Képviselőházi napló, 1910. XXXVII. kötet • 1917. szeptember 12–deczember 1.

Ülésnapok - 1910-741

741. országos ülés 1917 szeptember 12-én, szerdán. 21 után igen szép és minden magyar ember által j osztott kifakadást mondott el azon osztrák politikusok ellen, kik a magyar állam integritását semmibe sem veszik. Azt hiszem, hogy ebben l valóban nézeteltérés nem lehet. De mikor a t. képviselőtársam, ki már többször volt ministerelnök, azt mondja, hogy ilyent nem lehet eltűrni, akkor én azt képzelem, hogy neki tudnia is kell a módját, hogy mikép akadályozhatja meg a magyar ministerelnök az ilyen kifakadásokat és akkor neki kötelessége volna t. barátomat, a jelenlegi ministerelnököt felvilágosítani, — ő biztosan a legnagyobb hálával venné, — hogy mikép akadályozza meg azt, hogy osztrák politikusok egy káros, a magyar törvényekbe is ütköző, a magyar állam integritását veszélyeztető és szerintem Ausztriára nézve is Öngyilkos, a dinasztiára nézve is veszélyes politikát ne hirdessenek az ő parlamentjükben és sajtójukban és mikép akadályozza meg továbbmenőleg azt, hogy esetleg olyan osztrák politikussal, aki ilyen álláspontot foglal el, az osztrák ministerelnök ne tárgyaljon egy tárcza kérdésében. Én nagyon jól emlékszem, mikor itt ebben a házban nagy vitám volt az akkori t. ministerelnökkel a delegáczió kérdésében. Én sürgettem a delegáczió egybehivását a magyar törvény alapján. (Zaj és felkiáltások jobbfelöl: Hol van a delegáczió? Elnök csenget.) Éemélem, hogy lesz nemsokára és fogom sürgetni ezentúl is, ne féljen a t. munkapárt. Az akkori t. ministerelnök ur tiltakozott, hogy nem avatkozhatik bele Ausztria belügyeibe, pedig akkor csak arról volt szó, hogy egy magyar törvény hajtassák végre. Most pedig miről volna szó? Arról, hogy az osztrák ministerelnök ne tárgyaljon mondjuk a kereskedelmi tárczára vonatkozólag egy osztrák politikussal. Ez azután igazán beavatkozás volna. A magyar kormány megkövetelheti, hogy ha egy ilyen politikus esetleg kineveztetik, vonja vissza azokat az állításokat, amelyek sértik a magyar nemzet méltóságát és jogait, a legnagyobb erólylyel tiltakozkatik, hogy hivatalos körökben ilyen hangok hallatszanak és, mindent megtehet a magyar kormány, hogy 0 felségét a királyt felvilágosítsa ezen politika téves volta felől. De azt a magyar kormány nem akadályozhatja meg, hogy ilyen politikus ne legyen Ausztriában, és ne tárgyaljon vele az osztrák ministerelnök. Az akkori t. ministerelnök ur idejében a horvát képviselők körében is nem egy olyan hang emelkedett, mely a magyar állam integritásába ütközött, vagy amely Ausztria integritásába ütközött. Sikerült ezt megakadályozni? Nem. Ne követeljen tehát a t. képviselő ur többet az utódjaitól, mint amennyi magának sikerült. Ezek után áttérek a kormány bemutatkozójára.. Az alkotmánypárt nagy sajnálattal és fájdalommal vette, hogy az általa oly nagyrabecsült és szeretett volt ministerelnök megbetegedvén, ' kénytelen volt lemondani és kénytelen volt feladni azt, hogy ő oldja meg azt a szép, nehéz, de dicső feladatot, hogy azoknak, akiknek hősiességének a fronton és idehaza köszöni ez a nemzet, hogy létezik, köszöni a magyar nemzet integritását, hogy ezeknek a széles néprétegeknek megadja az őket megillető teret és jogot a magyar törvényhozásban. Nagyon szomorú az ránk nézve, hogy Esterházy t. barátunk múló betegség folytán ezen vállalatát nem fejezhette be.,, De bármennyire szomorú ez ránk nézve, természetszerű, hogy mi teljes erővel odaállunk a t. ministerelnök ur mögé, aki ugyanazt a programmot vallja, melyet az a ministerelnök vallott, akinek megígértük a támogatást, aki átvette ugyanazt a kabinetet, amelyet mi a magunkénak vallottunk és aki egyéniségénél, nagy tehetségénél és nagy közgazdasági tudásánál fogva és annálfogva, hogy a múltban is^ velünk együtt dolgozott és küzdött, természetszerűleg joggal kívánhatja tőlünk a becsületes fegyverbarátságot és támogatást. Ezek kijelentésére szorítkozom. (Élénk helyeslés balfelol.) Elnök: Szólásra ki következik? Huszár Károly (sárvári) jegyző: Gróf Károlyi Mihály! Gr. Károlyi Mihály: T. ház! Én csak egész röviden óhajtok szólni. (Halljuk! Halljuk!) Tekintettel arra, hogy nemcsak a ministerelnök ur tartott itt ekszpozét, de gróf Tisza István is hosszabb ekszpozét mondott, kénytelen vagyok mind a két ekszpozéval foglalkozni. (Halljuk! balfelol.) Elsősorban az egyik beszéd végével és a másik beszéd kezdetével kell foglalkoznom; a béke kérdéséről volt bennük szó. A t. ministerelnök ur nézetem szerint igen helyesen és igen tapintatosan ütötte meg itt azt a hangot, amelyet ma hallatni kell, ha az ember a békéről beszél, vagy ellenségeinkről nyilatkozik. Én azt tartom, hogy ő eltalálta a megfelelő hangot és ezért igen melegen üdvözlöm. (Helyeslés és éljenzés a szélsöbaloldalon.) Én ugyanis azt hiszem, hogy ebben a kérdésben par excellence c'est le ton, qui fait la musique. 0 ezt eltalálta. (Uqy van! balfelol.) Sajnos, nem mondhatom el ugyanezt gróf Tisza Istvánról, aki odáig ment, hogy helytelenítette — szórói-szóra feljegyeztem, amit mondott — az ellenséges táborokból felhangzott nyilatkozatoknak nem tudom, micsoda rokonszenves színben való beállítását. Ezek a nyilatkozatok az ellenségeink részéről felhangzó békevágyról szóltak. Én gróf Tisza Istvánnal szemben azt tartom, hogy ez nem helytelen, sőt épen ellenkezőleg, nagyon helyes, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ma még nem folynak alkudozások, még nem tárgyalhatunk részletekbe menően, de tény, hogy ellenségeink táborában is megvan a békevágy és ha mi bebizonyítjuk, ha urbi et orbi hangoztatjuk, hogy náluk is van, akkor a