezelőtt ugy itélte meg a helyzetet, hogy a szénkérdés meg van oldva (Mozgás-) és hogy ha ismerjük őt abból a szempontból, hogy hiszen a jelenlegi ininisteriummal eltöltött hosszú államtitkári szolgálat, a földmivelésügyi ministerium élén eltöltött hosszú és sikeres ministeri működés alapján a közigazgatási és ministeriumbeli igazgatás összes csinját-binját ismeri, ha elismerjük az ő lelkes energiáját, ismerjük az ő széles látó körét, hát bocsánatot kérek, nem tételezhetjük fel, hogy e kijelentés minden alap nélkül történt volna, vagy esetleg a ministeriumi osztály által optimisztikusan és tendencziózusan csojwrtositott adatok alapján jött volna létre. T. ház! Ha komolynak és alaposnak tekintjük e kijelentést, amint annak kell tekinteni, akkor kénytelenek vagyunk meggyőződve lenni arról, hogy igenis a kereskedelemügyi minister ur tisztában volt vele, látta és ismerte azokat a módokat és érezte, hogy azokat meg is tudja valósitani, amikkel a szénhiány és ezzel összefüggésben a gázkérdés helyesen és jól megoldható. De akkor mi történt, hogy mégis ezek a nehézségek álltak elő? Történt először ugy látszik az, hogy a kereskedelemügyi minister ur látván és érezvén, hogy ez a kérdés megoldható, kiadta a kérdés elintézését kezéből. Kénytelen vagyok ezt feltételezni egy okból. Azokban a kommünikékben, melyek jóformán napról-napra megjelennek és melyek a kereskedelemügyi államtitkár ur lázas tevékenységének a tükrei, több olyan közlemény is jelent meg, amelyek szerint az államtitkár ur a szénbizottság elnökét szigorúan, máskor kevésbbé szigorúan, ismét egyszer nagyon gorombán utasította bizonyos intézkedések megtételére és kénytelen vagyok erre következtetni abból is, hogy jelenleg is a gázkérdés körül kifejlődött szócsatában a kereskedelemügyi államtitkár ur nyilatkozott a ministerium nevében. De ha a minister ur tudta és látta, hogy hogyan oldhatja meg a kérdést, miért bizta akkor rá olyanra, aki ugy látszik nem tudja és nem láthatja, hogyan oldható meg. Itt két eset lehetséges, vagy egy nagy és súlyos mulasztás, illetve nagy és súlyos mulasztások egész sorozata követtetett el, hogy ebben a nehéz helyzetben idáig jutottunk, vagy nem történt ilyen súlyos mulasztás, az az országút, melyen a szónellátásnak lebonyolódnia kellett volna, meg volt épitve, csak egy kavics került rá, amelyen elbotoltak, az a szervezet, az a vérkeringés, mely ezt az ügyet intézte volna, meg volt teremtve^ helyesen, de egy sejt, egy emholia megakasztotta a vérkeringést és tönkretette a szervezet további működését. Ha ez az utóbbi eset történt, akkor ez még nagyobb hiba, mert egy nehéz és súlyos körülmények közt, esetleg nagy küzdelem és fáradozás daczára elkövetett mulasztás kisebb hiba, mint egy szélesség, felületesség vagy lelkiismeretlenség. (Zaj balfelől.) Szász Pál: Ez nem nevetni való! Nem lehet ezt egy mosolylyal elintézni! Elnök: Kérem Szász Pál képviselő urat, szíveskedjék csendben lenni. Szász Pál: Ez komoly kérdés! Elnök: Ismételten kérem Szász Pál képviselő urat, hogy miután most Rakovszky Iván képviselő urat illeti a szó, méltóztassék csendben lenni. Rakovszky Iván: Még egy konzekvenczia van, melyet le kell vonnom és ez az, hogy szóval és nyilatkozatokkal a felelősség vállalásának megtagadásával ezt a kérdést elintézni nem lehet. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Itt valakinek felelősnek kell lenni, felülről kezdve lefelé, egészen azokig a vegyészekig, akik a gázgyár laboratóriumában a szenet megvizsgálják és az a valaki kell, hogy felelőssége konzekvencziáit viselje. (Helyeslés jobbfelöl.) Most áttérek beszédem harmadik témájára, és elő kivánom adni azt, hogy nézetem szerint mi az,- amit a közönség ebben a kérdésben a kormányzattól jogosan megkíván. Kettőt követelhet meg. Az egyik szorosan összefügg az előbb mondottakkal, megkövetelheti, hogy a felelősség megállapittassék. A másik az, hogy a kereskedelemügyi minister ur nyilatkozzék a nagy nyilvánosság előtt itt a házban, hogy mit szándékozik tenni és mit fog tenni abban az érdekben, hogy a jelenlegi szomorú helyzet megszűnjék és az többet elő ne forduljon. Ami az első kérdést illeti, ez a magyar publikum a háború folyamán épen elégszer tett tanúságot róla, hogy tud panasz-szó nélkül tűrni, hogy tud türelmesen nélkülözni. Megtette azért, mert érezte és ugy látta, hogy mindaz, amiről le kell mondanunk, mindaz a kellemetlenség, amit el kell viselnünk, a háború következménye. De a jelen esetben legalább is nem látja és nem érezheti ezt a, ha nem is megnyugtató, de bizonyos fokig legalább mentesítő érzést, mert hiszen ugy látszik — legalább is az államtitkár ur nyilatkozata szerint — hogy itt nem a szénellátás háborús nehézségei okozták a zavart. Igaz, hogy viszont azt látjuk a gázgyár igazgatóságának kijelentéséből, hogy ő sem vállalja a hibát. Bocsánatot kérek, ebbe a közönség nem nyugodliatik bele. A kérdésnek ilyen
