Képviselőházi napló, 1910. XXXVIII. kötet • 1917. deczember 10–1918. február 25.

Ülésnapok - 1910-763

136 763. országos ülés 1918 január 16-án, szerdán. igy kezdi, az valami mást akar elérni, mint békességet. A második kívánsága az osztrák kvótabizott­ságnak az volt, mondassák ki, hogy Magyar­ország hozzájárul az osztrák hadi károk meg­térítéséhez. (Mozgás a ház minden oldalán.) Ezt fejtegetnem nem szükséges, a ház egyhangú helyeslése mellett Teleszky János igen t. barátom kimutatta, hogy ez jogilag is, gazdaságilag is lehetetlen és merőben elvetendő indítvány. Tud­tunkkal — azt hiszem, ez hiteles — a gróf Stürgkh- és Tisza-kormány is ilyen értelemben magyarázta a helyzetet. Mindentől eltekintve, lehetetlen azért, mert a t. ház előtt ismeretes, hogy Szilágyi Dezső annakidején nagy elméjé­nek fényességével világított reá arra, hogy Magyarországnak Ausztriával több közös ügye, mint amennyi az 1867: XII. t.-czikkben pon­tonkint fel van sorolva, nincsen. Ami tehát nincs ott felsorolva, abban Magyarország teljesen füg­getlen és önálló rendelkezési joggal bír. (TJgy van! TJgy van! a jobb- és a baloldalon.) De nemcsak méltánytalan, hanem helytelen taktika is volt Ausztria részéről ezt folyton firtatni azért, mert mindnyájan, mi is és önök is tudjuk, hogy Magyarország egy szerencsét­lenül két perczenttel felemelt kvótával ment a világháborúba. Ez a szerencsétlen felemelés, amint azt Teleszky János t. barátom rám hivatkozva volt szives kimutatni, 1200 milliónál többe került, ami Ausztriának jutott. Ilyen körülmények között a legegyszerűbb emberi józanság azt követelte volna, hogy legalább hallgasson az osztrák deputáczió és ne dörgölje folyton az orrunk alá, hogy mennyit fizetünk és ne álljon elő ujabb követelésekkel. Végül az osztrák deputáczió követelte a magyar kvóta felemelését azért, mert Magyar­ország rendkívül gazdagodott a háborúban. (Mozgás a jobb- és a baloldalon.) Itt közbe­vetőleg megjegyzem, hogy mivel sem érdemileg, sem formailag & kvótabizottságok megegyezni nem tudtak, 0 felsége egy évre döntött a kvóta tekintetében. Hogy formailag sem tudtunk megegyezni, ez ma is érthetetlen előttünk azért, inert hogy miért nem ment bele az osztrák kvótabizottság abba, hogy a kvótát két évre állapitsuk meg, amikor a kiegyezés is két évre liosszabbittatik meg, ez érthetetlen. Ez csak azt mutatja, hogy semmi áron nem akartak olyan álláspontot elfoglalni, amelyet Magyar­ország esetleg magáévá tesz. Most visszatérek arra, hogy a nunezium utoljára azért követelte és azért követeli ismé­telten a magyar kvóta felemelését, mert sze­rinte Magyarország mezőgazdasága és ipara olyan óriási hasznokra tett szert ebben a há­borúban, hogy Ausztriával versenyezhet, sőt Ausztriát felül is múlja. Mindnyájan, akik Bécsben voltunk, tapasztaltuk, hogy ahány bankigazgatóval és ahány iparossal találkozik az ember, mind azzal köszönti, hogy a magyar kvótát fel lehet emelni. Az osztrák nunezium czélzást tesz arra, hogy különféle nagy lendü­leteket lát Magyarországon. Sajnos, ezen len­dületeknek konkrét adatait tér- és jDapirhiány miatt a nuncium már nem közölte. Ha szabad egy hasonlatot mondanom, el kell mondanom, hogy néhány héttel ezelőtt megjelent Londonban egy könyv egy cseh úri­embertől, dr. Benestől, aki Masaryk titkárja. Ennek a könyvnek czélja, hogy az ántánt előtt »Bohemia's case for independence« czimmel be­bizonyítsa, hogy Csehország milyen nagy szol­gálatokat tett a monarchia ellenségeinek. (Igaz! TJgy van! jobbfelöl.) Ebben a könyvben sorban le van írva, hogy melyik cseh ezred hol és milyen gyorsan adta meg magát és dicsekvés­képen felemlíti, hogy némely cseh ezred a hareztérre való kivonulása után másfél óra múlva már az oroszoknál volt és kijelenti, hogy a csehek sok mindent követtek volna el, de a magyar gonosz honvédtüzérség megaka­dályozta őket ebben. Ebben a könyvben van egy fejezet, amely a magyarokról szól. Itt van elmondva a ma­gyar történet, eléggé jól. Következik azután egy felhívás Angliához, hogy Anglia ne higyje azt, amit eddig hitt, különösen Kossuth Lajos ot­tani szereplése folytán, ne higyje, hogy a ma­gyar nemzet lovagias nemzet, ne higyje, hogy a magyarok szabadságra törekszenek, mert a ma­gyarok a leggonoszabbak. És most jön az a mondat, amelyet czitálni akarok és ez tartozik a nuncziumra, azt mondja, hogy a magyarok a nemzetiségekkel szemben mily istentelenségeket követnek el, hogy a különféle nemzetiségeket mennyire elnyomják, »azt a pajürhiány folytán nem tudja bemutatni«. Hát igy nem tudta az osztrák nunezium sem elmondani, hogy mik voltak azok, amikben Magyarország oly nagyon előbbre jutott. Ez volt a kvóta-kérdés első felvonása. A második felvonás, amely már a nyersanyag­beszerzéshez nagyon közel vezet minket, Bécs­ben játszódott le. (Halljuk! Halljuk!) Bécsben a delegáczióban Szterényi József t. képviselőtár­sunk és a főrendiház nagyérdemű tagja, Chorin Ferencz, különféle kérdéseket intéztek a had­ügyministerhez, amelyekre' különböző, még nem teljes válaszokat kaptunk. Ezekből azonban meg­győződtünk arról, hogy először is Magyar­országot oly több milliárdos károsodás érte, (Igaz! TJgy van!) hogy ebből nem a magyar kvóta felemelése, hanem mathematikai módon annak leszállítása következik. (Igaz! TJgy van!) Meggyőződtünk, hogy Magyarországnak rekom­penzácziókat kell követelnie, (Igaz! TJgy van!) különben el fog vérezni. És meggyőződtünk és ezt a t. háznak mondom most, mint olyan, ki sok évig a hadügyi előadói tisztet viseltem, meggyőződtünk, hogy többé a magyarországi haderő gazdasági szervezetét, gazdasági beszer­zését közös szervekre bizni nem lehet. (Általa-

Next

/
Thumbnails
Contents